A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár
Túszhelyzet
Betűméret:
Utóbb „valakik” felgyújtották a határátkelőhelyet (államközi vagy adminisztratív, kinek, hogy tetszik), lelőttek egy albán egyenruhást (nevezzük rendőrnek)...
A helyzet, ahogy – jobb híján - mondani szokás, pattanásig feszült, mondhatnánk fokozódik, a KFOR (értsd, a NATO) felvonul, a szlovén katonáknak vizet és virágot adnak a szerbek, amire (a szerbiai sajtó szerint) a szlovének „fegyvert vállra” művelettel válaszolnak, magyarán bratyiznak a kivonult szerbekkel. Filmbe illő jelenet...
A legfrisebb hírek szerint a KFOR megnyitotta a jarinjei és a brnjaki átkelőt, de csupán a személyforgalom számára (tehát még gondok lehetnek az északi szerb csücsök ellátásával).
A „komoly politikában” pedig az EU elhatárolódik attól, hogy a koszovói (albán) hatóságok elküldték kommandósaikat a két határátkelőre, szintúgy az USA belgrádi nagykövete is. A szerbiai államfő utóbb azt állítja, hogy Thaci (koszovói albán kormányfő) az USA pristinai nagykövetétől kapott engedélyt arra, hogy elküldje kommandósait...
Mindennek több olvasata van és sok a kérdés.
Például: lehetséges-e az, hogy az Egyesült Államok külpolitikája annyira konfúz, hogy pristinai és belgrádi nagykövete ellentétes álláspontot képvisel?
Vajon Thaci megijedt-e attól, hogy az utolsó „hágai szökevény” kiszolgáltatása után jelentősen megjavul Szerbia pozíciója és ezért kezdett bele előbb a gazdasági blokádba Szerbia (és kénytelen-kelletlen Bosznia-Hercegovina) ellen, majd a határátkelők lerohanásába?
Vajon a Nyugat-ellenes szerbiai erők nem ijedtek-e meg attól, hogy Hadžić elfogása után megnyílhat az EU ajtaja Szerbia előtt?
Ki gyújtotta fel a jarinjei átkelőt? Kinek lehet/lett abból haszna?
Ellenőrzi-e a szerbiai hatalom a koszovói szerbeket? Vagy fordítva, a szerbiai hatalom a militáns koszovói szerbek túsza?
Az viszont nem kérdéses, hogy a koszovói albán hatalom önerőből nem tudja ellenőrzése alá vonni a „határt”, a „szerb északról” pedig nem is beszélve.
A „szituáció” kimenetele e pillanatban még ismeretlen, ám annyi biztos, hogy a történtek egyrészt megnehezítették a Tadić államfő vezette koalíció helyzetét (uszkve 9 hónappal a választások előtt), másrészt kérdésessé tette Thaci pozícióját is, legalábbis Európában.
Tadić ugyanis arra kényszerült, hogy kimondja, ha az EU-tagság Koszovó elismerésétől függne, akkor Szerbia azt választaná, hogy kimarad az EU-ból.
A hatalmi koalíció vezető pártja, a demokraták (DS) tehát agresszívabb retorikára váltottak – igyekezvén kifogni a szelet a „haladó radikálisok” vitorlájából. Koalíciós partnerük, Dačić (SPS) eközben arról beszél, hogy a szerbek és az albánok a történelem során szinte soha nem éltek egymással békében (értsd: fel kell osztani Koszovót).
Szerbia tehát nem ülhetett szinte egy napot sem babérjain Hadžić kiadatása után (a Koszovóról szóló tárgyalások szeptemberre halasztása, majd a gazdasági zárlat bevezetése a hivatalos Pristina részéről és végül a koszovói kommandósok kudarca), a szerbiai közvélemény előtt pedig kirajzolódik, hogy Koszovó elismerése lehetne az újabb feltétel a Nyugat részéről a „távoli Édenként” beígért EU-tagságnak.
Tadić azonban határozott fellépésével, de a háborút kizárva ismét megbízható partnernek bizonyult a „nemzetközi közösség” számára. „Befelé” pedig a „nemzeti érdekeket védő” államfő szólt.
A türelmetlen Thaci viszont – részleges vagy teljes amerikai támogatással – nem sok babért aratott Brüsszelben. Persze, Brüsszel (értsd, az EU) nem egy erős játékos az utóbbi időben: a pravoszláv-katolikus déli része olyan bajban van, hogy kérdésessé vált az Unió, de legalábbis az euró léte; ám a Marty-jelentés (igen, a szervkereskedelemről szóló) és a Kígyó cowboy-akciója után Koszovó többé nem lehet kedvenc olyan mértékben, ahogy korábban. Legalábbis nem Nyugat-Európában. Amerika valószínűleg továbbra is úgy van vele, hogy inkább egy „szövetséges” muzulmán többségű entitás a Balkánon, mint egy Nyugat-ellenes muzulmán többségű entitás. A Kígyóról, Thaciról pedig feltehetően azt gondolják, hogy „he's an S.O.B., but he's our S.O.B.” (szabad fordításban: igaz, hogy sz..házi, de a mi sz..házink).
Kérdéses viszont, hogy „Európa” (akármit és akárkit is jelentsen is a valóságban ez az eufemizmus) örül-e annak, hogy a koszovói albánok túszává válik a Balkán eme robbanékony szegletében.
Szerbia viszont már legalább 30 éve a koszovói szerbek (pontosabban: az őket irányítók) túsza. „Koszovó” (értsd, az akörül gyártott hisztéria) tette lehetővé (és szükségszerűvé?) Milošević felbukkanását és hatalomra kerülését - a többi pedig történelem, ahogy mondani szokás.
Egyértelmű, hogy évek óta a koszovói helyzet a fő akadálya Szerbia nyugati integrációjának. Vagyis, ha bárki nem szeretné, hogy Szerbia a Nyugat felé tendáljon (márpedig Moszkvában és Belgrádban is sokan vannak ilyenek), akkor „csupán” annyit kell tennie, hogy „forrón tartsa” a koszovói helyzetet. A „Nyugat” (USA, EU) pedig ehhez asszisztál.
Persze, Szerbiának be kellene látnia a realitást: az albánok nem akarnak Szerbia fennhatósága alatt élni – a fegyveres lefojtásuk és kitoloncolásuk '99-ben az amerikaiak miatt meghiúsult. Realitás viszont az is, hogy Koszovó egyik csücskében (az „Északon”) több tízezer szerb él, akik nem akarnak albán (koszovói) fennhatóság alatt élni. És ezt kinek kellene belátnia?
Röhejesek voltak azok az indoklások, amelyeket Koszovó elismerésének idején felhoztak egyes közép-európai országok, mármint, hogy „multietnikus társadalmat” kell ott létesíteni. Ha valahol nem volt erre esély, akkor Koszovóban nem volt. A Nyugat, amely Boszniában és Horvátországban legalizálta az etnikai tisztogatások „eredményeit” éppen Koszovóban akart „multietnikusságot” bevezetni?!
A Trianonnal való hasonlat csupán részben igaz, hiszen Szerbia és a szerb nacionalizmus nem szenvedett teljes vereséget '95-ben. Horvátországból ugyan kiszorították a szerbeket (és nem lett Krajina), de az ottani és a bosznia-hercegovinai szerbekkel („menekültek”) végleg meg lehetett szerezni Vajdaságot. Arról nem is szólva, hogy Bosznia-Hercegovina területének felén szélsőségesen nacionalista szerb állam létesült. Hol van ez a Trianonhoz hasonló teljes vereséghez?! Igaz, Koszovó „elvesztése” (elveszteni csak azt lehet, ami a ténylegesen a tied volt – ezért az idézőjelek) viszont sokkal inkább ahhoz hasonlítható. És éppen ezért nincs – az LDP-n kívül – Szerbiában olyan párt, amely magára vállalná a „szerb Trianon” aláírójának szerepét. Merthogy az politikai (és nemcsak politikai?) öngyilkosság lenne.
És mint általában, ha nem tudunk valamire megoldást találni, akkor bizottságot alakítunk, vagy „szorgalmazzuk a párbeszédet”. A szerb-albán párbeszéd viszont éppen azért akadt meg, mert a felek eljutottak a státus kérdéséhez. És onnan nincs tovább. Lásd a '90-es évek izraeli-arab (palesztin) „párbeszédjeit”, amelyek Jeruzsálem státusa miatt fulladtak kudarcba.
A „határincidensek” című fejezet, vagyis az, hogy Thaci felrúgta a status quot, is arról szól, hogy az erőtlen EU-bürokrácia Szerbia zsarolásával túlságosan felbátorította az albánokat és még egyszer nagy kárt okozott a (potenciális) EU- avagy Nyugat-barát erőknek Szerbiában. Ez utóbbi csakis azt jelentheti, hogy az orosz befolyás nem fog csökkenni. És ezen nem fog változtatni, ha a szerbiai választások közeledtével a Nyugat fokozza a nyomást Szerbiával szemben. Sőt!
A jelenlegi helyzet, a jelenlegi felállás csakis a szerb (és az albán) szélsőségeseknek kedvez.
Márton Attila
Agyfájdító az októberek első hétvégéje előtti rituális játék. Évről-évre ugyanaz. Főszerepben Ivica Dačić, mellékszereplők: Dveri, Naši, a szerb pravoszláv egyház, a főszereplő éppen időszerű koalíciós partnerei, politikai hátterű erőszakszervezetek („szurkolók”), egy-két merész deklarált...
2012. OKTÓBER 2.
[ 9:31 ]
„Vajdaságban ismét népszerű lett a magyar nyelv tanulása”. „Hivatalos adatok nincsenek, de az elmúlt másfél évben több vajdasági magyar távozott Nyugat-Európába, mint a kilencvenes években”.
Két állítás. Az egyik cím formájában jelent meg a Vajdaság Mán, a másik elhangzott az Újvidéki/Vajdasági...
2012. SZEPTEMBER 27.
[ 8:51 ]
Bedobták a csontot, van mit rágni és min rágódni. Mintha Koštunica kérdezték volna – a jelenlegi hatalom népszavazásra bocsátja a Koszovó vagy az EU kérdést. Persze, amennyiben az EU Koszovó elismerését szabja a csatlakozás feltételéül.
Komoly szándék bejelentése, vagy üzenet az EU-nak: ha tovább feszítitek a...
2012. SZEPTEMBER 18.
[ 10:47 ]
