A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár
Agresszív kampány
Betűméret:
Ami azt illeti, hamarosan kiderül, hogy a pazari főmufti eleget tesz-e a török parancsnak, vagy esetleg más külföldi szponzorokat keres.
Lehet, hogy mindez csupán egy epizód lesz a szerbiai politikai udvarlások történetében, ám nem egy precedens értékű epizód. Már régóta ismeretes: a nacionalisták egymás legjobb ellenségei vagy éppen barátai.
Nikolić közben dagad az önbizalomtól. Miután nem egész két éve kapcsolatot teremtett a Fidesszel, majd az euroszkeptikus (!) osztrák Szabadságparttal, a minap pedig fogadta őt a szlovén jobboldal (korrupciós vádak által kilyuggatott) zászlóshajója, a Janša-féle párt is. Kellenének valamilyen külföldi partnerek Európában is, a Putyin-párttal való „hagyományosan jó viszony” mellett.
Fölvillanyozta a „főhaladót” az is, hogy a 2008 késő tavaszán összeeszkábált hatalmi koalíció pártjai között egyre erélyesebbek a szóváltások és egyéb összezördülések. A „haladók” azt is közölték, hogy immár nagyobb a koalíciós potenciáljuk, mint a DS-nek. Vučić, a másik „élhaladó” (kettejük közül egyesek szerint ő a „nyugatiasabb”?!), már biztosra veszi a VMSZ-szel való majdani szövetséget, gondolom, megerősíti őt ebben a reményében az Orbán-kormány konfliktusa a szerbiai kormánykoalícióval. A következő kiszemelt koalíciós partnerük a PUPS (nyugdíjaspárt), amelyről még nem lehet biztosan tudni, hogy önállóan indul-e a választásokon (amit már egy ideje jelezgetnek, de szinte biztosan politikai öngyilkosság lenne), netán marad-e koalícióban az SPS-szel, vagy esetleg az SNS-t választja még a voksolás előtt.
Nem is beszélve az SNS és a DSS közötti viszony című szappanoperáról… Sőt, Nikolić az SPS felé is nyitott, de azzal a feltétellel, hogy „azonnal” forduljon szembe a DS-szel. Mondjuk, nemigen tudom elképzelni Dačićról, hogy ugrani fog a „szerbhaladók” parancsára…
Közben Nikolić nem feledkezett meg a Nagy Testvérről sem, hosszú idő után (vagy csak nekem tűnt annyinak?!) emlegetni kezdte Oroszország Anyácskát. Sőt, ismét elkapta a gépszíj és mondott egy nagyot: hatalomra kerülése 100 milliárd eurós befektetésekben lubickolhat majd az ország. Ami a görög államadósságnak, kb. a harmada.
Szóval, kampány van, volt is, és lesz is. Szüntelen. Röpködnek a vádak, minősítések, ígéretek… Tehát, a szokásos. Ez a kampány azonban nekem agresszívebbnek tűnik, mint néhány előző: nagy az elkeseredettség, kicsi a politikusok és a pártjaik iránti bizalom, remények nemigen maradtak – így fokozottan érvényes, hogy minden szavazat számít.
Az SNS-nek ilyen helyzetben talán az lehetne a legjobb stratégiája, ha nem tenne semmit – világgazdasági válság van, amellyel Szerbiában egy jellegtelen – és nagyon rossz megoldásnak bizonyult - kormányfő „vezette” kabinet küzd. Zárójelben jegyzem meg: a DS-nek volt is, van is, sokkal jobb „kormányfőnek valója”, elsősorban Đilas.
A „szerbhaladóknak” szakértőik nincsenek, konkrét programjuk se (ami egyrészt nem szükséges a győzelemhez, másrészt jó ha nincs, mert nincs mit utóbb számon kérni). Az SRS-ből való kiváláskor azonban magukkal vitték a hagyományosan nagy radikális szavazótestület nagyobb részét, azóta pedig hozzájuk csatlakozott sok „ellenszavazó” is, mármint a hatalom ellen szavazó. A mai „szerbhaladók” régen voltak hatalmon (mondjuk, Újvidéken és sok más városban nem is olyan régen: az előző mandátumban), fűti őket a hatalomszerzési vágy – emiatt „váltak” nagy „európéerré” is.
Az EU tekintélye Szerbiában jócskán csökkent – az embereknek elegük lett abból, amit újabbnál újabb zsarolásokként értelmeznek. Elegük lett, annak ellenére is, hogy tudatában vannak annak, hogy Koszovó elveszett. De mikor is veszett el? Szerintem ’89-ben, de ’99-ben egészen biztosan. Ahelyett, hogy ez utóbbit tudatosította volna a népben, a DS belement abba a játékba, amelyből csakis vesztesként kerülhetett ki: fenntartani az illúziókat (lásd pl. a Koštunica-féle alkotmány elfogadása), amíg azok a fejedre nem omlanak – avagy „Koszovó is, meg EU is”, amiből „se Koszovó, se EU lett”. Igaz, a taktika – belföldi használatra - nem lett volna rossz, ha nincs a nyugati kényszer Koszovó ügyében. Ám, lett – méghozzá a választások előtti utolsó évben, az utolsó „hágai szökevény” kiadatása utáni napoktól kezdődően.
Legalább megkapja Szerbia a tagjelölti státust (ha Magyarország vagy esetleg más meg nem vétózza), mondhatnám, de nem mondom, mert a tagjelölti státus önmagában nem sokat ér (lásd: Törökország, Macedónia). A csatlakozási tárgyalások kezdete már más lenne. Arra viszont legalább még egy évet kell várni – addigra már új kormány lesz. És akkorra valakinek le kell nyelnie a békát – a szerb állami intézmények és általában a szerb állami jelenlét megszüntetését Koszovóban.
Márton Attila
Agyfájdító az októberek első hétvégéje előtti rituális játék. Évről-évre ugyanaz. Főszerepben Ivica Dačić, mellékszereplők: Dveri, Naši, a szerb pravoszláv egyház, a főszereplő éppen időszerű koalíciós partnerei, politikai hátterű erőszakszervezetek („szurkolók”), egy-két merész deklarált...
2012. OKTÓBER 2.
[ 9:31 ]
„Vajdaságban ismét népszerű lett a magyar nyelv tanulása”. „Hivatalos adatok nincsenek, de az elmúlt másfél évben több vajdasági magyar távozott Nyugat-Európába, mint a kilencvenes években”.
Két állítás. Az egyik cím formájában jelent meg a Vajdaság Mán, a másik elhangzott az Újvidéki/Vajdasági...
2012. SZEPTEMBER 27.
[ 8:51 ]
Bedobták a csontot, van mit rágni és min rágódni. Mintha Koštunica kérdezték volna – a jelenlegi hatalom népszavazásra bocsátja a Koszovó vagy az EU kérdést. Persze, amennyiben az EU Koszovó elismerését szabja a csatlakozás feltételéül.
Komoly szándék bejelentése, vagy üzenet az EU-nak: ha tovább feszítitek a...
2012. SZEPTEMBER 18.
[ 10:47 ]
