A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár
Sprechen Sie по-русски?
Betűméret:
Miután Konyuzin nagykövet ismét „kirohant” (lévén, hogy nemrég megkérdőjelezte az itteni hatalom „szerbségét”), ezúttal a második radikális párt (alias „szerb haladók”) kampánynyitóján, majd fellépését Moszkvából utólagos ámennel erősítették meg, egészen egyértelmű, hogy kit/kiket is támogat Oroszország Anyácska, pontosabban Putyin Atyuska, Szerbiában.
Így tehát politikailag sem volt kifizetődő a NIS elkótyavetyélése, az Oroszországgal szembeni energetikai kiszolgáltatottság bebetonozása, sőt még a niši "humanitárius bázis” (értsd: potenciális katonai támaszpont) megnyitása sem.
A libikóka politikának, amelyet a „Koszovó is, meg az EU is”, illetve a „Nyugat is meg Kelet is” jelszavak jellemeznek, voltak ugyan sikerei, de gyakorlatilag kizárólag napi jellegűek. Vagyis néha sikerült elodázni, hogy kiderüljön az igazság, de ez az időnyerés valójában időveszteség volt, hiszen időt, energiát (és pénzt) pazarolt az itteni hatalom egy illúzióra, amelyről nagyon kevesen nem tudják, hogy illúzió. Koszovóról van természetesen szó. Arról, hogy a jelszavak értelmetlenek, hiszen Koszovó Szerbia számára már 12 éve nincs, ám félő, hogy az EU meg nem lesz. Jelenleg ott tartunk, ahol a nyolcvanas évek közepén – Szerbia (akkor az egész jobb sorsra érdemes JSZSZK) a radikális koszovói szerbek túsza, illetve az őket irányító politikai, „értelmiségi”, de valójában a háttérben levő „szolgálati köröké”.
Megmondta Sojgu orosz miniszter nemrég, hogy várják vámunióba Szerbiát – ami ugyanazt jelentette, hogy ne menjetek ti az Európai Unióba, illetve, gyertek, de a mi Uniónkba (amelyet, igaz, nem neveznek Szovjet-Uniónak). Egyszerű: ha Szerbia vámunióra lépne Oroszországgal, akkor nem lehetne az EU tagja.
Ugyanitt már többször leírtam, hogy mit gondolok a „Nyugat” Szerbia iránti politikájáról az elmúlt évtized során - azért időzőjelben, mert azon az oldalon nincs egységes hozzáállás, nincs teljes érdekazonosság, az Oroszország iránti viszonyt illetően sem. A „Nyugat” szerintem sokszor szinte lökdöste Szerbiát Oroszország ölelésébe (nem utolsósorban rigid Koszovó-politikájával, meg azzal, hogy többször volt megvillantva a „bot”, mint a „sárgarépa”), amivel többek között saját balkáni érdekeinek ártott – de hát ki tudja? Lehet, hogy van valamilyen „második jaltai megállapodás”?
Szerbiában eközben kialakulóban van egy erélyesen nyugati irányultságú tömb, élén az LDP-vel, ott van az SPO és az LSV is, ám még kérdéses és kétséges, hogy ebből, ilyen összetételben lesz-e közös választási föllépés. Hármójuk közül csak az LDP tudna önállóan bejutni a szerbiai parlamentbe. Mindenesetre, mindhárom párt vezetője egyértelművé tette, hogy melyik oldalon áll a Szerbiát másfél évszázada nyomasztó, tépő és formáló, Kelet vagy Nyugat dilemmát illetően.
A DS viszont hallgat – és nemcsak e dilemma tekintetében. A „szerb haladók” diadalittasak, már érzik a győzelem szagát, a demokraták viszont úgy vélik, hogy lesz ennél megfelelőbb pillanat is a választásokra. Ebből egyenesen következik az annak idején matematikai kényszer nyomására összeeszkábált sokpárti kormánykoalíció megőrzésének kényszere, amit a demokratapárti szavazótábor úgy fordít le, hogy „továbbra is engedünk a kicsik zsarolásának”. Egyes elemzők szerint jelenleg éppen a DS potenciális szavazói a leginkább passzívak, ők azok, akik közül sokan nem tudják, hogy egyáltalán részt vegyenek-e a választásokon.
Visszatérve a „két nyelv” témájához. A tavaszi választások után kiderül, hogy németül vagy oroszul lesz-e érdemes beszélni ebben az országban. Németül, ha akármilyen nyugatbarát koalíció alakulna – hiszen az EU vezető állama Németország – Merkellel vagy nélküle -, oroszul pedig akkor, ha nem.
Nem mellékesen, a 2000-2010-es évi időszakban az EU volt Szerbia legnagyobb donátora, a második legnagyobb pedig – Németország (714 millió €). A harmadik meg az USA. Oroszország és Kína nem adományozott e 10 év alatt szinte semmit.
Zárójelben jegyzem meg, hogy ha Đinđić ma élne és pozícióban lenne, akkor talán nem lenne kérdéses a szóban forgó dilemmára adandó válasz. De hát őt megölték. Pont emiatt.
Márton Attila
Agyfájdító az októberek első hétvégéje előtti rituális játék. Évről-évre ugyanaz. Főszerepben Ivica Dačić, mellékszereplők: Dveri, Naši, a szerb pravoszláv egyház, a főszereplő éppen időszerű koalíciós partnerei, politikai hátterű erőszakszervezetek („szurkolók”), egy-két merész deklarált...
2012. OKTÓBER 2.
[ 9:31 ]
„Vajdaságban ismét népszerű lett a magyar nyelv tanulása”. „Hivatalos adatok nincsenek, de az elmúlt másfél évben több vajdasági magyar távozott Nyugat-Európába, mint a kilencvenes években”.
Két állítás. Az egyik cím formájában jelent meg a Vajdaság Mán, a másik elhangzott az Újvidéki/Vajdasági...
2012. SZEPTEMBER 27.
[ 8:51 ]
Bedobták a csontot, van mit rágni és min rágódni. Mintha Koštunica kérdezték volna – a jelenlegi hatalom népszavazásra bocsátja a Koszovó vagy az EU kérdést. Persze, amennyiben az EU Koszovó elismerését szabja a csatlakozás feltételéül.
Komoly szándék bejelentése, vagy üzenet az EU-nak: ha tovább feszítitek a...
2012. SZEPTEMBER 18.
[ 10:47 ]
