A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár
A Szabadság Népe
Betűméret:
Azt mondják egyesek, hogy vége a Berlusconi-korszaknak. Nem vennék erre mérget. A Cavaliere, ahogyan önmagát titulálta, tehát a Lovag még nem távozott. Médiaimpériuma megmaradt, pártja is, meg AC Milan is övé marad. Üzleti érdekeltségei – a családi üzlet – részvényeinek értéke azonban gyorsan csökkent az utóbbi hónapokban, napokban – összhangban a „politikai részvények” értékének értékvesztésével. Az is biztosra vehető, hogy egyelőre nem lesznek nyugodt napjai – az igazságszolgáltatás az eddiginél is nagyobb veszélyt jelent számára.
Az sem igaz, hogy 17 és fél éven át kormányfő volt, „csupán” 9 évet „szedett össze” a kormányfői poszton. Háromszor nyert választásokon ('94, '01, '08), és kétszer veszített ('96, '06). Ennek ellenére, '94 óta tartó Berlusconi-korszakról beszélhetünk Olaszországban.
Nem a 75 éves Silvio Berlusconi botrányairól, otromba beköpéseiről, dollármilliárdjairól és azok megszerzéséről szól majd ez a jegyzet. Végül is, Itália történelmében találunk szélsőségesebb uralkodókat is e tekintetekben. Az se lepjen meg bennünket, hogy a „Bunga-bungáról” elhíresült Silvio annak idején, a kilencvenes évek közepe táján az olasz hagyományok meg a keresztény hagyományok bajnokaként tüntette fel magát...
A konzervatív brit Daily Telegraph az „olasz politika komikus messiásának” nevezte, utalva arra, hogy ő maga a politika Jézus Krisztusának nevezte magát, de újkori Churchillnek, Napoleonnak és Julius Ceasarnak is.
Sőt arról sem írnék, hogy miként hozta kormányfőként Olaszországot olyan a gazdasági helyzetbe, amelytől egész Európának fáj a feje – és remeg a térde.
Il Cavaliere számomra hatalomgyakorlási módszerei miatt érdekes. Még valahol a '90-es évek közepe táján foglalkoztam első ízben A Lovag „munkásságával”. Azóta a világpolitika bohócává vált, akitől Merkel és Sarkozy (nota bene: mindketten konzervatív, jobbközép politikusok) elfordulnak, akinek Putyin és Lukasenko a barátja (hogy közelebbi példákat ne említsek...). Nevezték és nevezik politikai akrobatának, intelligenciáját és politikai ösztöneit senki sem kérdőjelezi meg.
Pártja neve, „stílusosan”, egy szurkolói jelszó volt: Forza Italia! (Hajrá, Olaszország! - talán ez lenne a megfelelő magyar fordítás), koalícióban volt szélsőjobboldaliakkal, északi szakadárokkal, mindig a baloldalt látta az ellene induló igazságszolgáltatási eljárások sokasága mögött. 2009-ben pártja, amely a Forza Italiából és a posztfasiszta Nmezeti Szövetség egyesülésével jött létre, a Szabadság Népe nevet vette fel.
(Még) nem ítélték el, habár vádolták a maffiával való állítólagos kapcsolatai miatt, csalásért, adócsalásért, korrupció miatt... A hozzá hű parlamenti többség még külön törvényt is elfogadott, amely védelmezte őt az igazságszolgáltatás ellenében (az Alkotmánybíróság utóbb részben érvénytelenítette a „Lex Berlusconit”).
Ám ilyen értelemben sem egyedi eset A Lovag, hiszen olyan elődjei voltak a kormányfői székben, mint a kereszténydemokrata Giulio Andreotti, az Isteni Giulio (Cézár után szabadon), a hétszeres miniszterelnök, akit végül 24 éves börtönbüntetésre ítéltek egy újságíró megöletése (és a maffiakapcsolatai) miatt – fellebbezését viszont elfogadták, az ítéletet visszavonták. Ott van például a szocialista kormányfő Bettino Craxi is, akit végül többéves börtönbüntetésre ítéltek el – korrupció miatt – , de nem szolgálta le, mert előzőleg Tunéziába menekült...
Hogyan lett Berlusconi a Mussolini-utáni Olaszország leghosszabb ideig uralkodó politikusa? '78-ban tagja lett a titkos jobboldali Propaganda Due (P2) „páholynak”, amelyben titkosszolgálatiak, politikusok, katonatisztek is „ültek”. A P2 célja egy tekintélyelvűbb politikai rendszer létrehozása volt...
Gazdagsága onnan is ered, hogy megvett egy mindenki számára érdektelen földet, amely a milánói reptér közelében feküdt – érdekes, hogy a gépek leszállás útvonala megváltozott, az ingatlan értéke pedig természetesen megugrott...
Felismerte a média erejét – vett egy tévéstúdiót, amely, komája, Craxi segítségével az addig monopolhelyzetben levő állami RAI konkurenciájává vált. Médiaimpériuma terebélyesedett, idővel a RAI-t is politikai ellenőrzése alá vonta. Nyilvánosan felszólította az üzleti élet szereplőit, hogy ne reklámozzák magukat azokban a lapokban, amelyek ellenük foglaltak állást. Voltak, akik azt mondták – nem is olyan régen, hogy gyakorlatilag minden újságíró Olaszországban vagy Berlusconinak dolgozik, vagy annak dolgozhatna a jövőben, emiatt kevesen vállalják a kockázatot, amellyel a bírálat járna. Azt is mondták egyesek, hogy az olaszok 70%-a, azok, akik kizárólag a tévéből „tájékozódnak”, nem is tudnak semmit botrányairól. Az utóbbi hónapokban azonban népszerűsége rohamosan csökkent, ahogyan egyre nyilvánvalóbbá vált Olaszország helyzete.
A lavinát valójában az indította el, hogy 2008-ban Olaszország, miatta, röhej tárgyává vált. Tragikus, hogy egy ilyen ember, egy ilyen politikus népszerűsége gyakorlatilag nem a hatalomgyakorlási módszerei miatt kezdett apadni, hanem szexbotrányai miatt – nagyjából két éve korábbi szövetségese, az Egyház is ellene fordult. De mégis kellett hozzá egy kontinentális gazdasági válság, hogy elveszítse parlamenti többségét. Egy válság, amely a felszínre hozta a korrupt, egészségtelen olasz gazdasági szokásokat – állítólag sokáig nemigen látogatták az adóellenőrök a kis- és középvállalkozókat Olaszországban Berlusconi idejében – íme még egy magyarázata népszerűségének.
A nép embere, akit királyként imádtak. Sőt, egyesek imádnak most is. Lemondása napján ugyanis nemcsak a Bella Ciaot éneklők (az olasz antifasiszták gyönyörű dala – nem, nem voltak azok mind kommunisták, lásd Oriana Fallaci könyveit) és a Felszabadulás Napja transzparenseket hordozók vonultak utcákra, hanem azok is, akik elkeseredetten, de meggyőződéssel kiáltották az elvonuló Lovagnak, hogy Presidente!
Pénz, maffia, korrupció, kéz kezet mos, médiamanipuláció... Íme, mivé válhat a demokrácia, íme a bizonyítéka annak, hogy a többpártrendszer, a parlamenti demokrácia gyakran csupán álca – nem egyenlő a Szabadsággal.
Márton Attila
Agyfájdító az októberek első hétvégéje előtti rituális játék. Évről-évre ugyanaz. Főszerepben Ivica Dačić, mellékszereplők: Dveri, Naši, a szerb pravoszláv egyház, a főszereplő éppen időszerű koalíciós partnerei, politikai hátterű erőszakszervezetek („szurkolók”), egy-két merész deklarált...
2012. OKTÓBER 2.
[ 9:31 ]
„Vajdaságban ismét népszerű lett a magyar nyelv tanulása”. „Hivatalos adatok nincsenek, de az elmúlt másfél évben több vajdasági magyar távozott Nyugat-Európába, mint a kilencvenes években”.
Két állítás. Az egyik cím formájában jelent meg a Vajdaság Mán, a másik elhangzott az Újvidéki/Vajdasági...
2012. SZEPTEMBER 27.
[ 8:51 ]
Bedobták a csontot, van mit rágni és min rágódni. Mintha Koštunica kérdezték volna – a jelenlegi hatalom népszavazásra bocsátja a Koszovó vagy az EU kérdést. Persze, amennyiben az EU Koszovó elismerését szabja a csatlakozás feltételéül.
Komoly szándék bejelentése, vagy üzenet az EU-nak: ha tovább feszítitek a...
2012. SZEPTEMBER 18.
[ 10:47 ]
