A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár
Az autonómia meghatározása
Betűméret:
A két párt közötti vita tárgya, hogy vajon a demokraták vagy a ligások tettek-e többet az autonómia érdekében (azzal, hogy a Liga szerint a jelenlegi státus távolról sem kielégítő), az LDP pedig arról beszél, hogy az egész autonómia-ügyet másképp kellene megközelíteni, mert a jelenlegi csupán „szomorú és bóvli utánzat”. A Liga az LDP vádjaira azt válaszolja, hogy az LDP elnöke, amíg hatalmon volt, mindannak az ellenkezőjét tette Vajdaság viszonylatában, amit ma szavak szintjén szorgalmaz.
A „vajdasági kérdést” általában felmelegítik választások előtt. Az idén ez még inkább így van, hiszen – egyes közvélemény-kutatások szerint – növekvőben van az autonomista hangulat. Az említett három párt, de különösen a Liga és az LDP, hasonló profilú szavazóktól kapja a voksokat, tehát mi sem természetesebb a versengésüknél.
Az autonomista hangulat erősödését jelzi az is, hogy a jelenlegi vajdasági „autonómia” immár elfogadható a „szerb haladók” számára is. Persze, csak a szavak szintjén, a választási győzelem céljából, mint ahogyan az európai integráció is – mondhatnám, de ez nem egészen így van.
Ugyanis az, amit ma vajdasági autonómiának neveznek, teljesen elfogadható bármely párt számára, amely bekerül(ne) a tartományi kormányba. Szerintem még Koštunica hívei sem követelnék a jelenlegi Statútum (mondjuk, a zászló és a címer, meg a brüsszeli iroda kivételével) és a tartományi hatáskörökről szóló törvény érvénytelenítését, mint ahogyan Nikolić emberei sem – annak ellenére, hogy mindkét politikai opció annak idején vehemensen támadta a „szakadár” jogszabályokat. Miért? Azért, mert ebbe az „autonómiába” ők is nagyon szépen beilleszkednének.
Hiszen, Statútum-bevezető (preambulum) ide vagy oda, ez az „autonómia” nem arról szól, hogy Vajdaság – saját civilizációs, kulturális, politikai, gazdasági és egyéb specifikumai védelmében, autonóm módon védelmezi, fejleszti ezen jellegzetességeit. Nem arról szól, hogy tartományi szinten döntenek mindarról, amit szükségtelen állami szintre emelni. Ez az „autonómia” arról szól, hogy pártközi csatározásokban és kereskedelemben ki, mire és mennyi pénzt kap a központi kasszából.
A kassza kulcsa a szerbiai kormánynál és parlamentnél van. Amely párt abból pénzt akar kapni, a központi hatalomhoz (értsd: az államfőhöz, amennyiben nincs kohabitációs helyzet, ha viszont lenne, akkor a kormányfőhöz) fordul – zsarolva vagy könyörögve.
Ide tartozik annak a „híres” 7%-nak a története is. Goran Ješić, a legsikeresebb szerbiai politikusok egyike, és a Demokrata Párt autonomista/decentralizációs szárnyának egyik kiemelkedő képviselője mondta nemrég Újvidéken ezzel kapcsolatban, hogy „megkapták, amit követeltek, márpedig a legnagyobb dőreséget követelték”, mármint a 7%-ot. Azon felül, hogy abszurdum költségvetési százalékokat alkotmányban rögzíteni (de, mit is várjunk el egy néhány nap alatt, pártközi kereskedelemmel összeeszkábált alaptörvénytől...), tény, hogy a híres 7% sokkal, de sokkal kevesebb, mint amennyi Vajdaságból befolyik a központi kasszába.
A szerbiai költségvetés 7%-ának – ami, ugyebár Vajdaság autonómiájának állítólagos mércéje meg beteljesülése – egyik része csupán órákat avagy napokat tölt el tartományi számlán, mert tovább kell adni az állami alkalmazottaknak – pl. egészségügy, oktatásügy –, egy része a tartományi adminisztráció fizetéseire megy el, de jut persze az úgynevezett nagybefektetésekre, különféle projektumokra, támogatásokra stb.
Mivel a rendszer tartományi szinten is pártokratikus jellegű, nem vitás, hogy a „nagybefektetések” és projektumok pénzelése és a támogatások kiosztása javarészt pártalapon történik.
Tehát az, amit jelenleg vajdasági autonómiának nevezünk, gyakorlatilag leképzése a két szinten történő pártközi egyezkedéseknek, nemritkán zsarolásoknak.
Ebbe ne tudnának beilleszkedni a „szerb haladók” és esetleges koalíciós partnereik, ha győznének országos és/vagy vajdasági szinten?
Persze, hogy tudnának. Ennyi és ilyen autonómiát ők is „megengednének”, hiszen győzelmük esetén ők és a holdudvaruk lennének a haszonélvezői.
Az az autonómia, amire a vajdaságiak jelentős része szívesen emlékszik, az 1963-tól kezdve kialakuló, majd a '70-es évek elején kiteljesedő (és '88/89-ben kivégzett) autonómia egy másmilyen rendszerben létezett. Akkor egy párt uralkodott, azt kommunizmusnak nevezik manapság, most viszont többszörös az egypártrendszer – és ezt demokráciának nevezik.
Nem mellékesen, az akkori állampárt nem volt monolit és homogén. Vajdaság tekintetében sem volt az. Azok, akik erről eddig nem sokat tudtak, megtudhatnak egyet s mást a Párton belüli harcokról Stevan Doronjski- Az autonómia védelme című könyvből, amelynek szerzője a Končar-Boarov páros (a Dnevnik folytatásokban közli).
Vajdaság autonómiája a szocializmusban létezett, virágzott. Többpártrendszerben és kapitalizmusban nem sikerült még meg se közelíteni az akkori hatásköröket. Többpártrendszerben és kapitalizmusban még nincs „kitalálva” a vajdasági „autonómiamodell”, hacsak nem elégszünk meg a jelenlegivel, a „furcsa” körülmények között elfogadott centralista alkotmány által behatárolttal, a pártközi egyezkedések „termékével”. A jelenlegi „modell” eredményességét pedig az is illusztrálja, hogy Vajdaság az országos átlag alá süllyedt (nem feledkezve meg a miloševići-korszak tragikus következményeiről – minden értelemben).
Mindenek előtt le kellene tisztázni, hogy Vajdaság autonómiája csak a pénzek elosztásáról szól-e, ami gyakorlatilag pártközi kereskedelmet jelent, vagy tényleg van valamiféle civilizációs identitás (és annak politikai, gazdasági stb. vonzatai), amelyért kell az autonómia. Ezután következnek a „részletek”, vagyis az, hogy miként demokratizálni – tartományi szinten is – a többpárti pártokráciát.
Márton Attila
Agyfájdító az októberek első hétvégéje előtti rituális játék. Évről-évre ugyanaz. Főszerepben Ivica Dačić, mellékszereplők: Dveri, Naši, a szerb pravoszláv egyház, a főszereplő éppen időszerű koalíciós partnerei, politikai hátterű erőszakszervezetek („szurkolók”), egy-két merész deklarált...
2012. OKTÓBER 2.
[ 9:31 ]
„Vajdaságban ismét népszerű lett a magyar nyelv tanulása”. „Hivatalos adatok nincsenek, de az elmúlt másfél évben több vajdasági magyar távozott Nyugat-Európába, mint a kilencvenes években”.
Két állítás. Az egyik cím formájában jelent meg a Vajdaság Mán, a másik elhangzott az Újvidéki/Vajdasági...
2012. SZEPTEMBER 27.
[ 8:51 ]
Bedobták a csontot, van mit rágni és min rágódni. Mintha Koštunica kérdezték volna – a jelenlegi hatalom népszavazásra bocsátja a Koszovó vagy az EU kérdést. Persze, amennyiben az EU Koszovó elismerését szabja a csatlakozás feltételéül.
Komoly szándék bejelentése, vagy üzenet az EU-nak: ha tovább feszítitek a...
2012. SZEPTEMBER 18.
[ 10:47 ]
