




A Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) mélységesen elítéli azt a tényeket mellőző, alapvetően ideológiai beállítottságú kampányt, amely huzamosabb ideje az EU-ban folyik Magyarország ellen.
Az Európai Parlament balliberális szárnya által kezdeményezett és ma is folyamatos nyomást, amelynek elindítói között a Magyar Szocialista Párt (MSZP) európai parlamenti képviselői, sajnos, vezető szerepet visznek, a magyar kormány demokratikus, a tényleges szavazói többségre támaszkodva sikeresen ellensúlyozza. Csak most látszik, mennyire indokolt és megalapozott volt a kétharmados többséggel rendelkező Fidesz-KDNP koalíciónak a politikai és gazdasági rendszert átalakító megfeszített ütemű törvényhozatali tevékenysége. Most miután felállt a nemzeti alapú, az új alaptörvényre támaszkodó demokratikus intézményrendszer, az indokolt, a menet közben esetlegesen elkövetett hibák tárgyszerű kiküszöbölése, illetve az ezzel kapcsolatban a magyar kormány részéről megnyilvánuló készség utat nyit a politikai konszolidációnak.
A négyszázezres Béke-menet, amely eddig nem tapasztalt, egyértelmű támogatást adott a magyar kormány nemzeti érdekek mentén folytatott politizálásának, voltaképpen demokratikus megerősítése az Orbán-kormány politikai küzdelmeinek.
A VMDP csatlakozik a Kárpát-medencében működő magyar pártok és szervezetek csoportjához, amely támogatásáról biztosítja a magyar kormányt.
Helyesli a magyar kormány nyugodt, a jogállamiságra alapozó, s a tárgyszerű elvi vitát szorgalmazó nemzetközi tevékenységét. (Közlemény)
Vajdasági Magyar Civil Szövetség értesíti az érdekelteket, hogy folyamatosan lehet jelentkezni a Vajdasági Magyar Civil Kataszter nyilvántartásába. Amennyiben... >>
Az Európai Egészségügyi Index 2012-re vonatkozó, napokban megjelent legújabb kimutatása szerint az európai országok közül Szerbiában a legrosszabb az egészségügyi... >>
Egy normális országban a pártlapok nem közpénzen jelennek meg. Félreértés ne essék: nem a pártlapok megjelenését kifogásolom. Hogyan is tehetném, nekünk is van. Az Új... >>