Közlemények
Előzetes tájékoztató a miniszteri ösztöndíj pályázatáról
Betűméret:             
Előzetes tájékoztató
a Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma és a Balassi Intézet által a későbbiekben várhatóan megjelenő miniszteri ösztöndíj pályázatáról, mely a 2012/2013-as tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekbe
- nappali tagozatos alap- és egységes (osztatlan) képzésre,
- nappali tagozatos mesterképzésre
felvételt nyert szerb állampolgárságú, magyar nemzetiségű hallgatók számára kerül kiírásra.

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy az alábbiakban a Balassi Intézet által közzétett, a várható pályázati felhívásról készített előzetes tájékoztató olvasható, mely tartalmazza azon felsőoktatási szakokat, melyekre a miniszteri ösztöndíjpályázatot várhatóan be lehet nyújtani. A tájékoztató célja, hogy a 2012. február 24-i magyarországi felsőoktatási felvételi határidő előtt elérhetővé tegye a pályázaton várhatóan résztvevők részére az ösztöndíjak megpályázásához feltétlenül szükséges információkat.
A pályázat további feltételeit, valamint a pályázattal kapcsolatos egyéb tudnivalók teljességét a végleges pályázati felhívás teljes szövege tartalmazza majd, mely a www.kormany.hu, a www.martonaron.hu és a www.balassi-intezet.hu honlapokon, valamint a szülőföldi lebonyolító irodánál lesz elérhető.

Általános tudnivalók:
- A 2012/2013-as tanévre állami ösztöndíjas képzésre felvételt nyert határon túli magyar hallgatók a 2012/2013-as tanév időtartamára – tíz hónapra – a későbbiekben megjelenő pályázaton történő részvételükkel elnyerhetik a nemzeti erőforrás miniszter által adományozott ún. miniszteri ösztöndíjat. A miniszteri ösztöndíjat elnyert hallgatóknak további, felsőbb éves tanulmányaik során a miniszteri ösztöndíjra minden tanévben újra kell pályázniuk.
- A kedvezménytörvény hatálya alá tartozó határon túli magyar személyek, amennyiben
- nem állami ösztöndíjas képzésre jelentkeztek, vagy
- állami ösztöndíjas képzésre jelentkeztek, de a felvételi eljárás során nem érték el az állami ösztöndíjas ponthatárt és akiket nem állami ösztöndíjas finanszírozási formára sorolt be az Oktatási Hivatal, illetve
- a pótfelvételi eljárásban nyertek felvételt
nem részesülhetnek miniszteri ösztöndíjban.
- A miniszteri ösztöndíj a hallgatót kizárólag a pályázatában szereplő, és a pályázatot elbíráló testület által is javasolt intézményben, szakon és a 2012/2013-as tanévben folytatott tanulmányai alatt illeti meg, és nem vihető át a Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériumának külön jóváhagyása nélkül más felsőoktatási intézményben, tagozaton vagy más szakon végzendő tanulmányok időtartamára.

A későbbiekben megjelenő pályázat során a pályázó a pályázaton való részvétellel elfogadja a következőket:
- A későbbiekben megjelenő miniszteri ösztöndíjpályázat alapvető célja az, hogy az ösztöndíjas hallgató magyarországi felsőoktatási tanulmányainak befejezése után visszatérjen szülőföldjére, ezért a megkötésre kerülő szerződés szerint a megszerzett bevándorlási vagy letelepedési engedély illetve a magyarországi állandó lakóhely az ösztöndíjban való részesülést kizárja.

A későbbiekben megjelenő pályázaton pályázhat minden olyan szerb állampolgárságú, a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény hatálya alatt álló magyar nemzetiségű személy, aki a 2012/2013-as tanévben a megadott képzési formákban, a meghirdetett szakok valamelyikére felvételt nyer valamely magyarországi felsőoktatási intézménybe.

A későbbiekben megjelenő pályázat során a pályázásból kizáró általános feltételek:
- Nem pályázhatnak a középiskolai tanulmányaik utolsó két tanévét részben vagy egészében Magyarországon végző személyek. A pályázati kiírás szempontjából nem minősül Magyarországon folytatott tanulmánynak a 2005. január 1. után Magyarországon letett érettségi vizsga.
- Felsőfokú szakképzésre, illetve levelező tagozatos felsőoktatási képzésekre jelentkezők nem részesülhetnek miniszteri ösztöndíjban.
- Nem pályázhatnak nappali tagozatos alap-, egységes (osztatlan) képzésre és nappali tagozatos mesterképzésre azok a személyek, akik a felvételi eljárásban a megpályázott szakon nem érik el az állami ösztöndíjas ponthatárt.
- Nem pályázhatnak azok a személyek, akik nem államilag elismert (akkreditált) intézménybe, vagy nappali tagozatos alap-, egységes (osztatlan) képzés, nappali tagozatos mesterképzés esetén olyan szakra nyernek felvételt, amelyen nincs állami ösztöndíjas képzés. (Az egyes intézményekre és szakokra vonatkozó információkat ld. a www.felvi.hu honlapon.)
- Nem pályázhatnak a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény hatálya alá nem tartozó személyek.
- Nem pályázhatnak a Magyarországon állandó lakcímmel rendelkező személyek.
- Nem részesülhetnek miniszteri ösztöndíjban az adott képzési szinten nemzetközi egyezményen alapuló, vagy más magyar állami, illetve közalapítványi ösztöndíjban részesülő, vagy részesült személyek.
- Nem pályázhatnak azok a személyek, akik a megpályázott szakon a 2012/2013-as tanévben nem első évfolyamos hallgatók lesznek.
- Nem pályázhatnak a magyarországi felsőoktatási intézménybe felvételi eljárás nélkül, intézményen belüli vagy intézményközi átjelentkezéssel bejutó személyek.

A későbbiekben megjelenő pályázat várható pályázati kategóriái:

1. Nappali tagozatos alap- és egységes (osztatlan) képzés
A pályázónak a 2012. szeptemberben induló képzésekre vonatkozó általános felsőoktatási felvételi eljárásban nappali tagozatra, állami ösztöndíjas alapképzésre vagy egységes (osztatlan) képzésre kell jelentkeznie.

Pályázni minden olyan a www.felvi.hu honlapon szereplő alap- illetve egységes (osztatlan) képzési szakkal lehet, amelyet tartalmaz jelen pályázat 1. számú melléklete.

- Nem lehet pályázni a közigazgatási, rendészeti és katonai képzési területhez tartozó szakokkal.
- Nem pályázhatnak továbbá azok, akik magyarországi vagy szülőföldi felsőfokú oklevéllel rendelkeznek.

A keretszámot a várható pályázati felhívás fogja tartalmazni.

2. Nappali tagozatos mesterképzés
A pályázónak a 2012. februárban induló (ún. keresztféléves) felsőoktatási felvételi eljárásban kellett felvételt nyernie nappali tagozatos, államilag támogatott mesterképzésre, vagy a 2012. szeptemberben induló képzésekre vonatkozó általános felsőoktatási felvételi eljárásban (ld. a Magyarországon kiadott 2012. évi Mesterképzések Felsőoktatási Felvételi Tájékoztatója – 2012. szeptemberben induló képzések diplomásoknak c. kötet 23. oldala) nappali tagozatra, állami ösztöndíjas mesterképzésre kell jelentkeznie.

Pályázni az alábbi mesterképzéses szakokkal lehet (a lentebb feltűntetett szakok kivételével):
▪ a Magyarországon kiadott Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató – 2012. februárban induló képzések c. kötet 200-202. valamint 204. oldalain feltüntetett nappali tagozatos, állami támogatású mesterképzéses szakkal, illetve
▪ a Magyarországon kiadott 2012. évi Mesterképzések Felsőoktatási Felvételi Tájékoztatója – 2012. szeptemberben induló képzések diplomásoknak c. kötetben (180-188. és 193. oldalak), valamint a fenti kiadványnak – a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által 2012. január 31-én kiadott – hivatalos kiegészítésében szereplő nappali tagozatos, állami ösztöndíjas mesterképzési szakkal (az állami ösztöndíjas szakok mindkét kiadványban a mesterképzési szakok intézményenkénti feltételek c. részében találhatók, valamint a www.felvi.hu honlapon elérhetőek).
Nem lehet pályázni azonban a következő szakokkal:
▪ agrármérnöki (angol nyelven; kertészmérnöki (angol nyelven); növényorvosi (angol nyelven); takarmányozási és takarmánybiztonsági mérnöki (angol nyelven); vadgazda mérnöki (angol nyelven); altajisztika; anglisztika (angol nyelven); arabisztika; asszíriológia; bolgár nyelv és irodalom; cseh nyelv és irodalom; egyiptológia; francia nyelv, irodalom és kultúra (francia nyelven); hebraisztika; horvát nyelv és irodalom; indológia; iranisztika; iszlám tanulmányok; japanológia; kulturális mediáció; lengyel nyelv és irodalom; mongolisztika; német nemzetiségi nyelv és irodalom; német nyelv, irodalom és kultúra (német nyelven); olasz nyelv, irodalom és kultúra (olasz nyelven); orosz nyelv és irodalom; román nyelv, irodalom és kultúra; ruszisztika; sinológia; skandinavisztika; szerb nyelv és irodalom; szlavisztika; szlovák nyelv és irodalom; szlovén nyelv és irodalom; történelem (német nyelven); turkológia; ukrán nyelv és irodalom;
▪ közgazdálkodás és közpolitika (angol nyelven); közgazdasági elemző (angol nyelven); marketing (angol nyelven); nemzetközi gazdaság és gazdálkodás (angol nyelven); nemzetközi gazdaság és gazdálkodás (német nyelven); számvitel; turizmus-menedzsment (angol nyelven);
▪ buddhista-tanító; katolikus kánonjogász; pasztorális tanácsadás és szervezetfejlesztés; rabbi; tanár - hittanár-nevelő tanár; teológia;
▪ orvosi biotechnológia (angol nyelven)
▪ európai és nemzetközi igazgatás (német nyelven); közigazgatási; kriminológia; munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási;
▪ járműmérnöki (német nyelven); környezetmérnöki (angol nyelven); olajmérnöki (angol nyelven);
▪ dokumentumfilm-rendező művész (angol nyelven);
▪ tanár - horvát- és nemzetiségihorvát-tanár; tanár - horváttanár; tanár - inkluzív nevelés tanára; tanár - közgazdásztanár (pénzügy és számvitel); tanár - lengyel- és nemzetiségilengyel-tanár; tanár – lengyeltanár; tanár - magyar mint idegen nyelv tanára; tanár - magyartanár; tanár - mérnöktanár (had- és biztonságtechnika); tanár - német- és nemzetiséginémet-tanár; tanár – ógörögtanár; tanár – orosztanár; tanár - román- és nemzetiségiromán-tanár; tanár - szerb- és nemzetiségiszerb-tanár; tanár - szlovák- és nemzetiségiszlovák-tanár; tanár - szlovén- és nemzetiségiszlovén-tanár; tanár - szlovéntanár; tanár - ukrán- és nemzetiségiukrán-tanár;
▪ kognitív tanulmányok (angol nyelven); kommunikáció- és médiatudomány; közösségi és civil tanulmányok; nemzetközi tanulmányok (angol nyelven); összehasonlító helyi fejlesztési tanulmányok (angol nyelven);
▪ fizikus (angol nyelven); környezettudomány (angol nyelven).

Nem lehet pályázni továbbá a nemzetvédelmi és katonai területhez tartozó szakokkal.

A keretszámot a várható pályázati felhívás fogja tartalmazni.

3. Művészeti tehetséggondozó ösztöndíj (nappali tagozatos alap-, egységes /osztatlan/ és mesterképzés - az ukrán, szerb és horvát állampolgárságú jelentkezők számára együttes keretszámban kerül majd meghirdetésre.

Azok a személyek pályázhatnak, akik kiemelkedő művészeti tehetséggel rendelkeznek, és művészeti tevékenységüknek megfelelő, a művészet képzési terület szakcsoportjába tartozó államilag támogatott, nappali tagozatos alap-, egységes (osztatlan) vagy mesterképzéses szakra (ld. www.felvi.hu honlapon a 2012. év szeptemberben induló képzések művészet képzési területhez tartozó szakjai, valamint a 2012. évi Mesterképzések Felsőoktatási Felvételi Tájékoztatója – 2012. szeptemberben induló képzések diplomásoknak c. kötet intézményenkénti feltételek c. rész művészet képzési területhez tartozó mesterképzési szakjai valamint e kiadvány – a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által 2012. január 31-én kiadott – hivatalos kiegészítése) valamely magyarországi felsőoktatási intézménybe nyertek felvételt, továbbá megfelelnek
▪ alap- és egységes /osztatlan/ képzés esetében az 1. pályázati kategóriánál,
▪ mesterképzés esetében a 3. pályázati kategóriánál
ismertetett egyéb feltételeknek.
E pályázati kategóriában nem lehet majd pályázni a művészetközvetítés képzési területhez tartozó szakokkal!

A későbbiekben megjelenő miniszteri ösztöndíj pályázat benyújtására várhatóan 2012. július második felében kerül sor a szülőföldi lebonyolító irodánál.

Az érdeklődők az alábbi címen és telefonszámon kaphatnak további részletes felvilágosítást a várható miniszteri ösztöndíj pályázatról:

Szabadkai Információs Iroda – Concordia Minoritatis Hungaricae (CMH)
Szerbia, 24000 Szabadka, Ptuji utca 1.
Tel.: +381-24-670-031;
Fax: +381-24-552-519;
E-mail: cmh@gmail.com

További információkat a 024/670-031-es telefonszámon vagy személyesen Szabadkán a Ptuji utca 1-es szám alatt kaphatnak.
Szabadka, 2012. február 20.

Dudás Károly
Elnök
Memento 1944–2026 címmel 2026. június 7-én, vasárnap 11 órakor megemlékezést tartanak a topolyai zsidók deportálásának 82. évfordulója alkalmából a helyi zsidó temetőben. A megemlékezés szónoka a Koncz István-díjas Oláh Tamás teatrológus, dramaturg. Imát mond Harangozó László református püspök, valamint...
2026. JÚNIUS 1.
[ 17:21 ]
A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete szeretettel várja a pódiumművészetet kedvelő fiatalokat a XXXVIII. Szép Szó Táborba, amelyet 2026. augusztus 1. és 8. között szerveznek meg a kishegyesi Kátai-tanyán. A táborba 9 éves kortól tudjuk fogadni a jelentkezőket. Felső korhatár 26 év. A Szép Szó Tábor célja, hogy a...
2026. JÚNIUS 1.
[ 15:49 ]
A szabadkai Károli Gáspár Protestáns Kutatóközpont 2026. június 6-án (szombaton), 10:00 órai kezdettel rendezi meg a Károli Fórum MMXXVI nemzetközi tudományos konferenciát. A rendezvény témája: Mohács utáni vallási sokszínűség: népek együttélése az oszmán hódítás árnyékában – a múltban és a kulturális...
2026. JÚNIUS 1.
[ 8:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó