Ellenszélben – töretlenül
A VMDP temerini körzeti szervezetének közleménye
Betűméret:
Korábban soha nem tapasztalt politikai ellenszélben állt helyt a Vajdasági Magyar Demokrata Párt csapata – olyan körülmények között, amikor politikai ellenfeleink nemegyszer megpróbálták kisajátítani azokat az eredményeket is, amelyek egyértelműen pártunk többéves küzdelméhez köthetők, pl. a kettős állampolgárság eszméjének fenntartása, amiről a VMSZ egyik szabadkai magyar vezetője még mint a „kegyes nemzethalálhoz” vezető útról vizionált. De Temerinben - másoktól eltérően – szemmel láthatóan értékelték pártunk több mint két évtizedes, a nemzeti megmaradásért folytatott megalkuvás nélküli küzdelmét, ennek köszönhetően a VMDP, minden szinten, ahol indult, győztesként került ki a magyar pártok versenyéből. A községi képviselő-testületben - VMDP: 1197, VMSZ: 1163, a helyi közösségben - VMDP: 1182, VMSZ: 1038, MRM: 286 szavazat. Az egyéni tartományi jelöltek listáján a pártunkhoz beérkező első, még nem hivatalos eredmények alapján megállapítható, hogy Gusztony András - impozáns eredménnyel - bejutott a tartományi választások két hét múlva esedékes második körébe.
Köszönjük támogatóinknak a jelöltjeinkre leadott szavazatokat, egyben arra kérünk mindenkit, hogy félretéve a korábbi ellentéteket, egységesen támogassák Gusztony Andrást, hogy bekerüljön a tartományi képviselőházba.
Csorba Béla,
a VMDP temerini körzeti elnöke
Memento 1944–2026 címmel 2026. június 7-én, vasárnap 11 órakor megemlékezést tartanak a topolyai zsidók deportálásának 82. évfordulója alkalmából a helyi zsidó temetőben.
A megemlékezés szónoka a Koncz István-díjas Oláh Tamás teatrológus, dramaturg.
Imát mond Harangozó László református püspök, valamint...
2026. JÚNIUS 1.
[ 17:21 ]
A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete szeretettel várja a pódiumművészetet kedvelő fiatalokat a XXXVIII. Szép Szó Táborba, amelyet 2026. augusztus 1. és 8. között szerveznek meg a kishegyesi Kátai-tanyán.
A táborba 9 éves kortól tudjuk fogadni a jelentkezőket. Felső korhatár 26 év.
A Szép Szó Tábor célja, hogy a...
2026. JÚNIUS 1.
[ 15:49 ]
A szabadkai Károli Gáspár Protestáns Kutatóközpont 2026. június 6-án (szombaton), 10:00 órai kezdettel rendezi meg a Károli Fórum MMXXVI nemzetközi tudományos konferenciát.
A rendezvény témája: Mohács utáni vallási sokszínűség: népek együttélése az oszmán hódítás árnyékában – a múltban és a kulturális...
2026. JÚNIUS 1.
[ 8:44 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




