Közlemények
A VMSZ magyarkanizsai községi szervezetének választási eredményekkel kapcsolatos közleménye
Betűméret:             
Magyarkanizsán a május 6-ai választások minden szinten a VMSZ sikerét hozták. Köztársasági, tartományi és önkormányzati listáink, köztársasági elnökjelöltünk és tartományi egyéni jelöltünk kapták a legtöbb szavazatot, tehát a magyarkanizsai községben továbbra is ez a politikai tömörülés a legerősebb.
A VMSZ községi szervezete köszönetét fejezi ki a választópolgároknak, akik szavazataikkal a VMSZ-t, s egyúttal a magyar összetartást, a magyar vezetőséget támogatták.
Pásztor István, a VMSZ köztársasági elnökjelöltje szerezte meg községünkben a legtöbb szavazatot (5756), s 44,26 százalékos eredménnyel első lett, megelőzve Boris Tadićot és további tíz jelöltet. Boris Tadić, a Demokrata Párt elnökjelöltje 4558 szavazattal, azaz 35,05 százalékkal a második helyet foglalja el. Az LDP-é és jelöltje, Čedomir Jovanović a szavazatok 6,71 százalékát szerezte meg. Az érvényes szavazatok száma 13.004.
A Szerbiai Parlamentbe jelöltek listái (17) közül a VMSZ-é fölényesen nyert. Erre a listára 5977-en szavaztak, ami az érvényes szavazatok 46,33 százaléka. Őt követi Boris Tadić, a Demokrata Párt jelöltjeinek listája 3734 szavazattal, ami 28,94 százalékot tesz ki. Az LDP jelöltjei 7,02 (906 szavazat), Tomislav Nikolić, a Szerb Haladó Párt képviselőjelöltjei pedig 4,86 (627 szavazat) százalékos eredményt értek el. Az érvényes voksok száma 12.901 volt.
A hét tartományi egyéni jelölt sorában Kávai Szabolcs 4267 szavazattal, 33,45 százalékkal fölényesen nyert az első fordulóban, hiszen csaknem kétezer szavazattal megelőzte Raffai Máriát, a DP tartományi jelöltjét (2284 szavazat, 17,91 százalék). Ebben a választási versengésben Tandari László érte el a harmadik helyet 2135 szavazattal, 16,74 százalékos támogatottsággal. Az érvényes szavazatok száma 12.755 volt.
A részarányos tartományi választásokon a VMSZ listáját (Takács Zoltán magyarkanizsai jelölt) 48,39 százalékban, 6265 szavazattal támogatták a magyarkanizsai választópolgárok. A második helyen végzett lista a Demokrata Párté, amely 2844 szavazatot, azaz 21,97 százalékos támogatottságot tudhat magáénak. Az érvényes szavazatok száma 12.946.
Az önkormányzati választásokon hét párt és két polgári tömörülés szerepelt. A VMSZ - Együtt Magyarkanizsa Községért- Pásztor István 4176 szavazattal, 32,62 százalékkal megnyerte a választásokat és a 29 tagú községi képviselő-testületben 11 képviselői helyet szerzett. Őt követi a Demokrata Párt, amely 3348 szavazatot kapott, az érvényes voksok 26,15 százalékát. Ez a választási eredmény 9 képviselői helyet szavatol a DP-nek. Az Eljött az ébredés ideje- Francsik József, Lékó Lajos polgárok által indított lista és a Válassz utat- Bacskulin István polgárok csoportja egyaránt 3 képviselői mandátumot szerzett, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga két képviselőt, a Magyar Remény Mozgalom- László Bálint pedig egyet ad a képviselő-testületbe.
A község vezetése a továbbiakban csak koalíció felállításával lehetséges. A VMSZ magyarkanizsai községi szervezete erre nyitott, az egyeztetés az érintett pártok felsőbb szintjein folyamatban van. Amennyiben nem kerül sor koalíciós megegyezésre, a helyi VMSZ kész ellenzékbe vonulni és így képviselni a község polgárainak érdekeit.
Dr. Bimbó Mihály,
a VMSZ magyarkanizsai községi szervezetének elnöke,
Nyilas Mihály,
a VMSZ polgármesterjelöltje
Memento 1944–2026 címmel 2026. június 7-én, vasárnap 11 órakor megemlékezést tartanak a topolyai zsidók deportálásának 82. évfordulója alkalmából a helyi zsidó temetőben. A megemlékezés szónoka a Koncz István-díjas Oláh Tamás teatrológus, dramaturg. Imát mond Harangozó László református püspök, valamint...
2026. JÚNIUS 1.
[ 17:21 ]
A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete szeretettel várja a pódiumművészetet kedvelő fiatalokat a XXXVIII. Szép Szó Táborba, amelyet 2026. augusztus 1. és 8. között szerveznek meg a kishegyesi Kátai-tanyán. A táborba 9 éves kortól tudjuk fogadni a jelentkezőket. Felső korhatár 26 év. A Szép Szó Tábor célja, hogy a...
2026. JÚNIUS 1.
[ 15:49 ]
A szabadkai Károli Gáspár Protestáns Kutatóközpont 2026. június 6-án (szombaton), 10:00 órai kezdettel rendezi meg a Károli Fórum MMXXVI nemzetközi tudományos konferenciát. A rendezvény témája: Mohács utáni vallási sokszínűség: népek együttélése az oszmán hódítás árnyékában – a múltban és a kulturális...
2026. JÚNIUS 1.
[ 8:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó