GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2011. október 11. [12:36]

Megkezdte működését a schengeni országok vízuminformációs rendszere

Kedden megkezdte működését a schengeni térség országaira kiterjedő vízuminformációs rendszer (angol betűszóval: VIS) - közölte közös közleményében a Belügyminisztérium és a Külügyminisztérium.
Az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint a VIS megkönnyíti a vízumkérelmezési eljárást, a vízummal kapcsolatos visszaélések elleni küzdelmet, és hozzájárul a tagállamok belső biztonságát érintő fenyegetések megelőzéséhez, ezzel jelentős mértékben növelve a magyar és más uniós polgárok biztonságát.
A tagállamok szakértői és az Európai Bizottság 2004 óta folyó együttes munkája eredményeképpen - a VIS üzembe helyezésével - újabb átfogó információs rendszer áll a résztvevő tagállamok rendelkezésére. A rendszerindítás dátumáról a magyar elnökség idején sikerült konszenzusra jutni - emelték ki.
A VIS célja, hogy a rövid távú vízumokra vonatkozó adatok tagállamok közötti cseréjével javítsa a közös vízumpolitika végrehajtását, a konzuli együttműködést és a központi vízumhatóságok közötti konzultációt - írták.
A rendszer regionálisan kezdi meg működését: elsőként a tagállamoknak az észak-afrikai régió országaiban (Algéria, Egyiptom, Líbia, Marokkó, Mauritánia és Tunézia) található külképviseletein. A következő régió a Közel-Kelet, majd a Perzsa-öböl térsége lesz. A VIS üzembe helyezését követően ugyanakkor bármely tagállam bármely régióban megkezdheti a rendszer alkalmazását, ha erről előzetesen értesíti az Európai Bizottságot.
Magyarország az első régióval egy időben megkezdi a VIS alkalmazását a törökországi és a moldovai külképviseletén. Várhatóan két éven belül a schengeni tagállamok valamennyi külképviseletének csatlakoznia kell a VIS-hez - olvasható a közleményben.
A VIS különlegességét a modern technológia adja, amely lehetővé teszi ujjnyomatok és arcfényképek központi tárolását és ujjnyomatok elektronikus összehasonlítását. A gyakorlatban a külképviseleten - a kérelem elbírálásához szükséges további adatok mellett - a vízumkérelmező ujjnyomatát és arcképét is rögzítik, amelyeket azután továbbítanak egy központi, Strasbourgban üzemeltetett adatbázisba.
A biometrikus azonosítók 59 hónapig tárolódnak a rendszerben, így újabb vízumkérelem esetén addig nem kell megismételni az ujjnyomatvételt. A külső határ átlépésekor az adott tagállam hatósága a VIS-ben fogja ellenőrizni a vízum valódiságát, a vízum birtokosának személyazonosságát, akár úgy, hogy a helyben rögzített ujjnyomatot összehasonlítja a tárolttal.
A VIS segíti a menekültügyi eljárást is, és hozzájárul a tagállamok belső biztonságát érintő fenyegetések megelőzéséhez - olvasható a közleményben. (MTI)



2013. május 25. [16:16]

A svéd főváros központi részein a korábbiakhoz képest viszonylag nyugodt volt az éjszaka, de folytatódtak a rendbontások Stockholm elővárosaiban, és más településekről... >>

2013. május 24. [9:30]

Összeomlott egy autópálya részét alkotó híd az Egyesült Államokban helyi idő szerint csütörtök este Washington államban, Mount Vernon közelében, nincs halálos... >>

2013. május 24. [9:26]

Rendkívül erős, a Richter-skála szerint 8,2-es erősségű földrengés történt péntek reggel az orosz Távol-Keleten, a Szahalin-szigetek térségében, a rengést követően a... >>



1 euró 111.03 dinár
1 dollár 85.88 dinár
100 forint 38.07 dinár
100 dinár 262.62 forint
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Tart-e attól, hogy befagyasztják vagy csökkentik a nyugdíjakat és a közalkalmazottak bérét?
Igen
Nem

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Szórakozott

- Doktor úr, ma nagyon sokat operált, kivett egy vakbelet, bőrátültetést végzett, sőt, még levágott egy lábat is.
- Hát igen, kollegina...
- Csak egy apró dolgot felejetett el, ... váltani közben a betegeket.

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása