Kultúra
Néptánckavalkád Törökkanizsa főterén
Kilencedik alkalommal tartották meg az Észak-bánáti Néptánctalálkozót
Betűméret:             

Kézműves kirakodóvásár megnyitójával kezdődött szombaton a Tisza-parti kisváros egyik legnagyobb népművészeti rendezvénye, az Észak-bánáti Néptánctalálkozó. Ezt követően a főtéren felállított színpadon a legkisebbek mutatkoztak be. Színes mozaik című műsorukkal a Srećno Dete Iskoláskor Előtti Intézmény kicsinyei léptek közönség elé. A Jó ebédhez szól a nóta című zenés intermezzo után sor került a néptánctalálkozó résztvevőinek színes felvonulására. A Tiszagyöngye Művelődési Egyesület szervezésében megtartott eseményre hat észak-bánáti, öt bácskai és két magyarországi művelődési egyesület néptáncosai jöttek el, hogy bemutassák szerb, magyar, roma és lengyel néptáncaikat.

A rendezvényt Újhelyi Nándor, Törökkanizsa község képviselő testületének elnöke és Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke nyitotta meg. A vendégek között volt Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó bizottságának elnöke és Ótott Róbert bizottsági tag, tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes.

„Talán 2009-ben még sokan voltak azok, akik az akkor első ízben megrendezett néptánctalálkozónak nem jósoltak nagy jövőt, gondolván, hogy nem tudja magát fenntartani, nem tud évről-évre gazdagodni és erősödni, a Tiszagyöngye Művelődési Egyesület elnökasszonya azonban már akkor is jól tudta, hogy egy ilyen rendezvényre nagyon is nagy szüksége van a törökkanizsai közösségnek, ahol nyelvek és kultúrák találkoznak és keverednek egymással. Az elmúlt kilenc év igazolta meglátásait. A találkozó azóta kinőtte Észak-Bánátot, hiszen az ország más részeiből és külföldről, Magyarországról és Romániából is érkeznek fellépők, magyarán: egy nemzetközi szintű fesztivállá lett. A törökkanizsai magyarság szempontjából azért is fontos ez a rendezvény, mert éppen mi, magyarok szervezzük városunk főterén, ezen kívül meg tudjuk itt mutatni, mit tudunk, milyenek azok a néptánchagyományok, amelyeket évszázadok óta apáról fiúra örökíti tovább az itteni magyarság. A 21. században minden eddiginél fontosabb, hogy megismerjük a velünk vagy körülöttünk élő népek kultúráját, de a miénkkel is megismertessük a többieket” - nyilatkozta Újhelyi Nándor.

A törökkanizsai néptánctalálkozó a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű kistérségi rendezvénye. Ebből a szempontból többszörösen is fontos az MNT számára, mondta a tanács elnöke, aki az Észak-bánáti Néptánctalálkozó két fontos üzenetére hívta fel a figyelmet.

„Egyik az, hogy a házigazdák nem csak saját városukban, saját községükben gondolkodnak, hanem az egész kistérségben, ennek a vidéknek a teljes kultúrájában. A másik pedig az, hogy azok, akik most itt együtt vannak, valahol érzik Törökkanizsának azt a vonzóerejét, azt az összetartó erejét, ami annyira fontos és jelentős a mai világban. Ez az a két nagyon fontos üzenet, amely úgy gondolom, egyszerre őrzi a hagyományokat, másrészt a jövőbe mutatásban az integrációt, a multikulturális életnek azt a formáját, amelynek a legfontosabb eleme, hogy egymás kultúráját megismerjük, ugyanakkor a sajátunkat őrizzük. Egy harmadik fontos üzenet is van, azt hiszem, ennek a mai rendezvénynek, mégpedig az, hogy a hagyományőrzésben az iskoláknak, a művelődési egyesületeknek és az egyháznak mennyire fontos szerepe van. Nem véletlenül említettem meg köszöntőmben, hogy a búcsúkor, a Szent György templomban ezt a hármasságot élményszerűen élhettük meg, ami arról árulkodik, hogy itt, a Bánságban azok, akiknek tudniuk kell, tudják, hogy a közösséget hogyan lehet összetartani és fejleszteni. Véleményem szerint minden ilyen, a törökkanizsaihoz hasonló kistérségi rendezvényben ez a mag megtalálható, hol nagyobb, hol kevésbé erős vonzerővel, de a példa itt van, és nagyon jó. A nagyobb rendezvények közül mindenképpen a Durindót és a Gyöngyösbokrétát kell megemlítenünk, hiszen épp azáltal, hogy egyik évben a Bánságban, másik évben a Bácskában szervezzük meg, arról árulkodik, hogy megosztottságunkban is az egységet igyekszünk megtalálni, ugyanakkor ezzel megadatik a lehetőség minden régió számára, hogy bemutassa azt a képességét, azt a szervező erőt és értéket, amelyet saját vidékében őriz, a bemutatkozók pedig saját értékeiket viszik oda, hogy együtt örülhessenek a néptáncnak és a népzenének” - fogalmazott Hajnal Jenő.

Romhányi Gabriella, a szervező bizottság egyik tagja elmondta, hogy a néptánctalálkozón 18 csapat lépett közönség elé. Bemutatkozott a törökkanizsai község minden művelődési egyesülete, mellettük törökbecsei, zentai, magyarkanizsai, tiszaszentmiklósi, horgosi, nagykikindai, bajmoki, tavankúti és tornyosi táncosokat is láthatott a közönség, míg Magyarországot ezúttal a Kunszállásról és Kiskunfélegyházáról érkezett tánccsoportok képviselték. A Tiszagyöngye Művelődési Egyesületnek sokan segítettek a szervezésben. A közös cél érdekében a munkába bekapcsolódtak maguk a táncosok és szüleik is.

Az eső nem tudta megvárni a néptánctalálkozó végét, kicsivel korábban cseperegni kezdett, a résztvevők azonban nem lombozódtak le, jó hangulatban, vidáman búcsúztak el egymástól és Törökkanizsától.

Bödő Sándor

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A padéi Takáts Rafael Magyar Kultúrkör Keszég Károly (1954–1997) újságíró, a Napló hetilap főszerkesztője emlékére huszonötödik alkalommal hirdeti meg a Közegellenállás című riportpályázatot. A pályázatra magyar nyelven írt, eddig meg nem jelent riportokkal lehet jelentkezni. A pályázat jeligés. A...
2024. ÁPRILIS 18.
[ 0:52 ]
Kiállítással emlékeznek a Meseszó Magyar Mesemondó és Szövegfolklór Egyesületet megalapításának tizedik évfordulójára. A „mesés tárlat” a Fonó Budai Zeneházban a hónap végéig látogatható. A Meseszó Magyar Mesemondó és Szövegfolklór Egyesületet a hagyományos élőszavas mesemondók álmodták és alapították...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 19:20 ]
Magyarország Agrárminisztériumának a Hungarikum Főosztálya az idén is meghirdette a Hungarikum pályázatát. Antal Andrea főosztályvezető hírportálunknak a pályázat kapcsán elmondta, hogy kiírásukat 3 célterületre hirdették meg, és a pályázatokat május hatodikától adhatják le a kérelmezők. A pályázat...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 15:07 ]
Beolvasás folyamatban