Kultúra
Szél nélkül is fodrozott a Tisza vize Adorjánon
Szombaton tartották meg a falu hagyományos népzenei találkozóját
Betűméret:             

A Szőke Tisza Művelődési Egyesület 12. alkalommal szervezte meg a Fodrozik a Tisza vize elnevezésű népzenei találkozót, amelyen a magyarkanizsai község művelődési egyesületei mellett bemutatkoztak csókai műkedvelők is.

Mivel szombaton délután igazi kánikula volt, a hőmérő higanyszála a 37 fok körül tanyázott, a szervezők kicsit tartottak attól, hogy egyesek emiatt nem jönnek majd el a fellépésre, de legnagyobb örömükre minden felkért népzenei együttes eleget tett a meghívásnak. Hálájuk jeléül a házigazdák már a reggeli órákban bekapcsolták a kultúrotthon légkondicionáló berendezését, úgyhogy délután 4 órakor kellemes hűvös fogadta az oda érkezőket.

“Éppen arról beszéltünk az első ide érkező vendégekkel, hogy a nagy melegre való tekintettel ezt a júliusi találkozót a jövőben a Tisza-parti erdőben kellene megszervezni, ahol elviselhetőbb lenne a levegő hőmérséklete” - mondta viccelődve a vendéglátó egyesület elnöke, Baráth Katalin. “Forróság ide, forróság oda, a meghívottak, ha egyéb kötelezettségeik miatt egyesek némi késéssel is, de mind eljöttek. Itt vannak az oromhegyesiek, a tóthfalusiak, az oromiak, a kispiaciak, a völgyesiek, a magyarkanizsaiak és a csókaiak, az adorjániakat pedig mintegy 140 személy képviseli.”

Az oromhegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület rendszeres résztvevője az adorjáni találkozóknak. Mint a legtöbben, ők is Bodor Anikó gyűjtéséből állították össze műsorukat, azzal, hogy két fronton is képviselték magukat.

“Először a főleg asszonyokból álló, citerások által kísért vegyeskórus mutatkozik be a Szép csillagos ég beborul – kiderül című összeállítással, később pedig a Tisza Menti Zengő Citerazenekar lép színpadra egy betyárdalokból álló népdalcsokorral” - hallottuk még a fellépés előtt Koncz Lázártól, az oromhegyesi egyesület elnökétől.

Mint a legtöbb helyen, a tóthfalusi Fehér Akác Művelődési Egyesületben is gondot jelent az utánpótlás. A falvakban kevés a fiatal, akik vannak, azok egy része is külföldre vándorolt, aki meg maradt, nem igazán érdeklődik a néphagyományok megőrzése iránt. Az egyesület asszonykórusa a két kísérő citerással együtt már csak tizenkét tagot számlál, panaszolja Horvát Klára csoportvezető.

A népzenei találkozót Baráth Katalin, a Szőke Tisza Művelődési Egyesület elnöke nyitotta meg. Elsőként a házigazda adorjániak asszonykórusa lépett a színpadra, majd további 11 műsorszámot láthatott a közönség. Az esemény vacsorával és hangulatos mulatsággal ért véget.

A Fodrozik a Tisza vize elnevezésű népzenei találkozó megrendezését az adorjáni helyi közösség, a magyarkanizsai községi önkormányzat és a Magyar Nemzeti Tanács támogatta.

Bödő Sándor

Csütörtökön kezdődik Oromon a tizenkettedik Malomfesztivál, amely augusztus 6-a és 8-a között koncertekkel, irodalmi programokkal, műhelyfoglalkozásokkal, színházzal és közéleti beszélgetésekkel várja a látogatókat. A természetközeli, közösségi fesztivál idei kínálatában a Híd Kör Egyesület és a MALTER...
2026. AUGUSZTUS 4.
[ 12:34 ]
Elindult a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) Mohács 500 projektjének honlapja, amely az intézet által koordinált feladatokon és megvalósult eredményeken keresztül mutatja be a mohácsi csata kutatásának legújabb eredményeit, valamint a jubileumi programsorozat legfontosabb kezdeményezéseit - tudatta a NÖRI kedden az...
2026. AUGUSZTUS 4.
[ 12:04 ]
A kétszeres Oscar-jelölt amerikai színész, Woody Harrelson is átveheti a Tiszteletbeli Szarajevó Szíve díjat az augusztus 14. és 21. között megrendezendő 32. Szarajevói Filmfesztiválon - közölték a szervezők hétfőn. A fesztivál közleménye szerint Woody Harrelson azon kevés színészek közé tartozik, akik a...
2026. AUGUSZTUS 3.
[ 16:36 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó