Kultúra
Mátyás birodalma diákszemmel – vajdasági tanulók szegedi sikere
Betűméret:             

Általános és középiskolásoknak hirdetett versennyel hívta fel a figyelmet Hunyadi Mátyás királlyá választásának 555. évfordulójára a szegedi Somogyi-könyvtár és az Ötágú Síp Kulturális Egyesület. A szegedi és határon túli pályázóknak a tizenöt éves uralkodó helyébe kellett képzelniük magukat. A gyermekkönyvtárban a „Mátyás a világpolitika színpadán” elnevezésű vetélkedő eredményhirdetésén kiváló, nagyon jó és jó elismeréseket osztottak ki az ajándékok mellé a diákoknak. A többi vetélkedőtől eltérően nem anyagot adtak meg, amiből fel kellett készülni, hanem a diákok fantáziájára bízták, mit tennének, ha tizenöt évesen trónra lépnének. Egyénileg és csoportosan is jelentkezhettek a gyerekek a Somogyi és az Ötágú Síp Kulturális Egyesület közös történelmi pályázatára. A feladathoz rengeteg kutatómunkára volt szükségük a diákoknak, és a fantáziájukat is alaposan meg kellett mozgatniuk. Ezért dolgozhattak háromfős csapatokban is az általános iskolások.

A szegedi iskolákon kívül Újvidékről és Becséről is érkeztek pályamunkák a felhívásra.

A zsűri elnöke, Zakar Péter történész különösnek értékelte a versenyt, hiszen – mint elmondta – egyes történelmi korokban eleve a történelemnek a megítélése is más és más. A verseny arra is ráirányította a figyelmet, hogy a történelemben – akárcsak más tudományokban – mindig lesznek olyan kérdések, amit vitatnak, akár maguk a szerzők is, a kortársak, az utókor vagy épp a történészek. Minden egyes ilyen vitás kérdésnek érdemes utánajárni – jegyezte meg Zakar. Az általános iskolák felső tagozatosait, illetve a középiskolásokat külön-külön díjazták, akárcsak a csoportos munkákat. Az oklevélen kívül minden díjazott könyvjutalomban is részesült.

Az általános iskolai csapat kategóriában az újvidéki József Attila Általános Iskola tanulói, Mikuska Krisztián, Novák Dominik és Alex Ördög Albert harmadik díjat érdemeltek ki, csakúgy, mint a becsei Zdravko Gložanski Általános Iskola tanulói, Ruzsicska Zoltán, Ződi Csaba és Tufekdžić Dávid. Az általános iskolások egyéni versenyében a becsei Zdravko Gložanski iskola tanulója, Rajsli Dália második díjat kapott.

tuti

Izgalmas könyvbemutatóval folytatódik SzekerEST elnevezésű rendezvénysorozat pénteken, június 5-én, amelynek keretében Silling Léda néprajzkutató, kulturális antropológus legújabb, Vajdasági fémofferek című kötete kerül bemutatásra. A Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában megjelent kiadvány többek között...
2026. JÚNIUS 1.
[ 11:53 ]
Száznégy éves korában elhunyt Edgar Morin francia szociológus és filozófus, az úgynevezett összetett gondolkodás elméletének megalkotója - tudatta családja szombaton az AFP hírügynökséggel. A baloldali beállítottságú gondolkodó egy világszerte elismert életművet hagy maga után, amelynek lényege a hagyományos...
2026. MÁJUS 30.
[ 17:42 ]
Önkénteseket toboroz az Interetno fesztiválhoz, évadzáró gálaműsort tart a Fabula Rasa Színjátszó Grund, közösségi táncestet szervez a régi népkörösök számára, valamint népművészeti évadzáróval várja a közönséget júniusban a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ. A hónap első programjára június...
2026. MÁJUS 29.
[ 13:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó