Az elmúlt napokban újra és újra elhangzik ugyanaz a kérdés: „Mit várunk november elsejétől?” – ahogyan korábban sokan várták március 15-ét vagy június 28-át is, mintha ezek a dátumok valamiféle történelmi fordulópontot hordoznának. Aleksandar Ivković politikai elemző szerint azonban az ilyen kérdések mögött többnyire nem puszta kíváncsiság, hanem egy mélyebb politikai várakozás húzódik: lehet-e egy tüntetésből hatalomváltás?

Ivković elemzése szerint minden politikai tömegmegmozdulás két kategóriába sorolható. Az első olyan esemény, amelynek célja egy ügy, érték vagy közösség támogatásának láthatóvá tétele, és ezen keresztül a közvélemény befolyásolása. A második, jóval ritkább típus a „rendszert megingató” esemény, amikor a cél a hatalom tényleges megdöntése vagy politikai ultimátum kikényszerítése.

A világban – és Szerbiában is – az ilyen, valódi politikai fordulatot hozó gyűlések rendkívül ritkák. Ivković emlékeztet: bár voltak példák Nepálban vagy Bangladesben, ezek kivételes történelmi helyzetek voltak. Az, hogy a társadalom mégis gyakran vár „nagy pillanatot”, abból fakad, hogy a kollektív emlékezet felnagyítja a sikeres forradalmi események jelentőségét, miközben elfeledteti a sok száz békés, ám hatástalan tömegrendezvényt.

A csodavárástól a politikai folyamatba vetett hitig

A szerb ellenzéki közvélemény hosszú ideig abban reménykedett, hogy eljön egy „csodálatos nap”, amikor a hatalom egyszerre és látványosan összeomlik. Az elmúlt évek tüntetéseit sokan ennek a fantáziának a tükrében értékelték: ha nem következett be áttörés, akkor a rendezvény „kudarcnak” számított – még akkor is, ha a politikai realitás nem tette lehetővé a gyors eredményt.

Ivković szerint mostanra érzékelhető a fordulat: az ellenzéki közvélemény egyre inkább elfogadja, hogy a politikai változás nem egyetlen, látványos eseményen múlik, hanem egy hosszú, intézményes folyamaton – amelynek részei a tüntetések is, de nem azok jelentik a végső célt – írja a 021 hírportál. Az ilyen típusú rendezvények, amelyeket korábban sokan értéktelennek tartottak, ma már a demokratikus küzdelem természetes és fontos elemei.

November elseje – gyásznap és próbatétel

A politológus szerint az újvidéki diákok által szervezett november elsejei megemlékezés – a vasútállomás tragédiájának évfordulóján – tipikusan ilyen esemény lesz: az emlékezés, a szolidaritás és a közösségi jelenlét napja, nem pedig hatalomellenes demonstráció.

Ugyanakkor Ivković arra is figyelmeztet, hogy a hatalom tudatosan próbálja úgy beállítani az ellenzéki vagy civil rendezvényeket, mintha azok „rendszerdöntő” kísérletek lennének. Ennek két célja van: egyrészt, hogy a kormány a rendezvények „túlélésével” saját erejét bizonyítsa; másrészt, hogy az ellenzéki közvéleményt állandó frusztrációban tartsa az elmaradt fordulat miatt.

A politikai érettség próbája

November elseje így nemcsak az emlékezés, hanem a politikai érettség próbája is lesz. A kérdés immár nem az, hogy „megdől-e a hatalom”, hanem az, hogy képes-e a társadalom békés, demokratikus eszközökkel fenntartani a nyomást, és ezáltal hosszú távon formálni a politikai valóságot. Az igazi változások – sugallja Ivković – nem az utcákon, hanem az emberek gondolkodásában és a társadalmi trendek átalakulásában kezdődnek el.