Kultúra
Négy magyart is jelöltek Emmy-díjra
Betűméret:             

A Magyarországon forgatott és a közmédián futó, Borgiák című filmsorozat stábjának tagjait is jelölték az Emmy-díjra - közölte a köztévé Híradója.

Négy magyar is van az Emmy-díj idei több száz jelöltje között - közölte a köztévé Híradója. Ők a Magyarországon forgatott, és a közmédián futó, Borgiák című filmsorozat stábjának tagjai.

A Borgiák az európai történelem egyik leghírhedtebb fejezetét dolgozza fel. A VI. Sándor pápáról szóló filmben a pompa, a bűn és az összeesküvés együttesen fokozzák a hangulatot. A sorozat első három évadát az etyeki Korda filmstúdióban forgatták, a produkció sikerét magyarok is segítették.

Az Emmy-díjra Homonnay Gábor jelmezkivitelezőt, Halász Judit fodrászt, Varga Judit art directort és Kiszelly Gábor másodlagos speciális effektusokért felelős technikust is jelölték. A jelöléssel elismerik a csapat munkáját, és azt is mutatja, hogy "megfelelő minőségben és jól együttműködve dolgozunk" - jegyezte meg Kiszelly Gábor.

Az Emmy-díj a televíziós műfaj legrangosabb elismerése. Andy Vajna a Híradónak azt mondta, már az hatalmas megtiszteltetés, ha jelölnek valakit. Egy esetleges győzelem "nagy jelentőséget ér a szakmában" - mondta a kormánybiztos. Az hogy sikerül-e magyaroknak is elhozni valamelyik díjat, szeptember 22-én, a díjátadó gálán derül majd ki.

Felavatták Fábri Zoltán, háromszoros Kossuth-díjas filmrendező szobrát születésének évfordulóján, csütörtökön Budapesten, a Nemzeti Filmintézet épülete előtt. Az ülő alakot formázó alkotás Ámmer Gergő szobrászművész munkája. Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár az ünnepségen azt hangsúlyozta: Fábri...
2026. OKTÓBER 15.
[ 21:58 ]
Kiállítás nyílik a szegedi papucs múltjáról és jövőjéről csütörtökön a szegedi Kiss Kunszt Galériában, másnap Páratlan örökség, alakuló jövő címmel rendeznek konferenciát arról, hogyan kapcsolódhat össze a lábbeli történeti jelentősége a mai tervezői gondolkodással – tájékoztatta a Szegedi Papucsért...
2026. OKTÓBER 14.
[ 10:30 ]
November 13-a és 17-e között rendezik meg Szabadkán a Desiré Central Station nemzetközi és regionális kortárs színházi fesztivált. A tizennyolcadik alkalommal megszervezett rendezvény mottója a „This is not the end” (Ez még nem a vég), programjában pedig hazai, magyarországi, romániai, bosznia-hercegovinai és...
2026. OKTÓBER 13.
[ 12:46 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó