Kultúra
Magyar énekesnő a világ legjobbjai között
Betűméret:             

Pátkai Rozina nyerte el idén jazzdal kategóriában az Independent Music Awards közönségdíját.

A 2001 óta megtartott verseny a független előadókat és zenekarokat díjazza számos kategóriában. A hivatalos zsűrit idén olyan neves muzsikusok alkották, mint Tom Waits, Suzanne Vega vagy Ziggy Marley.

A magyar énekesnőt Jazz Song kategóriában jelölték a bossanovás lüktetésű Vocé e Eu című dallal, amellyel meghódította a közönséget.

E kategória győztese egyébként a zsűri értékelés e alapján a New York-i Jeff Fairbanks’ Project Hansori Bi Bim Bop című száma lett.

Az olasz felmenőkkel is rendelkező Pátkai Rozina eredetileg klasszikus éneklést tanult, majd az ELTE magyar-angol szakának elvégzése után a jazz felé fordult az érdeklődése. Magántanároktól és a budapesti ETŰD zeneiskolában tanult énekelni, majd később mesterképzéseken és workshopokon fejlesztette tovább magát, többek között Csehországban és Olaszországban.

Az énekesnő és zenekara szeptember 14-én mutatja be új albumát a Budapest Music Centerben. (hvg.hu)

A kollektív traumák öröklődését, a kisebbségi lét tapasztalatait és a kilencvenes évek társadalmi-politikai változásainak következményeit vizsgálja a szabadkai Nyári Mozi Színházi Közösség Fénye, árnya a sugárzásnak című előadása, amelyet október 22-én, 19 órai kezdettel mutatnak be a Kosztolányi Dezső...
2026. OKTÓBER 16.
[ 9:42 ]
Felavatták Fábri Zoltán, háromszoros Kossuth-díjas filmrendező szobrát születésének évfordulóján, csütörtökön Budapesten, a Nemzeti Filmintézet épülete előtt. Az ülő alakot formázó alkotás Ámmer Gergő szobrászművész munkája. Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár az ünnepségen azt hangsúlyozta: Fábri...
2026. OKTÓBER 15.
[ 21:58 ]
Kiállítás nyílik a szegedi papucs múltjáról és jövőjéről csütörtökön a szegedi Kiss Kunszt Galériában, másnap Páratlan örökség, alakuló jövő címmel rendeznek konferenciát arról, hogyan kapcsolódhat össze a lábbeli történeti jelentősége a mai tervezői gondolkodással – tájékoztatta a Szegedi Papucsért...
2026. OKTÓBER 14.
[ 10:30 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó