Kultúra
Jön a Dombos Fest!
Betűméret:             

Palya Bea, Harcsa Veronika és Csizmadia Anna is fellép az idei Dombos Festen, a vajdasági magyarság legjelentősebb kulturális fesztiválján július 3-a és 6-a között Kishegyesen.

A rendezvény honlapján közölt információk szerint a hivatalos megnyitón fellép a bácskertesi Csizmadia Anna, aki megnyerte a 2012. évi Fölszállott a páva elnevezésű verseny szóló ének és hangszer kategóriáját, valamint Berecz István, aki ugyanabban az évben a népzenei-néptáncos tehetségkutató szóló tánc kategóriájának nyertese volt.

Fellép rajtuk kívül Csemer Boglárka is, akinek videoklipje, a Parfüm azonnal az internetezők kedvencévé vált, egyebek mellett azért, mert abban a szemünk láttára alakítják az énekesnőt tökéletes címlaplánnyá egy számítógépes program segítségével.

Július 3. és 6. között vendége lesz tehát a fesztiválnak a Harcsa Veronika Quartet Lajkó Félix hegedűművész és zenekara Dresch Mihállyal, Palya Bea, a Hungarian FolkEmbassy - Magyar Népzenei Nagykövetség formáció, Ferenczi György és a Rackajam, a szarajevói Divanhana, a Romano Drom, valamint a szintén a Fölszállott a pávából ismert két együttes: a Bazseva és a Góbé zenekar.

A fesztiválnak helyt adó Hegyalja utcában ismét lesz fényfestészet, de a kézművesek és hagyományos magyar ételeket kínáló árusok is helyet kapnak.

Az összművészeti fesztivált immár 14. alkalommal szervezik meg.

Szerelmes Szabadka címmel rendeznek irodalmi estet június 11-én, csütörtökön 18 órától a Délvidék Házban. A rendezvény vendége Pap Éva írónő lesz, akit sokan a délvidéki magyarság egyik önkéntes nagyköveteként emlegetnek. Az est középpontjában a határon túli magyarság identitása, kulturális öröksége és a...
2026. JÚNIUS 5.
[ 14:18 ]
Új irodalmi verseny indul középiskolások számára: keddtől augusztus 16-ig várják a jelentkezőket az Aposztróf - Esterházy Irodalmi Versenyre, amely a 9-11. évfolyamos diákokat szólítja meg Magyarországról és a határon túlról, írja az MTI. Az Esterházy Irodalmi Díj kísérőprogramjának célja, hogy minél több fiatalt...
2026. JÚNIUS 2.
[ 19:12 ]
Izgalmas könyvbemutatóval folytatódik SzekerEST elnevezésű rendezvénysorozat pénteken, június 5-én, amelynek keretében Silling Léda néprajzkutató, kulturális antropológus legújabb, Vajdasági fémofferek című kötete kerül bemutatásra. A Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában megjelent kiadvány többek között...
2026. JÚNIUS 1.
[ 11:53 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó