Kultúra
Elhunyt Bora Todorović színművész
Betűméret:             

Ma reggel a belgrádi Klinikai Központban elhunyt Bora Todorović, az egyik legismertebb szerb színész.

A belgrádi sajtó nemrég arról cikkezett, hogy a 84 éves korában elhunyt színész korábban vakbélműtéten esett át, majd a lábadozás idején rosszul lett és kómába esett. A vizsgálatok után derült ki, hogy agyvérzést kapott.

Todorović 1930-ban született Belgrádban, szülei tanítók voltak. Gépészetet tanult, de ez hamarosan elhagyta a színitanulmányok kedvéért. Jozo Laurenčić osztályában tanult a szerb illetve a jugoszláv színjátszás olyan megkerülhetetlen alakjaival, mint Ljuba Tadić, Slobodan Perović, Marko Todorović.

Kevesen tudják, hogy a szerb színjátszás egyik legnagyobb alakjának számító Mira Stupica öccse volt, de gyermekei Srđan Todorović és Dana Todorović ugyancsak ezt az életpályát választották.

Színházi pályáját a Belgrádi Drámai Színházban kezdte, de nem sokkal később nővérével, Mira Stupicával és annak férjével, Bojan Srupicával Zágrábba költözött, ahol négy éven keresztül a Horvát Nemzeti Színház sorait erősítette.

Belgrádba való visszatérését követően 1983-ig az Atelje 212 tagja volt, ahol számos felejthetetlen alakítással írta be nevét a színház történetébe.

A filmvásznon is gyakori vendég volt, számos jugoszláv, majd szerb filmben nyújtott emlékezetes alakítást.

Színészi pályafutását nem kerülték el a díjak sem, több hazai és külföldi elismerést kapott, a Profiban (Profesionalac) nyújtott alakításáért 2003-ban Cannes-ban megkapta a fesztivál nagydíját is, írja a Tanjug.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ada Község Önkormányzata és a Vadvirág Hagyományápoló Kör – a Szentháromság Római Katolikus Plébánia, Ada Község civil szervezetei és művelődési, oktatási intézményei, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett –...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 15:21 ]
Elhunyt 80 éves korában Eötvös Péter Szent István Renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakja - tudatta a család vasárnap az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Eötvös Pétert türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 13:17 ]
Sziveri János emléknapot rendezett tegnap a költő nevét viselő Művészeti Színpad, immár 31. alkalommal gyűltek össze a költő ismerősei, tisztelői, hogy születésnapjához közeledve emlékezzenek rá. Két helyszínen koszorúztak. Elsőként Sziveri János mellszobránál mondott méltató beszédet Mák Andrea, a muzslyai...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 11:55 ]
Beolvasás folyamatban