Magazin
Fásítanak a kishegyesiek
Betűméret:             

Kishegyes település történetének legnagyobb fásítási akciója vette ma kezdetét.

A helyi közösség szervezésében a lakosoknak ingyen facsemetéket biztosítottak. Az egykori szövetkezeti otthon udvarában az emberek délután sort álltak a fák átvételekor. Juhász Bálint a helyi közösség tanácselnöke elmondta, hogy az ötlet akkor született meg, amikor az ősszel nagyon sokan panaszkodtak arra, hogy a villanyvezetékek védelmében történő szokásos metszésnek sajnos több fa is áldozatul esett. Ekkor hirdették meg az akciót, a háztulajdonosok január 29-ig adhatták be igényeiket a facsemeték iránt.

Egy ház öt facsemetét kérhetett. Választani lehetett tölgy, akác, nyír, valamint olyan különlegességek közül, mint a vérszilva, berkenye, vagy a csörgőfa. A helyi járulék eszközeiből 370 000 dinárt költöttek el az akcióra. Mintegy 400 fát a polgárok visznek haza, vállalva a kötelezettséget, hogy a ház előtti utcarészen elültetik, majd pedig gondot is viselnek róluk. Ezenkívül, szervezetten még mintegy 200 facsemetét ültetnek el a falu olyan közterületein, amelyek nem tartozik senki házelejéhez sem. Az Ady Endre Kísérleti Általános Iskolában Bagolysuli néven működő és egyre népszerűbb környezetvédelmi szakkör aktivistái már az akció első napján több tucat facsemetét ültettek el szakszerűen.

Sipos Tibor, a helyi közösség titkára és Sándor István, a helyi közösség szakszolgálatának munkatársa a helyszínen koordinálta a facsemeték kiosztását. Elmondták, hogy ezzel az akcióval szeretnének hozzájárulni egy arculatában is a rendezettség benyomását keltő, élhetőbb, zöldebb, idegenforgalmilag is vonzóbb település kialakításához.

Tóth Péter

Meghalt Presley Gerber, a szupermodell Cindy Crawford fia – írja a CNN a család bejelentése alapján. A szintén modellként befutott Presley Gerber 27 éves volt, és az elmúlt években mentális problémákkal és függőséggel is küzdött. Vasárnap hunyt el egy rehabilitációs intézményben. Halálának okát nem...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 8:09 ]
Meghalt egy 44 éves férfi, hétéves gyermeke pedig súlyosan megsérült, miután mindketten egy csaknem hatvan méter mély szakadékba zuhantak a szlovéniai Bohinj közelében, a Savica-vízesésnél - közölte vasárnap a kranji rendőrség és a bohinji hegyimentő-szolgálat. A férfi a családjával kirándult, és a vízeséstől...
2026. SZEPTEMBER 20.
[ 16:50 ]
Ha valaki azt gondolná, hogy egy tök legfeljebb arra jó, hogy leves, pite vagy halloweeni lámpás készüljön belőle, Nagykikindán gyorsan meggyőződhetett az ellenkezőjéről. A 41. Tökfesztiválon ugyanis ismét előkerültek azok a termények, amelyekhez már nem bevásárlókosár, hanem kisebb teherautó dukál. Az idei verseny...
2026. SZEPTEMBER 19.
[ 18:11 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó