Magazin
A fagyosszentek
Betűméret:             

Pongrác (május 12.), Szervác (május 13.) és Bonifác (május 14.), vagyis a fagyosszentek a kertek rémei, hiszen olyan hírben állnak, hogy a lassan és fokozatosan melegedő, csaknem nyári idő után újra visszahozzák pár napra a hajnali fagyokat, ami egyetlen tavaszi növénynek sem kedvez.

Honnan jött ez a népi bölcsesség, miszerint Pongrác, Szervác és Bonifác fagyokat okoz?

Már a régiek is megfigyelték, hogy ez a három "jómadár" könnyen visszacsalogathatja kertjeink rémét, a hajnali fagyot, és kárt okozhat veteményeseinkben, sőt még a szőlő-gyümölcs ültetvényekben is. Ráadásul a meteorológusok kutatásai alapján tényleg bebizonyosodott, hogy a fagyosszentekre vonatkozó néphit nem légből kapott állítás.

Alapja az, hogy május elején nagy a valószínűsége a sarkvidéki hideg légtömegek betörésének a Kárpát-medencébe, az ezzel járó derült időnek és az erős éjszakai lehűlésnek. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy minden évben fagy lenne ezeken a napokon, csak azt, hogy a múlt tapasztalatai alapján többször fordul elő ilyenkor erős lehűlés, mint ez időszak előtt és után. Természetesen az is előfordulhat, hogy éppen ezek a hónap legmelegebb napjai, vagy előtte, illetve utána köszöntenek be fagyok, erős lehűlések. Éppen ezért nem szabad pontosan a nevezetes napokhoz ragaszkodni, már csak azért sem, mert ez a hiedelem is nagyon régi keletű, valószínűleg még a naptárreform előtt keletkezett.

A fagyosszentekhez kötődő hiedelem helytállóbb, ha figyelembe vesszük az 1582-es naptárreformot. Ekkor tértek át ugyanis a ma is érvényes Gergely-naptárra. Akkor a korábbi - még a Julius Caesartól származó - naptár pontatlansága miatt felgyülemlett 10 nap hibát azzal küszöbölték ki, hogy 1582. október 4-e után másnap október 15-ét írtak. Ettől kezdve tehát 10 nappal eltolódtak a dátumok a régi naptárhoz képest. A fagyosszentek időjárási szabálya viszont - Pongráchoz, Szerváchoz, Bonifáchoz kötődve - május 12-14. maradt ezután is.

A hagyomány szerint a Krisztus utáni 3-4. században élt három szentéletű férfi a keresztény hitéért halt mártírhalált, míg más források szerint a három szent azért fagyott halálra, mert ruháikat a szegényeknek adták. Egyes kutatók a fagyosszenteket magyar szenteknek nevezik.

Tény, hogy a magyar néphit számos legendát ismer a három férfiról: ezek szerint Pongrác kánikulában, a subájában megfagyott, Szervác a Tisza közepén víz nélkül megfulladt, Bonifácot pedig agyoncsípték a szúnyogok. Mivel ezért ők haragszanak ránk, bosszút esküdtek ellenünk, és évről évre visszajárnak, hogy tönkretegyék a termést. Fagyot ráznak, letarolják a veteményt, megdermesztik a földet, sok fájdalmat okozva ezzel az embereknek. Egyes vidékeken viszont úgy vélik, hogy e rosszindulatú szentek jóságosak is tudnak lenni, ugyanis ha kisüt a nap, bő termést hoznak a szőlősgazdáknak.

  • Sok bort hoz ám a három „ác”, (Pongrác, Szervác, Bonifác), ha felhőt egyiken se látsz! - vallja a népi jövendölés.
  • Szervác, Pongrác, Bonifác, megharagszik, fagyot ráz!
  • Pongrác, Szervác, Bonifác, Zsófia is lehet gyász! - ami arra utal, hogy Zsófia napja is hozhat fagyot, ezért egyes vidékeken a Zsófiákat is a rossz emlékű fagyosszentek közé sorolják.

Annak, hogy a nép miért figyelt fel erre a szabályszerűségre, és miért nem méltat figyelemre más hasonló időjárási érdekességeket, a magyarázata igen egyszerű. A májusi fagy igen gyakran egy esztendő termését tehette tönkre, akár országos csapás is lehetett, így érthető, hogy a földműveléssel foglalkozók külön figyelemmel fordultak a jelenség felé.

A kalendáriumok bölcsei ezért az alábbi tanácsot adták a gazdáknak: "Szervác, Pongrác, Bonifác, mind a fagyos szentök, hogy a szőlő el ne fagyjon, füstöljenek kendtök!"

Ám nemcsak Pongrác, Szervác és Bonifác május fagyosszentjei. Ugyanis van még egy: Orbán (május 25.), akinek a nevéhez szintén sok-sok népi bölcsesség kötődik. Az orvosokon kívül a szőlősgazdák is figyelték az Orbán-napi időjárást, mert "ha Orbán nevet, a szőlő sír" vagy egy más megfogalmazás szerint: "savanyú lesz a bor, ha Orbán napja esős, édes, ha tiszta az idő." Egészen távoli prognózist mutat az a népi jövendölés, amely szerint "amilyen Orbán napja, olyan lesz az ősz". Felhasználták ezt a napot termésbecslésre is, mert "ha Orbán napja szép, úgy bő lesz az esztendő".

A négy fagyosszent tehát könnyen elronthatja a szép májusi napsütésünket. Na, de bánkódásra semmi ok, hiszen a nyár melegét nem befolyásolják.

Páduai Szent Antal napja egy fontos nyári nap, amihez hagyományok, népszokások kapcsolódnak. Jóformán nincs templom, ahol ne állna szobra, mely angyali szelídségű ifjú szerzetest ábrázol, barna ferences csuhában, karján a kis Jézussal, szabad kezében liliommal. Aki hívő katolikusnak gondja-baja van, végső menedékként mind...
2025. JÚNIUS 13.
[ 17:23 ]
Robbanás történt, majd tűz ütött ki egy fűrésztelepen a közép-horvátországi Čazma város ipari részében, a balesetben egy ember meghalt, ketten súlyosan megsérültek - közölte Belovár-Bilogora megye rendőrsége. A közlemény szerint a robbanás egy silóban történt, majd a tűz továbbterjedt. A helyszínre...
2025. JÚNIUS 12.
[ 18:31 ]
A külföldi nyaralási csomagok árai 15 százalékkal emelkedtek a tavalyi év azonos időszakához képest, a legkeresettebb úti cél idén is Görögország. Ezt Aleksandar Seničić, a Szerbiai Utazási Irodák Nemzeti Szövetségének (YUTA) igazgatója. Elmondása szerint a szerbiai polgárok érdeklődése a nyári utazások iránt...
2025. JÚNIUS 9.
[ 10:16 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó