Magazin
Magyarkanizsa: Autómentes-napi programok kicsiknek, nagyoknak
Szeptember 22-én tegyük félre az autókat, kérik az esemény szervezői
Betűméret:             

Mint minden évben, Magyarkanizsán az idén is szeptember 22-én tartják az autómentes napot, a rendezvénysorozat azonban már két nappal korábban kezdetét veszi.

Az Európai mobilitás hete keretében megrendezésre kerülő eseményt az önkormányzat támogatásával valamint a Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény és a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola bevonásával a Zöld Világ és a Természetjáró Egyesület civil szervezet szervezi meg.

A csütörtöki sajtótájékoztatón Veselinov Ibolya, az iskoláskor előtti intézmény igazgatója elmondta, hogy az óvoda szombaton délelőtt immár ötödik alkalommal szervezi meg a Guruló gyöngyszemek nevet viselő kerékpáros rendezvényt, amelyen együtt bringáznak végig a város utcáin a kicsinyek és szüleik. Tehetik ezt együtt, ugyanazon a kerékpáron vagy külön-külön, teljesen mindegy. Idén történik meg első ízben, hogy az akcióba a város mindhárom óvodaépülete bekapcsolódik. Ennek a szeptember 20-án, délelőtt 10 órakor, a városháza előtti parkból induló bicajos felvonulásnak jótékonysági jellege is van, hiszen a szülők és az érdeklődők az óvoda központi épületében palacsintát vásárolhatnak, míg a Pitypang óvodában fánkkal kedveskedhetnek gyermekeiknek és persze saját maguknak is. A befolyt összeget a helyi óvodák tornatermeinek felszerelésére fordítják majd.

Vasárnap, szeptember 21-én, a Tisza-parti kisvárosban ugyan külön eseményre nem kerül sor, de a magyarkanizsaiak bekapcsolódnak egy másik Tisza-parti város, Zenta idevágó eseményébe.

– Délelőtt 9 órakor a Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont elől kerékpáros karaván indul Zentára, hogy részt vegyen az ottani autómentes-napi eseményen – hallottuk Berec Sándor szervezőtől. - Hétfői programjaink délelőtt 10 órakor kezdődnek. A városháza előtti parkban Cseh Martin tart ügyességi kerékpár-bemutatót, az érdeklődők kipróbálhatják a bringó-hintókat és a középiskola diákjai által kreált, kézzel vagy lábbal hajtható, érdekesebbnél érdekesebb járműveket is. Egy órával később a középiskola elől, rövid ünnepi megnyitót követően, kerékpáros felvonulás indul a főtérig, melynek résztvevői között a NIS Szerbiai Kőolajipari Részvénytársaság és a Természetjáró Egyesület pólóit sorsoljuk majd ki.

– A Zöld Világ környezetvédő egyesület már a délelőtti programokból is kiveszi részét. A legkisebbeknek környezetvédő, ismeretterjesztő játékokkal és aszfaltrajzolással kedveskedünk – ismertette az egyesület programját Halász Mónika. - Délután 4 órakor a rendőrség utcájának végén lévő parkolóban ügyességi versenyekre és különféle játékokra kerül sor, majd megrendezzük a mindig nagy népszerűségnek örvendő kerékpáros lassúsági versenyt. A játékok nyertesei értékes ajándékokat kapnak, míg a lassúsági verseny győztese, a hagyományoknak megfelelően, egy új kerékpárral mehet majd haza.

Az autómentes-napi rendezvény szervezői egyöntetűen arra kérik a magyarkanizsaiakat, hogy szeptember 22-én, hétfőn, tehát magán az Autómentes-napon, hagyják otthon autóikat, sétáljanak, üljenek kerékpárra, távolabbi útjuk során pedig vegyék igénybe a tömegközlekedési eszközöket!

Bödő Sándor

Az újvidéki rendőrség őrizetbe vett egy palánkai férfit, akit kábítószer előállításával és értékesítésével gyanúsítanak. A rendőrök átkutatták azt az újvidéki szállodai szobát, amelyet a gyanúsított használt. „A rendőrség mintegy 1.430 gramm, feltehetően hasist, 1.120 gramm, feltehetően marihuánát,...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 14:12 ]
Az idei nyári szezonban már ötödször támadt fürdőzőkre egy álcserepesteknős a horvátországi Kastelai-öbölben, Split közelében – közölte a Jutarnji List című zágrábi napilap az internetes oldalán. A szakértők szerint elképzelhető, hogy egy hím példány egy nőstényt véd, ezért vált átmenetileg...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 9:29 ]
Megkezdődött a bírósági tárgyalás Tupac Shakur rapénekes három évtizeddel ezelőtti meggyilkolásának ügyében hétfőn Nevada államban. A vádlott Duane Davis egykori bandavezér, aki a vád szerint utasítást adott az előadó meggyilkolására Las Vegas belvárosi sétányán 1996-ban. A kaszinóváros bíróságán a...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 9:25 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó