Magazin
Locsolkodás Tiszán innen, Tiszán túl
Tóthfaluban és Törökkanizsán is felelevenítették eleink locsolkodási hagyományait
Betűméret:             

Fogyatkozó magyarságunk számára nagyon fontos hagyományaink ápolása és megőrzése. A húsvéti locsolkodás, a termékenység és a megtisztulás szimbóluma, egyike azon szép hagyományainknak, amelyet egyre több helyen elevenítenek fel.

Törökkanizsán a Vajdasági Magyar Szövetség helyi ifjúsági szervezete élesztette újjá a locsolkodás népi hagyományát. Az idei, immár ötödik locsolkodást a Törökkanizsáért Egyesület a Tiszagyöngye Művelődési Egyesülettel karöltve szervezte meg.

A locsolkodók délelőtt 9 órakor indultak el a város központjából, hogy körbejárják a néptáncegyesületben táncoló lányokat. A zenei kísérettel, fiákereken és lovaskocsin felvonuló, népviseletbe öltözött táncos fiúk a csípős hidegre való tekintettel már előre megegyeztek abban, hogy – ha csak lehet - a vödrökből a lányoknak a lábára öntik a vizet. Természetesen ez nem mindig jött be, így egyik-másik lányt alaposan megfürösztötték.

A népviseletbe öltözött lányok és szüleik szívélyesen fogadták a fiatalokat, akik Újhelyi Nándornak, a Törökkanizsáért Egyesület tagjának hangos beköszöntője után illedelmesen megkérdezték, szabad-e locsolkodni, de hogy el ne tudjon szökni, ketten megfogták az „áldozat” kezeit és jöhetett a hideg zuhany. Saját lányán sajnálkozva és mosolyogva az egyik apuka a következő helyszínre félig feltöltött vödrökbe forró vizet is öntött, hogy a legközelebbi leányzó legalább langyos vizet kapjon.

A locsolkodók, de a meglocsolt lányok is örülnek annak, hogy ezt a hagyományt Törökkanizsán felújították, mert szép, érdekes, olyan amit érdemes tovább vinni az utókornak.

A hagyományos locsolkodást a bánsági városkában a Törökkanizsai Tavasz rendezvénysorozat keretében szervezték meg.

Tóthfaluban ma délután a Hagyományok Házában gyülekeztek a locsolkodók, majd lóháton és lovaskocsikkal járták be a falut. Azokat a lányokat és asszonyokat locsolták meg, akik előzőleg bevállalták a locsolkodók fogadását. Először a távolabbi, már szinte tanyának számító házakhoz mentek el, hogy végül újra a Hagyományok Házában kössenek ki, ahol meglocsolták az ott szorgoskodó asszonyokat is.

A tóthfalusi fiatalokat egy egész kocsideréknyi zenész kísérte, jó volt a hangulat, sugárzott a jókedv a locsolkodókból és a meglocsolt lányokból is, még a felszalagozott lovaknak is jobb kedvük volt, mint általában, és persze itt sem hiányzott a háziak vendégszeretete és a finom, erre az alkalomra készített ételek, italok sem.

A tóthfalusiak – tekintettel a hideg, csípős szélre – ezúttal mellőzték a vizes vödröket, a lányokat parfümmel vagy flakonos vízzel öntözték meg és kivétel nélkül mindannyian elmondtak egy-egy locsolkodó versikét is.

Ahogyan Zsoldos Rózsa, a tájház vezetője elmondta, a locsolkodás befejeztével az esemény még nem ért véget, mert a délután hátralévő részében oda várták azokat a lányokat és szüleiket is, akiket meglocsoltak a fiatalok. A szervezők frissen sült pogácsával, kiflivel teával, kávéval, üdítővel és jófajta házi pálinkával köszönték meg nekik, hogy a nap folyamán fogadták és vendégül látták a locsolkodókat.

Az idén hatodik alkalommal megtartott hagyományápoló rendezvény szervezéséből a Hagyományok Háza mellett részt vállaltak a Rákóczi Szövetség helyi szervezetének fiataljai és a Fehér Akác Művelődési Egyesület tagjai is.

Bödő Sándor

Őrizetbe vettek több rendőrt Szerbiában, mert a gyanú szerint megakadályozták egy tavaly novemberi lövöldözés ügyének hivatalos kivizsgálását, közölte a 021.rs portál. A nyomozás szerint a rendőrök nem tették lehetővé, hogy az illetékes ügyészség eljárást indítson Saša Vuković, becenevén Boske ellen, aki a...
2026. JÚNIUS 10.
[ 8:58 ]
Közel negyedórát körözött Eszék felett a Ryanair Londonból érkező szombat éjszakai járata, mert a szolgálatba beosztott légiforgalmi irányító nem érkezett meg időben a munkahelyére - írta az Index.hr internetes portál kedden. Az utasok beszámolói szerint a fedélzeten egyre nőtt a feszültség, miután a gép nem kezdte...
2026. JÚNIUS 9.
[ 17:46 ]
Az egyik legismertebb időjárási regula szerint ha június 8-án, azaz Medárd napján esik az eső, akkor a következő negyven napban is esős, borongós idő várható. Ha viszont ezen a napon süt a nap és száraz az idő, akkor a hagyomány szerint negyvennapos szárazság és meleg köszönt be. Medárd napján, azaz ma, a meteorológusok...
2026. JÚNIUS 8.
[ 7:54 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó