Magazin
Sándor-napi, tavaszváró gyalogtúra Magyarkanizsáról Zentára
Betűméret:             

Hűvös, szélcsendes, túrázásra igazán alkalmas időben kellett megtennie tegnap a 17 kilométernyi távot annak a mintegy 45 gyalogtúrázónak, aki részt vett a magyarkanizsai Természetjáró Egyesület hagyományos rendezvényén.

A túrázók délelőtt 9 órakor indultak a magyarkanizsai városháza elől, de ezúttal nem a kanizsai rétnek vették az irányt, hanem a Törökkanizsára vezető híd mellett rácsatlakoztak a tiszai töltésre és azon mentek Adorjánig, egy kis pihenő után tovább, Zenta irányába is. Ez ugyan néhány kilométerrel megnövelte a távot, de a túravezető abban az esőre hajló időben nem akarta kockáztatni a réti utakon való gyaloglást, mert azok a legkisebb esőtől is ragadóssá válnak. A társaság így a megszokottnál kissé később, valamivel 11 óra után érkezett meg a nagyjából féltávnál lévő adorjáni helyi közösség udvarába, ahol a túrázók mindig is egy félórás pihenőt tartanak.

A helyi közösség ezúttal is üdítővel, ropogtatni valóval várta a túra résztvevőit. Hálája jeléül a Természetjáró Egyesület egy faliórával ajándékozta meg a helyi közösséget, amelyen rajta van az egyesület logója is. Az órát Berec Sándor, a természetjáró Egyesület alapítója, korábbi elnöke és a túra vezetője adta át Vajda Katalinnak, az adorjáni helyi iroda vezetőjének.

A túrán a magyarkanizsaiak mellett a község településeiről is érkeztek résztvevők. Volt közöttük zentai is, aki eljött a kanizsai rajtra és gyakorlatilag visszasétált Zentára, de ott volt Vörös Tamás, a kerékpártúráiról elhíresült oromhegyesi fiatalember is, aki a tavalyi évben több mint 15 ezer kilométert bringázott az Adria olasz partjaitól a magyarországi Velencei-tóig, szinte mindenütt. Nem hiányzott a magyarkanizsai származású, kősőbb Martonoson, jelenleg pedig már néhány éve Magyarkanizsa testvérvárosában, Kiskunhalason élő Bajtai András sem, aki párjával, a halasi Kutasi Klárival az egyesület szinte minden gyalog- illetve kerékpártúráján részt vesz, de tandem-kerékpárjukkal más magyarországi túrákon is ott vannak, olykor pedig a halasi Konok Kunok Motoros Klub tagjaként túráznak nagymotorjukkal.

“Sokan bedőltek a meteorológiai előrejelzéseknek, amelyek esőt ígértek erre a napra. Ahhoz képest elégedettek lehetünk az időjárással, ebből kifolyólag a részvétellel is. Aki eljött, biztosan nem bánta meg. Most pihenünk egy kicsit, mert újabb pihenő már csak a célállomáson, családunk pánai gyümölcsösében lesz, ahol lehet szalonnát vagy kolbászt sütni, megenni a magunkkal hozott elemózsiát és üdítővel vagy sörrel lemosni az út porát. A korábbi években volt már ezen a napon kánikula szerű meleg, de mínusz 3 fok is, a mai egy aranyközép, igazán nem panaszkodhatunk – nyugtázta Berec Sándor túravezető.

Az adorjáni pihenőt a túravezető sípszava szakította meg. A gyaloglók, a pihenő után egy kicsit nehézkesen ugyan, de délben továbbindultak Zenta irányába. Berec Sándorék gyümölcsösébe 14 óra körül érkeztek meg, ahonnan egy hosszabb pihenő után ki-ki saját szervezésben igyekezett mielőbb hazajutni.

A magyarkanizsai Természetjáró Egyesület az idén is túrák sokaságával várja a természetbarátokat és környezetvédőket, amelyekről az érdeklődők az egyesület kanizsatura.blogspot.rs oldalán található 2017-es eseménynaptárból juthatnak részletesebb információkhoz.

Bödő Sándor

Az újvidéki rendőrség őrizetbe vett egy palánkai férfit, akit kábítószer előállításával és értékesítésével gyanúsítanak. A rendőrök átkutatták azt az újvidéki szállodai szobát, amelyet a gyanúsított használt. „A rendőrség mintegy 1.430 gramm, feltehetően hasist, 1.120 gramm, feltehetően marihuánát,...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 14:12 ]
Az idei nyári szezonban már ötödször támadt fürdőzőkre egy álcserepesteknős a horvátországi Kastelai-öbölben, Split közelében – közölte a Jutarnji List című zágrábi napilap az internetes oldalán. A szakértők szerint elképzelhető, hogy egy hím példány egy nőstényt véd, ezért vált átmenetileg...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 9:29 ]
Megkezdődött a bírósági tárgyalás Tupac Shakur rapénekes három évtizeddel ezelőtti meggyilkolásának ügyében hétfőn Nevada államban. A vádlott Duane Davis egykori bandavezér, aki a vád szerint utasítást adott az előadó meggyilkolására Las Vegas belvárosi sétányán 1996-ban. A kaszinóváros bíróságán a...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 9:25 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó