Magyarország
Orbán: Magyarország és Kína stratégiai szövetségesek
Betűméret:             
Orbán Viktor szerint Magyarország és Kína stratégiai szövetségesnek tekintik egymást; Magyarországnak a nyugat-európai szövetségi rendszer mellett következetesen végig kell vinnie a keleti nyitás politikáját is - a miniszterelnök erről az MTI-nek nyilatkozott kedden, miután tárgyalt Li Ko-csiang (Li Keqiang) kínai miniszterelnök-helyettessel.
A kormányfő úgy fogalmazott: Magyarország számára Kína annak a népi bölcsességnek a jegyében fontos, hogy "miért állnánk egy lábon, ha két lábunk van". Hozzátette: ráadásul "erős szél fúj a világgazdaságban", aki egy lábon áll, azt könnyen feldöntik, ezért Magyarországnak két lábon kell állnia, és a nyugat-európai szövetségi rendszer mellett következetesen végig kell vinnie a keleti nyitás politikáját is.
Két lábon kell állni pénzügyi, fejlesztéspolitikai, beruházáspolitikai szempontból és a politikai barátok, politikai szövetségesek szempontjából is - mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy a kínai küldöttség látogatásával fontos lépést tettünk Magyarország gazdasági és pénzügyi biztonságának növelése irányába. (MTI)
Országos közúti ellenőrzést tart a rendőrség június 15. és 21. között, az egyhetes ellenőrzés részeként június 19-én reggel 9 órától 24 órás alkohol- és drogmarathon ellenőrzést is végrehajtanak - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon. A közlemény szerint a ROADPOL Operational...
2026. JÚNIUS 12.
[ 12:12 ]
Teljes szélességében lezárták az M1-est a péntek hajnali balesetek után, a miniszterelnök részvétét fejezte ki az elhunytak hozzátartozóinak. Rendőrségi források szerint török és moldáv járművek az érintettek. Az előzetes vizsgálatok szerint elalvás okozhatta mindkét balesetet. Egymáshoz nagyon közel történt két...
2026. JÚNIUS 12.
[ 8:27 ]
A magyar kormány több, a családokat és a hallgatókat érintő intézkedésről döntött szerdai ülésén. A csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón bejelentették, hogy az év végéig meghosszabbítják a jelenleg június végén lejáró diákhitel-kamatstopot, emellett a babaváró hitel visszafizetési moratóriuma is...
2026. JÚNIUS 11.
[ 20:47 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó