Magyarország
Rátámadtak Schiffer Andrásra egy vecsési köztéri fogadóórán
Betűméret:             
Rátámadtak Schiffer Andrásra és az LMP ceglédi önkormányzati képviselőjére szerdán egy Vecsésen rendezett köztéri fogadóórán – mondta el a volt frakcióvezető az MTI-nek. A politikus állítása szerint a támadók a Jobbik aktivistái voltak.
Schiffer András azt mondta, hogy a még szeptemberben megkezdett országjárás részeként hirdettek meg szerda délelőttre Vecsésen egy köztéri fogadóórát. Szavai szerint ezen ketten várták a polgárokat Földi Áronnal, pártjuk a ceglédi önkormányzati képviselőjével, amikor körülbelül 12-15 „jobbikos aktivista körbevett minket és elkezdte rugdosni a kitelepülő pultunkat”. A parlamenti képviselő azt mondta, hogy támadóik, akik feltehetően ittasak voltak megfenyegették őket, hogy „húzzunk el Vecsésről, mert itt nincs semmi keresnivalónk”. Közölte: jobbnak látták elkerülni a konfliktust és mivel ilyen körülmények között a békés vecsési polgárok sem tudtak volna részt venni a fogadóórán, Földi Áronnal együtt távoztak annak helyszínéről.
Arra a kérdésre, hogy honnan tudta, hogy a támadók a Jobbik aktivistái, Schiffer András azt felelte, ez a szavaikból is kiderült, de emellett még egy jobbikos pártzászlót is magukkal hoztak.
Végül azt mondta nem tesz feljelentést, mert meglátása szerint az eset sokkal inkább politikai, mint rendőrségi ügynek számít. A politikus sajnálja hogy nem tudtak találkozni a polgárokkal, de mint fogalmazott "minden fenyegetés ellenére" visszatérnek később Vecsésre. (MTI)
Országos közúti ellenőrzést tart a rendőrség június 15. és 21. között, az egyhetes ellenőrzés részeként június 19-én reggel 9 órától 24 órás alkohol- és drogmarathon ellenőrzést is végrehajtanak - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon. A közlemény szerint a ROADPOL Operational...
2026. JÚNIUS 12.
[ 12:12 ]
Teljes szélességében lezárták az M1-est a péntek hajnali balesetek után, a miniszterelnök részvétét fejezte ki az elhunytak hozzátartozóinak. Rendőrségi források szerint török és moldáv járművek az érintettek. Az előzetes vizsgálatok szerint elalvás okozhatta mindkét balesetet. Egymáshoz nagyon közel történt két...
2026. JÚNIUS 12.
[ 8:27 ]
A magyar kormány több, a családokat és a hallgatókat érintő intézkedésről döntött szerdai ülésén. A csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón bejelentették, hogy az év végéig meghosszabbítják a jelenleg június végén lejáró diákhitel-kamatstopot, emellett a babaváró hitel visszafizetési moratóriuma is...
2026. JÚNIUS 11.
[ 20:47 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó