Átalakul a magyar kormány
Lázár János irányítja a kancelláriát, Varga Mihály Fellegi Tamás helyére lép, Rogán Antal veszi át a Fidesz-frakció vezetését
Betűméret:
Orbán Viktor a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában bejelentette, hogy döntött a kormány-átalakításról: Lázár János, a Fidesz jelenlegi parlamenti frakcióvezetője lesz a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, az IMF-főtárgyalói poszton pedig Fellegi Tamást Varga Mihály követi, tárca nélküli miniszterként ő vezeti majd a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó tárgyalásokat. A Miniszterelnökségen a jövőben három államtitkár dolgozik: ketten jogi munkát végeznek majd, a harmadik a kormányfő külkapcsolataiért lesz felelős. Lázár Jánost Rogán Antal, az V. kerület polgármestere, a parlament gazdasági bizottságának elnöke válthatja a Fidesz-frakció élén.Marad a méltányos közteherviselés
A miniszterelnök szerint a javasolt pénzügyi tranzakciós adó rendszere az embereknek előnyös, a spekulánsoknak pedig hátrányos lesz. Orbán Viktor a 180 percben közölte azt is, hogy ha a tranzakciós adóból a tervezettnél több bevétel folyik be, azt a munkát terhelő járulékok csökkentésére kell majd fordítani. Arra a felvetésre, hogy elemzők szerint az új adónemekkel csak átnevezik a krízisadókat, és véglegesítik azokat, azt válaszolta: ha ez így van, "akkor ezt tekintsük óriási eredménynek". Ha sikerül állandóra változtatni a bankok, a pénztőke és a multinacionális cégek átmeneti bevonását a méltányos közteherviselésbe, "az nagy siker Magyarország szempontjából" - jelentette ki. "Ha egyszer sikerült bevonni a bankokat és a multikat a közteherviselésbe, akkor miért ne sikerülne a következő időszakban is?" - tette fel a kérdést az új adónemek ügyfelekre való áthárítását firtató felvetésre válaszul.
"Nagyban játszó svihákok"
A pénzügyi tranzakciós adóról a miniszterelnök közölte: azok a pénzügyi spekulánsok, "nagyban játszó svihákok", akik milliókat, milliárdokat utalnak, sokkal többet fognak fizetni az átlagembernél. Ez a rendszer az embereknek előnyös, "a spekulánsok számára hátrányos" - fogalmazott, hozzáfűzve azt is, hogy ha nagyobb bevétel folyik be a tranzakciós adóból, mint arra most számítanak, akkor azt mindenképpen a munkát terhelő járulékok vagy a személyi jövedelemadó csökkentésére kell fordítani. Ugyan létezik az a lehetőség - folytatta -, hogy a pénzátutalásokat más országokon keresztül fogják majd bonyolítani, ám mivel Magyarország az első, amely bevezeti ezt az adónemet, "nincs példa előttünk, amelyből tudnánk tanulni". Volt egy balul elsült kísérlet - emlékeztetett - az 1990-es évek közepén Svédországban, de az nem olyan volt, mint a mostani magyar javaslat. "Igyekeztünk annak a hibáit eleve elkerülni" - jegyezte meg.
Vége a "fafejű" adósság-leszorításnak
Az európai gazdaságpolitikáról és a múlt heti választási eredményekről - elsősorban a franciáról és a görögről - szólva Orbán Viktor kifejtette: Európa ráébredt arra, hogy hitelből és adósságból nem lehet hosszabb távon kiszámítható életet adni az embereknek, ezért az adósságleszorítás politikáján nem lehet változtatni, különben "nagy baj lesz" - figyelmeztetett, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy az adósság elleni küzdelmet "nem lehet olyan fafejű módon folytatni, mint ahogyan nagyon sokan ezt képzelték és tették az elmúlt két esztendőben". Magyarországnak sem javasolna olyan gazdaságpolitikát, amelynek eredményeképpen nőne az államadósság - közölte. A kormányfő kitért arra is, Magyarország - a gyorsabb gazdasági növekedés megvalósulása érdekében - javasolni fogja például, hogy gyorsabb legyen az uniós pénzek felhasználása, és azt, hogy növeljék a mezőgazdaság és az élelmiszeripar támogatását. Mindezt azért - magyarázta -, mert a magyar kabinet úgy érzi, "mintha most friss levegő áramlott volna a szobába", és most lehet nagyobb léptékű változást elérni az európai politikában.
A demokráciát nem lehet leváltani
Orbán Viktor szerint, ahogyan azt Görögország példája is mutatja, az a gyakorlat megbukott, hogy "nemzetközi erők összefogva - hívják őket bárminek, nemzetközi nagytőkének, IMF-nek, EU-nak - felülírhatják a demokrácia szabályait", ezt ugyanis az emberek nem fogadják el. A világban sok helyen kacérkodnak azzal - folytatta -, hogy ha a nagytőkének nem tetsző módon működnek kabinetek, akkor "leváltjuk őket, és technokrata miniszterelnökök és kormányok jönnek" - ez a politika azonban megbukott. A keleti nyitásról és a nyugati politizálás viszonyáról a miniszterelnök azt mondta: ez "nem vagy-vagy, hanem és".
Orbán: új helyzet van az ország keleti határainál magyarügyben
Új helyzet van Magyarország keleti határainál magyarügyben a miniszterelnök szerint - fogalmazott Orbán Viktor az új román kormány első intézkedéseivel kapcsolatban. "Felszólítom, hívom az ott (Romániában) működő magyar politikai szervezeteket, hogy keressék egymással az együttműködést" - közölte a kormányfő, hozzátéve, hogy bár a politikában szükséges rivalizálni, de a mostani helyzetben a verseny felett ott van az együttműködés, az összetartás mindent felülíró eszméje.
Orbán Viktor szerint egész Európának figyelnie kell, "nehogy itt, a közép-európai térségben hirtelen nemzeti ellenségeskedések irányába forduljon az élet". A hétfőn beiktatott baloldali román kormány első intézkedéseivel megakadályozta a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar karának a létrehozását. Az új hatalom képviselői kijelentették, szakítanak az arányos képviselet elvével, és tisztán egyéni választókerületes parlamenti választási rendszert alakítanak ki. Nyilvánvalóvá tették ugyanakkor, hogy a parlamentben 2005 óta elakadt kisebbségi törvényt a kulturális autonómia fejezete nélkül kívánják elfogadtatni.
(hirado.hu/Kossuth Rádió 180 perc)
Országos közúti ellenőrzést tart a rendőrség június 15. és 21. között, az egyhetes ellenőrzés részeként június 19-én reggel 9 órától 24 órás alkohol- és drogmarathon ellenőrzést is végrehajtanak - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.
A közlemény szerint a ROADPOL Operational...
2026. JÚNIUS 12.
[ 12:12 ]
Teljes szélességében lezárták az M1-est a péntek hajnali balesetek után, a miniszterelnök részvétét fejezte ki az elhunytak hozzátartozóinak. Rendőrségi források szerint török és moldáv járművek az érintettek. Az előzetes vizsgálatok szerint elalvás okozhatta mindkét balesetet.
Egymáshoz nagyon közel történt két...
2026. JÚNIUS 12.
[ 8:27 ]
A magyar kormány több, a családokat és a hallgatókat érintő intézkedésről döntött szerdai ülésén.
A csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón bejelentették, hogy az év végéig meghosszabbítják a jelenleg június végén lejáró diákhitel-kamatstopot, emellett a babaváró hitel visszafizetési moratóriuma is...
2026. JÚNIUS 11.
[ 20:47 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




