Kövér László: a nemzet tagjai tartoznak egymásnak az együtt emelkedésre való szövetkezéssel
Betűméret:
A magyar nemzet tagjai azzal tartoznak egymásnak, hogy újra és újra szövetkeznek a jóra, a közösség boldogulására, a nemzet együtt emelkedésére - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a görög katolikus Hajdúdorogi Egyházmegye 100 éves fennállását ünneplő parlamenti emlékülésen szombaton Budapesten.Köszöntőjében a házelnök rámutatott: a görög katolikusok története is annak a példázata, hogy összetartó közösség nélkül nincs egyház, nyelvükhöz és történelmükhöz hű emberek nélkül nincs nemzet. Ahol azonban összefognak és együtt maradnak, hitüket közösen megvallják, ott a haza sorsáért sem kell aggódni - fogalmazott. (MTI)
Országos közúti ellenőrzést tart a rendőrség június 15. és 21. között, az egyhetes ellenőrzés részeként június 19-én reggel 9 órától 24 órás alkohol- és drogmarathon ellenőrzést is végrehajtanak - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.
A közlemény szerint a ROADPOL Operational...
2026. JÚNIUS 12.
[ 12:12 ]
Teljes szélességében lezárták az M1-est a péntek hajnali balesetek után, a miniszterelnök részvétét fejezte ki az elhunytak hozzátartozóinak. Rendőrségi források szerint török és moldáv járművek az érintettek. Az előzetes vizsgálatok szerint elalvás okozhatta mindkét balesetet.
Egymáshoz nagyon közel történt két...
2026. JÚNIUS 12.
[ 8:27 ]
A magyar kormány több, a családokat és a hallgatókat érintő intézkedésről döntött szerdai ülésén.
A csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón bejelentették, hogy az év végéig meghosszabbítják a jelenleg június végén lejáró diákhitel-kamatstopot, emellett a babaváró hitel visszafizetési moratóriuma is...
2026. JÚNIUS 11.
[ 20:47 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




