Napjainkban két lista foglalkoztatja az irodalom iránt érdeklődőket. Az egyiket a Népszabadság publikálta, a másik a Litera irodalmi portálon olvasható. Közös bennük, hogy mindkettő az elmúlt év legjobbnak vélt magyar szépirodalmi könyveit tartalmazza, pontosabban rangsorolja. Az egyik a kritikusok, a másik az olvasók véleménye alapján. A kettő – talán mondani sem kell – lényegesen különbözik.

Az efféle listák készítése manapság általános. Kiadók, boltok, lapok hívják fel az olvasók figyelmét arra, mit vegyenek meg. Reklámfogás, mondhatnánk, mert lényegében az. Következésképpen nincs jobb és nincs rosszabb lista. Listák vannak, melyeket az minősít, ki állította össze őket, illetve hol jelentek meg. Az irodalomban némileg is jártas olvasó előtt egyáltalán nem kétséges az egyes listák valóságfedezete. Hogy a nagy olvasóközönség számára ezek a listák mit jelentenek, nem tudom, de hogy lehet értelmük, az bizonyos, különben nem jelennének meg.

A fent említett két lista több szempontból is más, ezért kell velük foglalkozni.

A Népszabadság huszonöt kritikust kért fel, nevezzék meg a 2013-ban megjelent általuk öt legjobbnak tartott magyar szépirodalmi művet, melyek közül az első öt, a második négy, a harmadik három a negyedik kettő, az ötödik pedig egy pontot kapott. A rangsor a pontok összege alapján alakult ki.

A Literán az olvasók szavaztak. A szerkesztőségbe egy hónap alatt mintegy tízezer szavazat és háromezer facebook-bejegyzés érkezett, ami önmagában impozáns lenne – lám, vannak olvasók! –, ha a játékszabályok szigorúbbak lettek volna, s nem teszik lehetővé a többszöri szavazást, ami óhatatlanul is kétségessé teszi az objektivitást. Nyílván erre utal az a szerkesztőségi észrevétel, miszerint a véleménynyilvánítás nem tekinthető reprezentatívnak, következésképpen reálisnak sem, mivel az egyes művekre leadott szavazatok számát befolyásolhatta, hogy a szerzők közül kinek „milyen kiterjedt netes kommunikációja” van. Ennek tulajdonítható, hogy a szinte végig listavezető művet az utolsó kanyarban egy olyan könyv előzte meg, melyről „addig sohasem hallottak”.

Ezek után immár elkerülhetetlen a két lista címszavakkénti ismertetése.

A kritikus-lista első tíz helyezettje: 1. Borbély Szilárd: Nincstelenek (58 pont), 2. Tompa Andrea: Fejtől s lábtól (33), 3. György Péter: Állatkert Kolozsváron – képzelt Erdély (18), 4-5. Kun Árpád: Boldog Észak és Székely Csaba: Bányavidék (13), 6. Pintér Béla: Drámák (12), 7-8. Erdős Virág: Ezt is el és Esterházy Péter: Egyszerű történet… (11), 9-10. Tóth Krisztina: Akvárium és Nagy Gabriella: Üvegház (10).

Hogy az elmúlt év könyvtermésének valóban ez lenne a legjava, nem tudom, de mivel a tízből nyolcat olvastam, nyugodt szívvel mondhatom, valóban fontos, jó könyvekről van szó, melyeket minden irodalomkedvelőnek illene ismernie. Néhány figyelmet érdemlő mozzanat: A szembetűnő műfaji változatosság ellenére a regény dominál. Meglepő, hogy a kiadók számára nem éppen kurrens drámakötetekből kettő (Székely és Pintér könyve) is listára került. S hogy csak egy verseskötetet (Erdős) rangsoroltak az első tízbe, jóllehet ezt a lista következő tíz kötete számottevően pótolja. Az sem lehet mellékes, hogy a listán nincs novelláskötet, s hogy a műfaji határterületnek számító esszéből is csak egy van (György), holott a műfaj virágzik.

A Litera jegyzéke majd százötven könyvcímet tartalmaz. A, rangsor élén Böszörményi Zoltán Katedrális az örök télnek c. regénye áll (8,2 %-kal) ezt Ferencsik Adrienne Incognito c. kötete követi (6,2), harmadik az másik listát fölényesen vezető mű 5,3 %-kal. Az első kettőről, éppen úgy, mint a tízes lista további kötetei közül legtöbbről nincs személyes élményem, sőt, fájdalom, a legtöbb szerző neve sem ismerős. Ilyképpen hiteles véleményt sem mondhatok, tény viszont, hogy az eltérés óriási. Ha ennek valamilyen magyarázatát szeretnénk adni, akkor talán először is arra kell gondolni, hogy míg a kritikusok a szakmai kritériumok szerinti legjobb könyveket nevezték meg, addig az olvasók a számukra legolvasmányosabbakra szavaztak. Az a lista kizárólag a szakma, ez pedig (ha eltekinthetünk a netes szavazás nyújtotta ügyeskedéstől) talán a lélek matézise szerint formálódott.

Mindenképpen tanulságos elgondolkodni a két rangsoron.

Végezetül nem tehetem, hogy csupán záróadalékként ne említsem meg: örömmel fedeztem fel a Litera nagy szórású listáján néhány vajdasági szerző kiadványát. Ezek: Bicskei Gabriella Puha kert c. prózakötete (21.) Végel László Neoplanta, avagy az Ígéret Földje (27.), Tolnai Ottó Kalapdoboz c. esszékötete (85.), Csík Mónika Hattyúnyakú c. gyermekversei és T. Kiss Tamás A tükörtestvér c. generációs regénye. Hogy a kritikusok közül valaki felfigyelt-e Danyi Magdolna verseire (Enyhület és felröppenés) vagy Jung Károly néprajzi esszéire, nem tudom, de ha rangsor készülne tavalyi könyveinkből, akkor én ezt a kettőt jelölném a lista élére.

Gerold László