…szokta mondani Tamara, s egy kézlegyintéssel nyomatékot is ad szavainak, mintegy jelezve ezzel, tudja, beletörődött. Éppen úgy, mint abba is, hogy férje, Ljonya szerint ő pontosan olyan az emberek, mint a guppik az akváriumban a halak között. Jellegtelenek, szürkék, igénytelenek, akárhol elélnek. „Még a csatornában is. És meg se kottyan nekik… Mint nekem…” – teszi hozzá. Ergo el kell őket pusztítani, ahogy Ljonya is tette, aki szerint „csúnyák és elrontják az összképet”. Akárcsak Tamara, akit nem is lehet emberszámba venni. Gyötörni, megalázni, bántani kell. Ahogy ezt az orosz drámaíró, Vaszilij Szigarjev Guppi című tragikomédiájában ábrázolja, s ahogy ezt az Újvidéki Színház színészei, Crnkovity Gabriella, Pongó Gábor és Balázs Áron – Hernyák György jól vezetett rendezésében – remek játékkal döbbenetes előadássá formálják.

A szerelmi háromszögre hajazó történet végtelenül egyszerű. Tamara, hogy feledtesse állandó magányát, az utcai szeméttároló mellől beszélgető társul felhívja a számára teljesen ismeretlen Pását. Kettejük félszegen, komikusan botladozva alakuló kapcsolata azonban, pont akkor, amikor a boldog egymásra találásig jutnának, meghiúsul: kivágódik a sifonér ajtaja, s nagy erővel színre lép Ljonya. És ezzel második felvonásként kezdetét veszi az a drámai fordulatokkal teli szerelmi háromszögtörténet, melyben Pása és Ljonya asszója után Tamara megalázása, majd bejelentése következik, miszerint ő Pását választja, de a vele való távozásra mégsem kerül sor, mert a férj elhunyt kislányuk emlékére hivatkozva visszakönyörgi Guppiját. Happy end! Illetve mégsem, mert az író epilógusban adja tudtunkra, Tamara további sorsának alakulását. Munkába áll egy varrodában, ahol már nem csak lepedőket, hanem ruhákat is varrhat, de megszúrja az ujját, a seb elmérgesedik, meghal, halálát azonban az orvosi jelentés szerint – hogy ne rontsák a kerület statisztikáját – nem mérgezés, hanem szívizom infarktus okozta. Tamara „halála is manipuláció, eltorzítják. Mint ahogy egyébként az életét is”, fogalmaz az író, aki úgy intézi, hogy Guppi a mennyországba jusson, ahol az angyalok fogadják, tőlük egy tarka dobozt kap, amit ő fénylő tekintettel kíváncsian kibont. Azt viszont nem tudjuk meg, az előadás nem teszi egyértelművé, hogy mi van a dobozban, ha egyáltalán van benne valami. Vajon guppisorsa kárpótlásaként az előadás megjutalmazza-e Tamarát vagy – ha a doboz(ok) üres(ek) – a menny is éppen olyan méltatlan játékot űz, kitol vele, mint az élet tette? Az angyalok ajándéka elégtétel-e, vagy ironikus gesztus: a menny sem különb a földi valóságnál? Ha az utóbbi, akkor – bár ez nem a kritikus dolga – ennek kifejezésére lenne egy ötletem: Tamarának sorra kellene nyitogatnia az egyre kisebb, de kivétel nélkül üres dobozokat (vagy inkább, ha már orosz darabról van szó, matrjoskababákat), lássék, holtában is guppi. Ugyanakkor az sem kizárt, hogy a rendező nem is kívánt egyértelmű választ adni, döntse el mindenki, Tamara elégtételt kap-e vagy mostoha élete, amihez már szokva van, a mennyben sem ér véget.

„Itt nem fog vér folyni”, jelenti ki Ljonya nem sokkal az után, hogy nemcsak beszélnek róla, hanem a sifonérból kilépve személyesen is belép a történetbe. S valóban, vér nem folyik, de olyan jeleneteket látunk, melyek alapján a nők is (Tamara guppisorsa miatt) és a férfiak is (Ljonya tenyérbemászó, ahogy Pása mondja, „aljadék” viselkedése miatt) joggal tiltakozhatnának. Nem utolsósorban azért, mert Tamaraként Crnkovity Gabriella és Ljonyaként Balázs Áron remek, felkavaró alakítása ezt kiváltja.

Az est nagy felfedezése Crnkovity Gabriella tökéletes alakítása, aki számára Tamara megformálása nagy lehetőség, de veszélyes csapda is. A retardált nőt alakító közhelyekre csábító csapdát elkerüli, a lehetőséget pedig, hogy a figurát megannyi árnyalatból építse fel, tegye elfogadhatóvá, maximálisan kihasználja. Igazi guppi, aki beletörődött sorsába, megaláztatását, kiszolgáltatottságát természetesnek veszi, csak akkor boldog, amikor a rosszat szépnek képzeli, azt is elfogadja, hogy nőként is jelentéktelen, csúnya. És ezt a sajátos sorsot Crnkovity Gabriella hanggal, gesztusokkal, tekintetével hitelesen fogalmazza meg. Kezdeti, komikus pillanatokkal vegyes zavartsága és Ljonya iránti feltétlen odaadása Pása igyekezete nyomán fokozatosan megváltozik. Kezdi elhinni, hogy szép, hogy őt szeretni is lehet, ami Ljonya váratlan megjelenésével azonnal szertefoszlik. Ezt fejezi ki az előadás számomra legdöbbenetesebb jelenete, melyben Ljonya – aki azzal, hogy Pását házasságtörésre bérelte fel, az egész aljas komédia értelmi szerzője – Tamarát, miközben a szülőfalujába való távozásra készíti fel, ad rá molyrágta kabátot, agyontaposott cipőt, sőt a varrógépet is rápakolja, menjen isten hírével, legpiszkosabban viselkedik, amit a nő, mintha nem is élő ember lenne, egyetlen szó nélkül tűr, csak a tekintete árulja el, mit él át, mit érez. Félelmetes és egyben csodálatos.

A szokatlan háromszögtörténet két férfi szereplője a darab szituációsorozatához illően lényegesen különbözik egymástól. A férjet, aki, hogy megszabaduljon terhességével magát egykor nyakába varró feleségétől, a meg nem történt hűtlenséget aljas módon megtörténtnek tekinti, Balázs Áron a nőket lekezelő, erőszakos férfi, közkeletűen macsó prototípusaként testesíti meg. Alakformálását – akár rámenős, akár fölényeskedő, vagy megbánást mutat – önleleplező szerepjátszás jellemzi. Nem véletlenül közli a történet epilógusaként az író, hogy őt Ljonya további sorsa nem érdekelte, neki „Isten lesz a bírája”. Vele szemben Pása, amint ezt Pongó Gábor érzékletes tolmácsolása példázza, aki a mit is keresek itt tétovaságától a nő iránti rokonszenvén át a szerelemig jut el, minden szerepjátszást mellőző hiteles alakja a tragikomikusra hangszerelt, de inkább a tragikum, mint a komikum felé billenő háromszögtörténetnek. Társaihoz hasonlóan Pongó Pásája jól felépített és pontosan kidolgozott szereplője Hernyák György rendezésének, melynek érdeme a jó színészvezetés mellett a szerző komikus ötleteinek hatásos felhasználása és az előadás jól pulzáló ritmusának kialakítása.

Szigarjev Guppiját az Újvidéki Színházban három kiváló színészi alakítás teszi elsősorban emlékezetessé. Értük mindenképpen látni kell ezt az előadást.

Gerold László