Sport
Csúrogon pisztollyal fenyegették a játékvezetőket
Betűméret:             

Nem mindennapi esemény történt a Csúrogon lejátszott Hajduk–Sremac mérkőzés félidejében: a Vajdasági Liga déli csoportjában megrendezett találkozó szünetében a játékvezetői hármast pisztollyal fenyegették meg. A Sportski žurnal napilap írása szerint a játékvezetők és a vendégcsapat igazi tortúrán esett át Csúrogon, s ezt a találkozó küldöttje, Vladan Aleksić bele is írta a mérkőzés jegyzőkönyvébe.

„A játékvezetői hármas jól bíráskodott a nehéz mérkőzésen. Az incidensre a félidőben került sor, amikor a bírói öltöző ablaka előtt megjelent néhány személy, s egyikük pisztolyt vett elő, s megkocogtatta az ablakot, a másik pedig kezével pedig a pisztolyra mutatott. Nem láttuk az ablak előtt álló személyek arcait, mivel az ablak be volt sötétítve” – olvasható az Aleksić által elkészített jegyzőkönyvben. A pisztolyos fenyegetésen kívül a vendégek képviselője, Živko Ćurčin panaszt tett, hogy a hazaiak játékosa, Miloš Radanović mellbe vágta.

„Amikor megérkeztem a stadionba, néhány rövidre nyírt frizurájú fiatal, akik közölték velem, amennyiben nyerünk, nem fogom élve elhagyni a stadiont. A félidőben Radanović megütött, majd a családomat is megfenyegette” – mondta Ćurčin, aki hozzátette, értesülései szerint három személyt pisztollyal való fenyegetőzés miatt őrizetbe vett a rendőrség.

„Ismeretlen személy pisztolyt fogott a bírókra, akik az öltözőben tartózkodtak. A találkozó mintegy 25 percig nem folytatódott, mert a játékvezetők addig nem akartak visszamenni a pályára, amíg Újvidékről nem érkezik meg a rendőri erősítés” – nyilatkozta Ćurčin.

A Hajduk és a Sremac mérkőzése 2:2-es döntetlennel ért véget. Tizenkét forduló után a csúrogi Hajduk a második helyen áll 29 ponttal, s csak rosszabb gólkülönbségének köszönhetően szorult a járeki Mladost mögé, míg a Sremac Vojka 24 ponttal az ötödik helyen áll.

Novak Đoković számára már az első fordulóban véget ért az idei US Open: a 39 éves szerb teniszező ötszettes, négy és fél óránál is hosszabb mérkőzésen 7:6, 5:7, 4:6, 6:2, 6:1-re kikapott az argentin Mariano Navonétól. A vereség különösen fájó számára, hiszen New Yorkban 25. Grand Slam-trófeájáért lépett...
2026. AUGUSZTUS 31.
[ 8:14 ]
A magyar versenyzők 12 éremmel, négy arannyal, hét ezüsttel és egy bronzzal zárták a poznani kajak-kenu világbajnokságot, amely az olimpiai kvalifikációs sorozat kiemelt állomása volt. A vasárnap délutáni 5000 méteres versenyekben egy első és két második helyet harcoltak ki a csapat tagjai, míg az ötkarikás számokban...
2026. AUGUSZTUS 30.
[ 19:20 ]
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a Liverpool FC házigazdaként 2-2-es döntetlent játszott a Nottingham Foresttel az angol labdarúgó-bajnokság második fordulójának szombati játéknapján. A vendégek kétszer is előnybe kerültek, de a házigazdák mindkétszer egyenlítettek. A liverpooli Florian Wirtz gólját a 32....
2026. AUGUSZTUS 29.
[ 15:42 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó