Szerbia
Rade Bulatović ukrajnai nagykövet lett
Betűméret:             

Tomislav Nikolić szerb elnök Rade Bulatovićot nevezte ki Szerbia ukrajnai nagykövetévé.

Emlékeztetőül: Rade Bulatović a Biztonsági és Hírszerzői Ügynökség (BIA) egykori főnöke volt, aki 2012 novemberében került vissza a külügyminisztériumhoz. Akkor azt közölték, hogy az el nem kötelezettek mozgalmát kísérő osztály főnöke lesz.

Bulatović a kilencvenes években is a külügyminisztérium kötelékeiben volt, Rómában és Törökországban látott el diplomáciai teendőket. 2000 novemberétől 2003 márciusáig az akkori jugoszláv elnök, Vojislav Koštunica nemzetbiztonsági tanácsadója volt.

Zoran Đinđić kormányfő meggyilkolását követően, a Szablya fedőnevű akció során letartóztatták, azzal gyanúsították, hogy kapcsolatban állt a kormányfő meggyilkolásának fő szervezőivel. A gyanút azonban nem sikerült bizonyítani, így három hónap után szabadlábra helyezték.

2004-ben a BIA, az egykori Állambiztonsági Szolgálat vezetőjévé nevezték ki. Erről a posztjáról 2008. július 8-án mondott le, azon a napon, amikor megalakult a Mirko Cvetković vezette új szerb kormány. (B92)

Szerbiában ma, október 15-én hivatalosan is megkezdődött a fűtési idény, amely április 15-éig tart. A lehűlés miatt azonban a legtöbb távfűtőmű már néhány nappal korábban megkezdte a hőenergia szolgáltatását. Az országban működő 60 távfűtési rendszer mintegy 670 ezer háztartást lát el. A Szerbiai Távfűtőművek...
2026. OKTÓBER 15.
[ 9:41 ]
Szerbiában ma a mérsékelten vagy erősen felhős időt követően délután északkelet felől fokozatosan felszakadozik a felhőzet. A hőmérséklet 0 és 19 fok között alakul – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj, amely az ország keleti részén időnként...
2026. OKTÓBER 15.
[ 7:35 ]
Amennyiben Szerbia bruttó hazai termékének növekedési üteme jövőre meghaladja a 4,2 százalékot, a nyugdíjak több mint tíz százalékkal emelkedhetnek – jelentette ki Aleksandar Vučić, az Aleksandar Vučić – Egyesült Szerbia választási lista vezetője a ma esti, šabaci választási nagygyűlésen. „Minden emberért...
2026. OKTÓBER 14.
[ 19:45 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó