Szerbia
A horvát kormányfő lemondta belgrádi látogatását
Betűméret:             

Zoran Milanović horvát kormányfő, aki elégedetlen, mert megítélése szerint a szerb hatóságok nem reagáltak megfelelően a Hágából szabadon engedett Vojislav Šešelj gyűlöletet szító megnyilvánulásaira, lemondta részvételét a Közép- és Kelet-Európa kormányfőinek Kínával való találkozóján, amelyet hamarosan Belgrádban rendeznek meg, írja a zágrábi Jutarnji list.

A lap értesülései szerint a kormányfő helyett Siniša Hajdaš Dončić miniszter jön, “aki szerbiai tartózkodásának semmiféle politikai felhangja nem lesz”.

Milanović a közeljövőben így nem fog találkozni Aleksandar Vučić szerb kormányfővel, erősítette meg a Jutarnji listnek egy kormányhoz közeli forrás. Ez pedig egyúttal azt is jelenti a lap szerint, hogy Milanović közvetett módon elutasítja a horvátországi szerbek vezetője, Milorad Pupovac által tett javaslatot, aki az N1 televízió műsorában Milanović és Vučić találkozóját szorgalmazta, amely csökkenthetné a két ország között fennálló feszültségeket.

A horvát vezetés úgy véli, Vučić és a szerbiai hatalom nem reagált adekvát módon Šešelj közelmúltban tett kirohanásaira, s míg ez meg nem történik, az állami szintű találkozónak nem sok értelme lenne, írja a lap. Zágráb azt akarja hallani Vučićtól, hogy Szerbia semmiféle módon nem támogatja Šešelj háborús uszító kijelentéseit.

Milanović 2013 januárjában járt Belgrádban, majd három hónappal később Vučić látogatott el Zágrábba, ahol találkozott Vesna Pusić kül- és európai ügyekkel megbízott miniszterrel, Ivo Josipović államelnökkel és Zoran Milanović kormányfővel.

Elhunyt Milan Panić - illusztráció
2026. SZEPTEMBER 26.
[ 14:05 ]
Több mint félmillió szerbiai választópolgár lakcíménél nem szerepel utcanév és házszám a választói névjegyzékben – derül ki a Szabad Európa Rádió (RSE) szeptember 21-ei adatok alapján készített elemzéséből. Az október 25-ei előrehozott parlamenti választáson a jelenlegi adatok szerint több mint 6 millió 400 ezer...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 19:45 ]
A rendőri erőszakra panaszkodó polgároknak vallomást kell tenniük, és rendelkezésre kell bocsátaniuk az ügy kivizsgálásához szükséges adatokat – jelentette ki Zoran Pašalić szerbiai ombudsman. Pašalić szerint problémát jelent, ha a rendőri bántalmazásról beszámoló személyek később nem működnek együtt az...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 17:05 ]
A tiltakozó szerbiai egyetemisták bejelentették, hogy leállítják az Egyetemistát minden faluba elnevezésű akciójukat a boszniai Szerb Köztársaságban. Közlésük szerint a sorozatos akadályoztatások miatt úgy ítélték meg, hogy a jelenlegi körülmények között nem tudják felelősségteljesen folytatni a kezdeményezést,...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 13:13 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó