Tudomány
Felmérés: Ukrajnában a lakosság alig több mint fele használja az ukrán nyelvet a hétköznapi érintkezésben
Betűméret:             

Ukrajnában a lakosságnak mindössze 50,5 százaléka használja az ukrán nyelvet a mindennapi kommunikációban családtagjaival, illetve ismerőseivel - derült ki egy felmérésből, amelyet több neves ukrán szociológiai intézett végzett el közösen.

A SZOCISZ, a KMISZ, a Rejting és a Razumkov intézet által a nyáron végzett felmérés eredményét a Zerkalo Nyedeli ukrán hetilap ismertette. Ennek eredménye alapján az Ukrajnában élők 24 százaléka az orosz nyelvet használja a mindennapi érintkezésben. Ugyanennyien válaszolták azt a megkérdezettek közül, hogy nagyjából egyenlő arányban beszélnek ukránul és oroszul is családtagjaikkal, illetve ismerőseikkel.

A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy noha a kormányzati politikában jelentős az ukrán identitás növelésére vonatkozó törekvés, ez a nyelvhasználat tekintetében nem eredményezett változást az ukrán társadalomban. Kiemelkedő változás az elemzők szerint egyedül a fővárosban, Kijevben tapasztalható, ahol jelentősen megnövekedett azok száma, akik családon belül már ukrán nyelven beszélnek. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy nyilvános helyeken is áttérnének az ukrán nyelvre. Konkrét adatok erről nem kerültek nyilvánosságra.

A felmérés szerint az ország nyugati (97,2 százalék), illetve délnyugati részében (91,6 százalék) vannak a legtöbben, akik kizárólag ukránul beszélnek.

A felmérést a kutatóintézetek márciusban végezték, 14 ezer személyt kérdeztek meg, köztük az ország minden megyéjéből öt-ötszázat, ezer-ezer főt pedig Kijevben, valamint a kelet-ukrajnai Harkiv és az ország déli részén lévő Odessza megyében.

A 112.ua hírportál ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy az ENSZ és az Euromonitor International nevű szervezet által idén áprilisban közzétett tanulmány szerint az orosz nyelven beszélők száma az elmúlt húsz évben a volt szovjet tagköztársaságok közül Ukrajnában csökkent a legdinamikusabban. Az adatok alapján Ukrajnában az orosz ajkú állampolgárok száma az 1994-es 33,9 százalékról 2016-ban 24,4 százalékra csökkent. (MTI)

Elhunyt Berend T. Iván, a magyar, amerikai, brit, osztrák, európai, bolgár és egykori csehszlovák tudományos akadémia tagja, Kossuth-díjas egyetemi tanár. A 95 éves történész 2026. augusztus 30-án, Los Angeles-i otthonában halt meg – közölte özvegye, Radics Katalin. Berend T. Iván 1930. december 11-én született...
2026. AUGUSZTUS 31.
[ 15:21 ]
Sikeresen felbocsátották vasárnap Floridából a NASA új nagy teljesítményű űrtávcsövét, a Nancy Grace Roman űrteleszkópot, amelynek fő feladata a sötét energia és a sötét anyag természetének vizsgálata, valamint a Naprendszeren kívüli bolygók felkutatása lesz. A mintegy 4,3 milliárd dolláros obszervatórium a SpaceX...
2026. AUGUSZTUS 30.
[ 16:50 ]
A kutatók azonosítottak egy ritka immunsejtet, amely jóval gyakoribbá válik azoknál, akik 100 évnél tovább élnek, új támpontot adva az egészséges öregedéshez. Egyes emberek évtizedekkel tovább élnek másoknál, akár jóval százéves korukon túl is. Mi különbözteti meg őket a többiektől? Az Oszakai Egyetem kutatói...
2026. AUGUSZTUS 25.
[ 13:50 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó