Vajdaság
Egymással és egymás kultúrájával ismerkedtek
'Etno-napot' tartottak a muzslyai iskolában
Betűméret:             
A multikulturalizmus és a tolerancia érvényesítése a Vajdaságban elnevezésű projektum részeként tartottak 'Etno-napot' a muzslyai Szervó Mihály Általános Iskolában, amelynek a záró rendezvényét tartották meg ma a projektumban részvevő diákokkal. A program két koordinátora Tóth Csilla, pedagógus és Ognjen Cvetković, polgári nevelést előadó tanár volt. Összesen öt osztály vett részt ebben a projektumban, három magyar ajkú, nyolcadikos tagozat, és két szerb ajkú osztály tanulói, nyolcadikosok és hetedikes diákok.
Három iskolaórát vett igénybe ez az akció, amely keretében, az első alkalommal a szerb diákok a magyar kultúrát népszerűsítették, illetve magyar neves emberekről szóltak, míg a magyar diákok a szerb hagyományokról emlékeztek meg, a szerb kultúrában ismert személyiségekről készítettek összeállítást, majd a bemutatók után a diákok értékelték egymás munkáját.
A második órára a diákok maguk készültek fel, kihasználva a világháló, a különféle enciklopédiák adta lehetőségeket, válogattak egymás szokásaiból, kultúrájából, nevezetességeiből, híres tudósok, művészek, irodalmárok életéből. A harmadik iskolaórát - ami ma zajlott – kimondottan az együttlétre, a szórakozásra szánták, ugyanakkor még egyszer áttekinthették az előző két iskolaóra fényképeit, amelyet kivetítettek, így ha elmulasztottak egy-egy mozzanatot, most alkalom adódott annak pótlására.
Erre a záró rendezvényre egy kis segítséget kértek a muzslyai, illetve a Sava Kovačević helyi közösség női szervezeteinek tagjaitól, akik finom, hagyományos süteményeket készítettek, ki-ki a saját konyhája szerint. Mindkét kultúra zenéje felcsendült ezen az összegző összejövetelen, ahol valójában megünnepelték azt, hogy e projektumban részt vettek, illetve, hogy belefektették munkájukat e rendezvénybe, amiről elmondható végül is, hogy sikeresnek bizonyult.
k-ko
Hűvös, változékonyan felhős idő várható ma Vajdaságban, napos időszakokkal, délután pedig helyenként rövid ideig tartó eső, zápor is kialakulhat – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Mérsékelt erejű északnyugati szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet 7 és 12, a legmagasabb nappali...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 8:50 ]
Ötvenkét nap után teljesen eloltották a tüzet a vajdasági Delibláti-homokpusztán, ahol augusztus 2. óta mintegy négyezer hektárnyi természetvédelmi terület égett le – közölte Ivica Dačić, Szerbia ügyvezető belügyminisztere. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a közelmúlt egyik legnagyobb és legnehezebben...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 7:52 ]
A szabadkai költségvetésbe az év első felében a tervezettnél több bevétel folyt be. A hatalom és az ellenzék eltérően ítéli meg a pénzeszközök felhasználását, és ez volt a szabadkai városi képviselő-testület mai ülésén folyó vita egyik témája is. Az ellenzék szerint a polgárok által a költségvetésbe...
2026. SZEPTEMBER 24.
[ 15:04 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó