Vajdaság
SZTE: Könnyítés a vajdasági magyar felvételizőknek
A Szegedi Tudományegyetem nyílt napja a Kosztolányi Tehetséggondozó Gimnáziumban
Betűméret:             
Nyílt napot és pályaválasztási tanácsadást tartottak ma a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) illetékesei Szabadkán, a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban. A felvételi eljárással kapcsolatos tudnivalókat Dr. Kothenc Mihály, az SZTE Tanulmányi Osztályának osztályvezetője ismertette, aki az általános tudnivalókon kívül a vajdasági magyarokat érintő jellegzetességeket is kihangsúlyozta.
A jelentkezés során a végzős középiskolás diákok első és legfontosabb feladata, hogy a megadott határidőn belül, azaz február 1-je és március 1-je között, regisztráljanak a www.felvi.hu weboldalon, ahol részletes információkat is találnak a felvételi eljárással kapcsolatban.
Újdonságnak számít az osztatlan tanárképzés bevezetése, melynek értelmében a diákoknak már most el kell dönteniük, hogy tanári pályára szeretnének-e lépni. Továbbá, hogy az orvos, gyógyszerész és fogorvos szakokon a választható felvételi vizsgatárgyak közül (biológia és fizika/kémia) mind a kettő emelt szintű érettségi kell hogy legyen. Az emelt szintű érettségi a többi szaknál nem kötelező, bár a magasabb pontérték elérése érdekében javasolt – érdemes átböngészni a ponthatárokat és számolni a lehetőségekkel.
Az emelt szintű érettségi tételének szándékát a területileg illetékes kormányhivatalnál jelezhetik az érintettek, bővebb információkat pedig a www.oh.gov.hu weboldalon találnak.
A szerbiai középiskolások számára könnyítés, hogy az érettségi bizonyítványukat középfokú komplex szerb nyelvvizsgaként ismerik el, illetve amennyiben a diák legalább két évig szerb nyelven hallgatott két közismereti tárgyat, és abból sikeres vizsgát tett, felsőfokú komplex szerb nyelvvizsgaként ismerik el az érettségi bizonyítványát.
A jelentkezés díja 9000 ft, amely összeg három szakirány megjelölését teszi lehetővé – a sorrend egyben a kívánt szakok rangsora is. További két szakirány még 2-2 ezer ft hozzáfizetéssel lehetséges. A jelentkezés március 1-jén lezárul, a jelentkezési lapokat kinyomtatva és hiteles aláírással ellátva, valamint a befizetett összegről szóló bizonylatot március 12-éig az oktatási hivatal budapesti címére kell elküldeni, lehetőleg ajánlott küldeményként, és a félreértések elkerülése érdekében ajánlatos a feladásról szóló bizonylatot is megőrizni. A dokumentumok pótlása, módosítása július 10-éig lehetséges. A felvételiről szóló döntések pedig legkésőbb július 23-án születnek meg. Erről minden érintett értesítést kap majd.
Amennyiben a határon túli hallgatók felvételt nyernek valamely magyarországi felsőfokú intézménybe, és elérik az államilag finanszírozott ponthatárt, a hallgatók jogosultságot szereznek arra, hogy a regionális ösztöndíj tanácsoknál megpályázzák a miniszteri ösztöndíjat, mellyel a havi pénzösszeg mellett egészségügyi biztosításra és kollégiumi szállásra is jogosultak lehetnek.
A tájékoztatás után a diákok az SZTE különböző karainak hallgatóitól kérhettek pályaválasztási tanácsokat, akik készségesen válaszoltak a diákok kérdéseire.
Gy. V.
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Beolvasás folyamatban