Vajdaság
Panasz a Magyar Szóra az MNT-nél és Tájékoztatási Bizottságánál
Betűméret:             

Matuska Márton újságíró levéllel fordult a Magyar Nemzeti Tanács elnökéhez, a Tanács egyes tagjaihoz, valamint az MNT Tájékoztatási Bizottságához azzal a kéréssel, hogy vizsgálja meg az állítást, amely szerint a Magyar Szó cenzúrázza a kéziratokat. A beadvány szerzőjének információi szerint az MNT Tájékoztatási Bizottságának ülésén napirenden szerepel a kérdés. Az alábbiakban – a teljesebb tájékoztatás érdekében - közöljük Matuska Mártonnak január 12-én keltezett levelét.

Címzett:

Hajnal Jenő, az MNT elnöke

Tari István, az MNT tagja

Fodor László, az MNT tagja

Németh Ernő, az MNT Tájékoztatási bizottságának elnöke

Szemerédi Magda, az MNT Sajtóbizottságának tagja

Tisztelt címzettek!

Azzal a kéréssel fordulok a tisztelt címzettekhez, vizsgálják meg az alább leírtak alapján, mennyire igaz a többek által terjesztett állítás, mely szerint a Magyar Szó szerkesztősége rendszeresen cenzúrázza a kéziratokat. Bizonyos vélemények, megalapozott állítások nem kerülhetnek a lapba, sőt, az egyetlen napilapunk egypárti nyomás alatt végzi munkáját, s még ennél is rosszabb a helyzet. Számomra ellenőrizhetetlen az az állítás, hogy ennek a pártnak a vezetője saját, hozzá személyesen kötődő embere révén végzi a lap kéziratainak a cenzúrázását.

Véleményemet a saját tapasztalataimra alapozom, s egyetlen példát idézek bizonyítékul. Egy másikat csupán megemlítek. Szükség esetén idézhetem más kollégák hasonló véleményét is.

Íme a példa.

A megjelenésének hetvenedik évfordulója megünneplésére készülve napilapunk szerkesztőségének munkatársa velem is készített interjút, amely a 2014 november 29, 30-i számban jelent meg, de megcsonkítva, kihúzták belőle az alábbi részt:

Sajnálatos, hogy ma, amikor nincsenek házi belügyesek a Magyar Szó mégis csupán egy pártnak a szolgálatában áll. Ez viszont már a mi dolgunk, nem egy belgrádi belügyminiszter, vagy titkosrendőrség rendelte ezt el, másként is csinálhatnánk, másként kellene csinálnunk. Csakugyan.”

Ugyanebben az interjúban többek között foglalkoztam néhai Sziveri János költőnk meghurcoltatásával, leváltásával az Új Symposion éléről, s többek között megemlítettem:

„Ezt az embert leváltották a Sympo szerkesztéséről, s találtak helyette egy olyant, aki beült a helyére és megmagyarázta, hogy Sziveri mégiscsak egy áruló. Ma washingtoni tudósítónk.”

A lap következő hétvégi számában helyreigazításként közli Purger Tibor washingtoni tudósító kijelentését, melyben cáfolja, hogy neki szerepe lett volna Sziveri sorsának alakulásában.

Az újabb hétvégi számba elküldtem a tudósító egykori, Sziveri leváltása körüli szerepére vonatkozó, korabeli dokumentumokból vett idézeteimet, s ezt az írásomat Kabók Erika, a lap illetékes szerkesztője nem közölte. Telefonon szerettem volna vele tisztázni, miért cenzúrázta az interjút, s miért nem közli a más véleményére adott összeállításomat, mire ő tájékoztatott, hogy a föntebb idézett részt nem ő törölte az interjúból, az összeállításomat pedig azért nem közölte, mert nem mondtam semmi újat.

Tekintettel arra, hogy vele mindezeket a kérdéseket nem tudtam tisztázni, a szerkesztő kartársnőt arra kértem, segítsen kapcsolatba lépnem Varjú Márta főszerkesztőnővel, s értesítsen engem, ha ez utóbbi erre alkalmat nyújt.

Ennek immár egy hónapja, de még nem kaptam értesítést.

Az említett másik eset, melyet nem ismertetek itt részletesebben.

A szerkesztőnő közvetítését azért kértem, mert körülbelül két évvel ezelőtt egy írásomat már cenzúrázta a szerkesztőség, s akkor közvetlenül próbáltam kapcsolatba lépni a főszerkesztőnővel, de nem sikerült. Ezt követően levélben fordultam Harmath Károlyhoz, Léphaft Pálhoz és Klemm Józsefhez, a tájékoztatási bizottság akkori tagjaihoz, hogy megcenzúrázásom ügyét vessék föl a bizottság ülésén. Sosem kaptam tőlük visszajelzést, csupán Klemm kolléga küldött egy olyan értelmű választ, amelyből azt is lehetett érteni, hogy cenzúrázás esetleg csakugyan megeshet.

Tisztelt címzettek!

Kérem az alábbiak megtételét.

1. Az MNT kérje föl a Tájékoztatási bizottságot, vizsgálja meg a fentebb leírt esetet és hozzon róla döntést. Amennyiben állításaimat igazoltnak találja, legyen segítségemre, hogy a lap szerkesztősége nyilvánosan kérjen bocsánatot a cenzúrázás miatt, s hogy közölhessem válaszvéleményemet.

2. A Tájékoztatási bizottság állapítsa meg, történt-e más esetben is hasonló cenzúrázás, állapítsa meg, kik a felelősök, és intézkedjen, hogy a gyakorlat megszűnjön.

3. A Tájékoztatási bizottság állapítsa meg, csakugyan ott cenzorkodik-e a szerkesztőségben az uralkodó politikai pártunk vezetőjének embere, s ha ez bebizonyosodik, tegye meg a szükséges intézkedéseket.

4. Kérem az MNT és a Tájékoztatási bizottság elnökét, hogy levelemről és a vele kapcsolatos döntésről tájékoztassák a közvéleményünket.

Matuska Márton

Újvidéken, 2015. január 12-én

Rendőrségi őrizetbe vették a Nagybecskerek környéki P. S.-t, akit azzal gyanúsítanak, hogy április 26-án Eleméren egy forgalmi engedély nélküli Yamaha motorkerékpárral elütött egy hetvenéves gyalogost, aki nem a kijelölt gyalogátkelőhelyen haladt át az úton – közölte a Tanjug. A 19 éves motorosnak nem volt vezetői...
2026. ÁPRILIS 28.
[ 15:31 ]
Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke és Surányi Zoltán, a Vajdasági Magyar Plénum elnöke voltak a Napjaink című műsor hétfő esti stúdióvendégei az RTV 2-es csatornáján. A 20 órakor kezdődő adást Kiss Tamás vezette, és hosszabb idő után ismét valódi politikai vita került képernyőre. A...
2026. ÁPRILIS 27.
[ 22:08 ]
Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke ma Pásztor Bálinttal, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökével tárgyalt a két párt együttműködésének folytatásáról és koalíciós megállapodásuk végrehajtásáról. Vučević az Instagramon azt írta, hogy a találkozó – az első hivatalos egyeztetés, amelyet a...
2026. ÁPRILIS 27.
[ 21:55 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó