Vajdaság
Pásztor és Surányi tévévitája: A magyarországi politikai fordulat hatása a vajdasági magyar közéletre
Betűméret:             

Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke és Surányi Zoltán, a Vajdasági Magyar Plénum elnöke voltak a Napjaink című műsor hétfő esti stúdióvendégei az RTV 2-es csatornáján. A 20 órakor kezdődő adást Kiss Tamás vezette, és hosszabb idő után ismét valódi politikai vita került képernyőre.

A beszélgetés központi témája az volt, miként hat a magyarországi politikai változás a vajdasági magyar közéletre. A műsor során az aktuális politikai fejlemények, a támogatási rendszerek, valamint a politikai szerepvállalás kérdései is szóba kerültek.

A műsor elején az aktuális politikai fejlemények kerültek szóba, különös tekintettel Pásztor Bálint budapesti találkozójára Magyar Péterrel. Az egyeztetés – amely mintegy egy óra húsz percig tartott – őszinte, helyenként kemény hangvételű volt, és a vajdasági magyar közösség jövőjére, intézményrendszerére, valamint fejlődési lehetőségeire összpontosított. A VMSZ elnöke bizakodónak nevezte a tárgyalást, kiemelve, hogy a leendő magyar miniszterelnök megerősítette: a határon túli magyarok támogatási rendszere megmarad.

A beszélgetés során szó esett a párt belső viszonyairól is. Pásztor Bálint hangsúlyozta, hogy a bizalom kérdése folyamatos, és kész akár lemondani is, ha a közösség ezt kéri. Mint mondta, morális kötelességének érzi, hogy egy fordulópontnak tekinthető időszakban felajánlja lemondását. Hozzátette, a VMSZ már 2023 októberében jelentős megújuláson ment keresztül.

A műsor második részében a vajdasági támogatások kerültek előtérbe. Elhangzott, hogy több mint 12 millió euró érkezett vajdasági magyar szervezetekhez. A VMSZ elnöke szerint ezek a források átláthatóan és ellenőrizhető módon kerülnek felhasználásra, elsősorban a kulturális, oktatási, egyházi és civil intézményrendszer működését szolgálva.

A gazdaságfejlesztési programok kapcsán kiemelte, hogy a Prosperitati program révén a vajdasági magyar gazdák jelentős eszköztámogatásban részesültek. Mint fogalmazott, ha az így beszerzett mezőgazdasági gépeket egymás mögé állítanák, mintegy 41 és fél kilométeres sort alkotnának, ami jól mutatja a támogatások kiterjedtségét.

Szó esett az Agenda Egyesület működéséről is, amely 2006 óta tevékenykedik, és szakmai programok szervezésével, valamint nemzeti ünnepek lebonyolításának segítésével foglalkozik. Pásztor Bálint hangsúlyozta: az egyesület működése átlátható, és különböző magyar kormányok idején is részesült támogatásban.

A vitában Surányi Zoltán kritikus álláspontot képviselt. Véleménye szerint a támogatási rendszer nem minden esetben szolgálja megfelelően a vajdasági magyar közösség érdekeit, és gyakran inkább formális jelleggel működik.

A műsor záró részében a levélszavazás kérdése került napirendre. Surányi Zoltán szerint a jelenlegi rendszer visszaélésekre adhat lehetőséget, és nem működik kielégítően. Ezzel szemben Pásztor Bálint úgy fogalmazott: a legfontosabb, hogy a határon túli magyarok rendelkeznek szavazati joggal, amely a jövőben is megmarad. A lebonyolítás technikai részleteivel kapcsolatban kiemelte, hogy erről a magyar állami szervek döntenek, és a jelenlegi rendszerben nem lát alapvető problémát.

Elmondta azt is, hogy a szavazólapok kézbesítését a posta végzi, amely alvállalkozókat is bevonhat. Hozzátette, hogy az aktivisták adminisztratív segítsége hozzájárult ahhoz, hogy csökkent az érvénytelen szavazatok aránya, és a vajdasági magyarok időben leadhatták voksukat.

A politikai szerepvállalás kérdésében is eltértek az álláspontok. Pásztor Bálint szerint természetes, hogy a vajdasági magyar közösség politikai ajánlásokat kap, míg Surányi Zoltán úgy véli, egy vajdasági magyar pártnak nem kellene aktívan részt vennie az anyaországi kampányokban.

A beszélgetés végén elhangzott, hogy a vajdasági magyar közösség támogatása és jövője közös cél, de a módszerekről és a politikai szerepvállalásról továbbra sincs egyetértés.

Teljesen leállították a forgalmat az Ürögi-hágón, az Újvidékről Ürög irányába vezető emelkedőn, miután két teherautó ütközött. A baleset során az egyik kamionról levált pótkocsi egy másik, tartálykocsit vontató járműnek csapódott, amely az ütközés következtében részben lesodródott az útról. A másik...
2026. ÁPRILIS 25.
[ 16:48 ]
Magyar Péter közösségi oldalán számolt be arról, hogy budapesti irodájában fogadta Pásztor Bálintot, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét, akivel – megfogalmazása szerint – nyílt és őszinte megbeszélést folytatott. A hamarosan hivatalba lépő miniszterelnök hangsúlyozta: a vajdasági magyarok továbbra is...
2026. ÁPRILIS 25.
[ 11:21 ]
A februári átlagbér országos szinten 116 ezer dinárt tett ki, míg Vajdaságban 109.404 dinárt, ami mintegy 7 ezer dinárral marad el a köztársasági átlagtól. Éves összevetésben a nettó bérek nominálisan 11,2, reálértéken 8,5 százalékkal nőttek. Újvidék továbbra is a legmagasabb jövedelmű város Vajdaságban. Az...
2026. ÁPRILIS 24.
[ 20:06 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó