Vajdaság
A martonosi vérengzés elkövetőjével egy fejére mért ütés végzett
Betűméret:             

A hat áldozatot követelő vasárnapi oromi és martonosi vérengzés elkövetőjével, Rade Šeferrel egy fejére mért ütés végzett, aminek következtében vér került a légcsövébe és megfulladt, írja a belgrádi sajtó a boncolás eredményeire hivatkozva.

A hírek szerint a gyilkost a bal szeme körül érte az ütés, aminek következtében eltörött a járomcsontja, majd az ekkor keletkező vérzés során a vért beszippantotta és megfulladt, írja a Novosti.

Az igazságügyi orvosszakértői vizsgálatra Újvidékre csak Šefer holttestét szállították, a többi áldozat halálának okát a helyszínen is meg tudták állapítani.

Emlékeztetőül, Rade Šefer vasárnap vadászfegyverével megölt hat embert: feleségét, annak szüleit, menyét és annak szüleit. Az első hírek szerint ő maga öngyilkos lett, de a későbbiek folyamán kiderült, önvédelemből ölték meg.

Egy személy életét vesztette abban a közlekedési balesetben, amely reggel 6 óra 40 perc körül történt a Szabadka–Bajmok úton, Tavankút közelében – erősítette meg az RTS-nek a Szabadkai Rendőrkapitányság. A rendőrség elsődleges információi szerint egy 31 éves nő, aki szabadkai rendszámú személygépkocsit...
2026. SZEPTEMBER 23.
[ 10:05 ]
Az alkotmány őrzői (Čuvari Ustava) elnevezésű akció keretében megérkeztek Újvidékre a kerékpározó egyetemisták. A tartományi székvárosban tűzijátékkal, fáklyákkal és pirotechnikai eszközökkel fogadták őket. A kerékpárosok Zomborból érkeztek Újvidékre, ahonnan reggel indultak útnak túrájuk hatodik napján. Az...
2026. SZEPTEMBER 23.
[ 8:48 ]
Mintegy 17,5 kilogramm, feltehetően kokaint tartalmazó kábítószert foglalt le a rendőrség hétfőn a bezdáni határátkelőnél, a horvát határon. Az ügyben őrizetbe vettek egy 57 éves férfit, akinek teherautójában a rendőrök két táskában összesen 16 csomag fehér port találtak – közölte Ivica Dačić ügyvezető...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 18:59 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó