Vajdaság
Bugarski: Vajdaságnak és Szerbiának segítenie kell a menekülteket
Betűméret:             

Közel 2500 ember, döntő részben menedékkérő indult útnak mintegy ötven busszal csütörtök hajnal óta Belgrádból északi irányba, a magyar határ felé - közölte az AFP hírügynökséggel a belgrádi buszpályaudvar egyik névtelenül nyilatkozó illetékese.

Azt mondta, hogy a buszok Szabadka és Magyarkanizsa felé indultak, és utasaik 10-15 százaléka szerbek, a többiek pedig migránsok voltak. Az első busz hajnali 3.50-kor, az utolsó pedig 20.30-kor indult el. A pályaudvari illetékes szerint hétfő óta átlagosan naponta ennyi migráns indulását regisztrálják a belgrádi buszállomáson.

Branislav Bugarski, a vajdasági kormány regionális együttműködésért és önkormányzatokért felelős titkára (minisztere) csütörtökön felkereste az augusztus 12-én megnyitott magyarkanizsai befogadóközpontot, amelyen eddig migránsok ezrei mentek át. Azt mondta, hogy Szabadka és Magyarkanizsa eddig mintegy 30 tonna humanitárius segélyt kapott, és a tartományi szervek folytatják a segélyezésüket az áthaladó, és az Európai Unióba tartó migránsok áradata miatt.

Bugarski hangsúlyozta, hogy Vajdaságnak és Szerbiának segítenie kell a tragikus helyzetbe került embereknek, hogy érvényesíteni tudják alapvető emberi jogaikat és kielégíteni alapvető szükségleteiket - olvasható a vajdasági kormány által kiadott közleményben. (MTI)

Teljesen felújították és pénteken átadták a palicsi szecessziós Emlékkutat, amely Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján készült 1912-ben. A felújítás során helyreállították a sérült kő- és bronzelemeket, korszerűsítették a vízvezetékrendszert, valamint visszahelyezték a korabeli feliratokat. Az Emlékkút...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 19:53 ]
Vajdaságban a következő hetekben is a napsütés és a meleg lesz meghatározó, miközben csak rövid időszakokra érkezhet hűvösebb, csapadékosabb levegő. Az előrejelzés szerint augusztus nagy részében az ilyenkor megszokottnál magasabb hőmérsékletre és kevés csapadékra kell számítani. A hétvégéig folytatódik a...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 16:37 ]
Vajdaságban ma túlnyomóan napos, az évszaknak megfelelően meleg idő várható, helyenként kevés vagy mérsékelt felhőzettel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 33 Celsius-fok között alakul. Gyenge vagy mérsékelt keleti, illetve délkeleti szél fúj. A Bánát déli részén a nap első felében időnként megerősödhet...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 8:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó