Vajdaság
Bezárták a magyarkanizsai ideiglenes befogadóközpontot
Betűméret:             

Bezárták ma a magyarkanizsai ideiglenes befogadóközpontot, ugyanis a közel-keletről érkező menekültek már nem ezen az útvonalon haladnak a Németország és a skandináv államok felé vezető útjukon.

A vásártéren felállított központ bezárásának oka az, hogy a becslések szerint az ott levő ágyak és pokrócok sokkal fontosabbak a menekültek útvonalának más pontjain, jelenti a Tanjug.

Ivan Gerginov, a menekültügyi és migrációs biztos segédje szerint az elmúlt egy hónapban „egyáltalán nem volt szükség erre a központra, mert a menekültek megváltoztatták a Szerbián át vezető útvonalukat”. Ugyanakkor megállapították, hogy az ott levő pokrócokra és matracokra más helyeken nagyobb szükség van.

Gerginov szavai szerint a magyarkanizsai központ egyébként is ideiglenes jellegű volt, augusztus 10-én nyílt meg, s nem húztak fel egyetlen szilárd objektumot sem, a felállított sátrak pedig szintén használhatóak máshol.

A menekültek többsége jelenleg a macedón határon keresztül érkezik Szerbiába, illetve Preševóba. Célpontjaik a nyugati államok, ahová most legtöbben a szerb–horvát határon keresztül próbálnak eljutni.

(Helyszíni tudósításunk a Tükör rovatban)

Teljesen felújították és pénteken átadták a palicsi szecessziós Emlékkutat, amely Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján készült 1912-ben. A felújítás során helyreállították a sérült kő- és bronzelemeket, korszerűsítették a vízvezetékrendszert, valamint visszahelyezték a korabeli feliratokat. Az Emlékkút...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 19:53 ]
Vajdaságban a következő hetekben is a napsütés és a meleg lesz meghatározó, miközben csak rövid időszakokra érkezhet hűvösebb, csapadékosabb levegő. Az előrejelzés szerint augusztus nagy részében az ilyenkor megszokottnál magasabb hőmérsékletre és kevés csapadékra kell számítani. A hétvégéig folytatódik a...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 16:37 ]
Vajdaságban ma túlnyomóan napos, az évszaknak megfelelően meleg idő várható, helyenként kevés vagy mérsékelt felhőzettel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 33 Celsius-fok között alakul. Gyenge vagy mérsékelt keleti, illetve délkeleti szél fúj. A Bánát déli részén a nap első felében időnként megerősödhet...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 8:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó