Vajdaság
Jótékonykodtak a hittanos gyerekek
Betűméret:             

A Nagybecskereki Egyházmegye minden plébániáján ma, a szentmisék keretében a hittanos diákok átadták a kis papírperselyüket, amelybe pénzt gyűjtöttek a rászorulók részére. A jótékonykodási akciót szeptemberben indította el a Püspökségi Caritas, azzal a céllal, hogy a gyerekek is megérezzék, milyen az, ha valakin segítenek.

A bánáti egyházmegyében Szent Erzsébet napjához legközelebb eső vasárnapon tartják a Caritas-napot, amikor a templomokban a felnőttek perselyadományát is a rászorulók megsegítésére fordítják. Az iskolai és a plébániai hittanosokat is bevonták a jótékonykodásba, és Halmai Tibor, a Püspökségi Caritas igazgatója elmondása szerint mintegy 2000 papírból készült perselyecskét osztottak ki, tehát ennyi gyerek járult hozzá az adományozáshoz.

A hitoktatók szerint a gyerekek nagy lelkesedéssel fogadták ezt a segélyezési formát, az órákon sok történettel illusztrálták a jótékonykodásokat, és arról is beszélgettek, hogy a rászorulóknak mekkora örömet tudnak nyújtani akár egy csekélyke kis adománnyal is.

A cél, hogy a gyerekekben is felébredjen a jótékony cselekedetek iránti vágy, mindenképpen teljesült, amikor az oltár elé tették le sorjában az adományukat.

Folytatásként a Caritas igazgatója - az egyházmegye hittanosai jelenlétében - a közös adventi gyertyagyújtáskor, november 28-án adja át szimbolikusan msgr. dr. Német László püspökatyának a begyűjtött adományokat.

Kónya-Kovács Otília

A Vajdasági Vérátömlesztő Intézet vérkészletei ismét minimális szintre csökkentek. A legnagyobb hiány a negatív Rh-faktorú vércsoportokból van, különösen a 0 negatív és B negatív típusból. Ezért az intézet arra kéri a lakosságot, hogy aki tud vért adni, minél előbb tegye meg. Az intézet közleménye szerint a...
2025. NOVEMBER 7.
[ 17:19 ]
Újabb háromoldalú megállapodást írt alá Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács, a Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkárság, valamint a Tartományi Foglalkoztatási Szolgálat. A dokumentum a magyar nyelvű oktatásban munkát vállalni kívánó pedagógusjelöltek pszichológiai értékelését szabályozza, és biztosítja...
2025. NOVEMBER 6.
[ 16:06 ]
A vajdasági kormány új személyzeti és racionalizációs tervének elfogadása politikai tisztogatáshoz vezethet – állítja Gabriella Wissinger Milutinović tartományi képviselő. A független politikus sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a racionalizációnak nevezett folyamat valójában eszköz lehet arra, hogy a hatalom számára...
2025. NOVEMBER 6.
[ 15:48 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó