Vajdaság
Politikai indíttatású leépítéstől tartanak a tartományi közigazgatásban
Betűméret:             

A vajdasági kormány új személyzeti és racionalizációs tervének elfogadása politikai tisztogatáshoz vezethet – állítja Gabriella Wissinger Milutinović tartományi képviselő. A független politikus sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a racionalizációnak nevezett folyamat valójában eszköz lehet arra, hogy a hatalom számára kényelmetlen, kevésbé lojális alkalmazottakat eltávolítsák, miközben az újonnan létrehozott pozíciókat pártkáderekkel töltik fel.

Wissinger szerint több tartományi szerv már a terv elfogadása előtt módosította belső szervezeti szabályzatát, új – gyakran szokatlan elnevezésű – munkaköröket hozva létre. A képviselő aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy megváltoztatták az üres állások betöltésének feltételeit, például az oktatás területén, amivel szerinte megkerülhetik a jogszabályokat, amelyek előnyt biztosítanak a technikai fölöslegként nyilvántartott, áthelyezésre váró dolgozóknak. Hozzátette: az átláthatóság csak akkor lenne biztosított, ha nyilvánosságra hoznák, hányan dolgoznak a tartományi szervekben különféle szerződéses formában, közülük hányan jogosultak nyugdíjra, és mekkora összegeket fordítanak ezekre a szerződésekre, írja a 021.rs portál.

A témában az ellenzéki pártok is aggodalmuknak adtak hangot a tartományi parlament legutóbbi ülésén. Stanko Pužić, a Szerb Népi Mozgalom képviselője szerint a tervezett létszámleépítés elsősorban a közigazgatás tapasztalt szakembereit érintené, akik nélkül a hivatalok működése ellehetetlenülne. Svetlana Kozić, a Szabad Polgárok Mozgalmának tagja pedig úgy véli, az elbocsátások elsősorban azokat sújthatják, akik korábban nyíltan kifejezték elégedetlenségüket a kormány politikájával szemben. A képviselők egyetértenek abban, hogy a racionalizációt ugyan a takarékosság jelszavával indokolják, valójában azonban politikai lojalitás alapján történhetnek a személyi döntések.

Az elmúlt négyéves mandátumban a munkánk során mindvégig arra törekedtünk, hogy amit ígértünk a programunkban, azt mind megvalósítsunk, hogy a közösség érezze: ami a kampányban elhangzik, annak súlya van. Egy folyton változó világban, célunk, hogy biztonságot adjunk a közösségünknek, hogy problémáikkal tudjanak kihez...
2026. NOVEMBER 4.
[ 12:54 ]
Olyan alacsony a topolyai tó vízszintje, amilyenre korábban nem volt példa, ezért a szakemberek már a halállomány esetleges kimentésére is felkészülnek. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere szerint a vízszint folyamatosan csökken, a helyzetet pedig rendszeresen ellenőrzik. Bár a szakértők úgy vélik, hogy a téli...
2026. NOVEMBER 3.
[ 19:45 ]
Személyzethiány miatt novemberben nyolc napon át nem fogadnak szülő nőket a topolyai dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén. Az érintett napokon a várandós nőket és a szülő nőket a Szabadkai Közkórházba irányítják, szükség esetén pedig betegszállításról is gondoskodnak. A személyzethiány nem új keletű...
2026. NOVEMBER 3.
[ 14:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó