Vajdaság
A földikutyától a horgosi paprikáig
Zentán bemutatták a nemzeti kincseinket bemutató és népszerűsítő honlapot
Betűméret:             

A földikutya, a horgosi paprika, a lepkegyűjtemény, a kupuszinai kulturális tér, a hagyományos morovici disznótor. Hogy mi a közös bennük? Az, hogy mindegyik a Vajdaságban élő magyarságra jellemző sajátosság, egyéni és közösségi érték.

Ezeknek az értékeknek a feltérképezésére, begyűjtésére és bemutatására vállalkozott az ertektar.rs című honlap, amelyet csütörtökön mutattak be a nyilvánosságnak a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet zentai székházában.

Gondi Martina, az intézmény igazgatója elmondta, a honlap kifejlesztése során az volt a céljuk, hogy az egy alulról építkező projektum legyen, azaz, hogy minél több helyi gyűjtő, egyesület, civil szervezet, helyi közösség kapcsolódjon be ebbe a munkába. Ennek megfelelően eddig 41 településen és közösségben kezdték meg a helyi koordinátorok a gyűjtést.

-- Ennek az a lényege, hogy ha ennek a projektumoknak a helyi szinteken működő egyének és szervezetek a fő hordozói, akkor ezáltal ők maguk is újra felismerik, és újra meg akarják mutatni, hogy mi az, ami az ő településüket jellemzi, ami valóban fontos, és kiemelkedő nemzeti értéket képvisel – nyilatkozta a Vajdaság Mának az igazgató.

A sajtótájékoztatón a projektum több helyi koordinátora is megjelent. Gogolák Gabriella, a bácskossuthfalvi Ady Endre Művelődési Központ elnöke elmondta, a településen már korábban is foglalkoztak hasonló jellegű gyűjtéssel, de amikor az értéktár bizottság a közelmúltban megtartotta ülését, akkor ők maguk is meglepődtek azon, mennyi olyan helyi érték és hagyomány van, amelyeknek eddig ők maguk sem voltak igazán tudatában. Kókity Erika, a bajsai Testvériség Művelődési Egyesület elnöke arról számolt be, hogy a helyi bizottság már összeállította a településre jellemző, már ismert rendezvények, épületek, tárgyak és hagyományok listáját, és most kezdik feltérképezni az új értékeket, mint amilyenek például az őshonos, védett, és máshol nem termő növények. Szécsi Zsolt, a program horgosi koordinátora a horgosi paprikát, a kishorgosi magtárt (mint a Délvidék egyik legrégebbi, és még mindig álló épületét), valamint a helyi templomot jelölte meg, mint a településre talán leginkább jellemző három legismertebb nemzeti kincset.

A honlapon található értékek listája a koordinátorok elképzelése szerint folyamatosan bővül majd, sőt, magán a honlapon bárki javaslatot is tehet arra vonatkozóan, hogy mi kerüljön fel rá. Erről már Varga Tamás, a VMMI munkatársa beszélt, aki röviden bemutatta a honlap működését és főbb tartalmi elemeit is.

A projektum támogatói a Nemzetpolitikai Államtitkárság, a Földművelésügyi Minisztérium, és a Bethlen Gábor Alap Zrt.

pék

A közösségépítést és a személyes jelenlétet nevezte a politika legfontosabb feladatának dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke az Újvidéki Rádió Politér című műsorában. A politikus az utóbbi hetekben feltűnően visszafogta közösségi médiás aktivitását, amivel kapcsolatban úgy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 13:48 ]
Június 13-tól ismét közlekedik a Bar és Szabadka közötti nemzetközi idényjellegű vonatjárat. Az első szerelvény már június 12-én elindul Szabadkáról, a járat pedig szeptember 14-éig lesz elérhető az utasok számára. A vonat Szabadkáról reggel 8.04-kor indul, Péterváradról 8.58-kor, Belgrád központi...
2026. JÚNIUS 10.
[ 11:33 ]
Szombaton, június 13-án délben kezdődik az új fürdőidény a szabadkai Sétaerdőben található szabadtéri medencénél. A fürdőhely a nyári idényben a hét minden napján várja a látogatókat. A medence hétköznapokon 6 és 7.30 óra között rekreációs úszásra, 11 és 18 óra között pedig a fürdőzők számára lesz...
2026. JÚNIUS 9.
[ 17:42 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó