Vajdaság
Topolyára látogatott Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete
Betűméret:             

Ma Topolyára látogatott Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete Szász Krisztián, a követség politikai osztályának titkára társaságában. Kislinder Gábor községi elnökkel, majd a község további vezetőivel tárgyalt.

Látogatásának céljáról szólva elmondta, hogy azon túl, hogy az áprilisi önkormányzati választásokon elért eredményhez gratulált, tájékozódni szeretett volna az önkormányzatban folyó munkáról, a fejlesztési elképzelésekről, amelyeket a község a közeljövőben tervez, ugyanakkor a topolyai Expo mezőgazdasági és gazdasági kiállítás is szóba került.

“A topolyai Expo hosszú idő után kapott ismét magyar állami támogatást. Ez része annak a programnak, amelyet néhány hónappal ezelőtt kollégáimmal a belgrádi nagykövetségen elindítottunk, azzal a céllal, hogy a magyar kormányzati támogatással bíró nemzetközi vásároknak a számát növeljük. A korábbi háromról sikerült ezt hatra emelni – hangsúlyozta ki Pintér Attila, majd hozzátette, hogy a hasonló vásárok mindig jó lehetőséget biztosítanak úgy a magyar üzletemberek számára, hogy megjelenjenek a vajdasági piacon, mint a vajdasági magyar üzletemberek számára is, hogy kapcsolatot teremtsenek magyar kollégáikkal.

Elhangzott még a sajtótájékoztatón, hogy Topolyát eddig elkerülték a magyarországi befektetők. Mint Magyarország belgrádi nagykövete hangoztatta, arra fog törekedni, hogy ez a jövőben megváltozzon. “Egyrészt azért, mert azt gondolom, hogy a befektetői környezet jelenleg megfelelő a magyar cégek számára, másrészt pedig nem szabad azt elfelejtenünk, hogy Topolyán magyar többség él, és azt gondolom, hogy rendelkezik a község olyan munkaképes, munkára alkalmas lakossággal, hogy a magyar befektetéseket vonzani tudja” – emelte ki.

Kislinder Gábor községi elnök fontosnak tartotta, hogy tájékoztathatták a nagykövetet az elmúlt időszak munkájáról. A jövőről szólva többek között kiemelte, hogy szeretnének hangsúlyt fektetni a vízhálózat és szennyvíztisztító építésére, a karbantartásra, az ipari park kiépítésére, a körgyűrűk megtervezésére, valamint nem utolsósorban a falvak fejlesztésére.

Komáromi Gizella

Robin Hood a Tarcal-hegyen - illusztráció
2025. JÚNIUS 16.
[ 16:55 ]
Megrázó tragédia történt vasárnap délután a csantavéri tónál: életét vesztette Csécsei Arnold, a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskola 19 éves diákja – számolt be róla a Subotica.com. A portál értesülései szerint a fiatal testét vasárnap 17 óra körül találták meg a tóban helyi lakosok, akik azonnal megkezdték az...
2025. JÚNIUS 16.
[ 12:34 ]
A bűncselekmény tegnap este, a hódsági községhez tartozó Szilberek határában történt, feltehetően lőfegyverrel. A 62 éves Ž.T. meggyilkolta a 66 éves Z.B.-t a falu határában, majd öngyilkosságot követett el – értesült a Blic. A lap információ szerint a gyilkosság késő este történt, az elkövető pedig másnap...
2025. JÚNIUS 16.
[ 11:16 ]
A tartománnyal kötött két szerződés alapján Szabadka összesen 153,5 millió dinár támogatásban részesült, ebből 150 millió dinár a közutak kiépítésére, míg a fennmaradó 3,5 millió dinárt a Városi Könyvtár modernizálására különítették el. Szabadka városa újabb forrásokat kapott a közlekedési és...
2025. JÚNIUS 14.
[ 20:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó