Időre volt szükségem, hogy kissé lecsillapodjak egy vasárnap esti tévés vitaműsor után. A téma az volt, hogy mi is lesz a budapesti Pride-felvonulással, hol lesz és hány külföldi politikus érkezik, hogy demonstrálja az LMBTQ meg mit tudom én milyen betűvel jelzett szexuális kisebbséggel való szolidaritását. Azóta, hogy egyszer régen a szintén nagy vitákat keltő belgrádi Pride kapcsán újságíróként elbeszélgettem a homoszexuálisok egyik klubjának vezetőjével, aki világosan megmondta, hogy ők élik a saját szolid életüket, és nincs szükségük mások megbotránkoztatására az extrém Pride-rendezvények által, számomra ez a téma a politikai játékok eszköztárai közé sorolódott. A pesti vitaműsorban elhangzottak mégis felzaklattak, mégpedig azért, mert az egyik – általam egyébként kedvelt – volt miniszter, politikai közszereplő Pride-melletti érvelése volt, hogy a magyaroknak meg kell mutatniuk a kisebbségek jogai iránti tiszteletet, mert egyébként hogyan követelhetik, hogy mások meg tiszteletben tartsák a magyar kisebbségek jogait?!

Mi tagadás, az érintett negatívan, hogy egyenlőséget vont a nemzeti hovatartozás és a szexuális kisebbséghez való tartozás között. Az érzelmek a gondolataink reflexiói, adott esetben azon felfogásom tükrei, hogy a nemzeti kisebbségi jogok kollektív gyakorlását nem tenném függővé semmilyen más kisebbségi jog gyakorlásától, és semmilyen adok-kapok relációtól. Különösen, hogy nemzeti kisebbségi jogvédelem tekintetében alig vagyunk túl a június 5-ei újabb pofonon/csalódáson, amikor az Európai Unió Bírósága helyben hagyta az Európai Bizottság 2021-ben hozott döntését, (éljen Ursula!), hogy nem kíván olyan jogalkotási gyakorlattal foglalkozni, amelyek az európai őshonos kisebbségek többletjogait szavatolná. Ezzel – több elemző szerint is – most már végleg lekerül az asztalról a Minority SafePack kezdeményezés, amelyet oly lelkesen írtunk alá valamikor 7-8 évvel ezelőtt. A polgári kezdeményezés során a magyar kezdeményezők/szervezők más országok aktivistáival karöltve több mint 1 millió aláírást gyűjtöttek össze (tiszteletben tartva az uniós elvárásokat), hogy súlya legyen, amit kérnek: az EU védje és támogassa Európa őshonos nemzeti kisebbségeit. Nemcsak a Trianon után más országokba került magyarok az érintettek, nagy hirtelen biztosan a vajdasági horvátok, ruszinok, szlovákok, vagy akár a magyarországi szerbek és a spanyolországi katalánok is eszünkbe jutnak, de most, hogy az EU vezetése gyorsított eljárásban Ukrajnát is EU-taggá tenné (és ha a határok sérthetetlenségének az elvét követjük), elvben akár orosz kisebbséggel is számolni lehetne.

Az Európai Bizottság 2021-ben mondta ki tehát véleményét, miszerint a meglévő jogi megoldások megfelelőek ahhoz, hogy az 50 millió kisebbségben élő európai ember jogai ne csorbuljanak. Azóta négy év telt el, és semmi sem változott. A nemzeti kisebbségi jogok kérdésében nincs jogállamisági eljárás, szabadságjog érvényesítésének a vizsgálata, kisebbségjogi apelláta és a tagállamok törvényeinek az elemzése, hogy azok összhangban vannak-e az EU alapelveivel - mint a 7-es cikkely szerinti eljárásokban más esetekben láthatjuk.

Az Európai Bizottság általi merev elutasítást a bírósági jogorvoslat reménye követte, amely most, az Európai Unió Bíróságának június 5-ei döntésével szertefoszlott.

Sajtóhírek szerint Vincze Loránt, az RMDSZ EP-képviselője, a Minority SafePack kezdeményezés koordinátora közölte: a partnerekkel együtt elfogadják az EU Bíróságának a döntését, de úgy érzik, az EU elmulasztotta az esélyt, hogy egyenlőbb és igazságosabb társadalmat biztosítson az európaiak számára.

Pedig tudjuk, megtapasztaltuk: a nemzeti kisebbségek védelme és jogainak biztosítása mindig érzékeny kérdés volt a többségi nemzet, és általában a nemzetállam számára (nyelvi, kulturális, vallási sokféleségek és regionális sajátosságok sokaságával, az iskolára, a saját sajtóra való joggal hatalmi pozícióból nehéz szembenézni). A gyanú, a szuverenitás tiszteletben tartásával kapcsolatos kételkedés mindig átsző szinte mindent, amikor pedig valami sikeresen és jól működik, akkor meg ott van a hála és többlet lojalitás igénye. Az az EU, amely mostanában számos jogot átvenne/elvenne a nemzetállamoktól saját akaratának az érvényesítése céljával, a nemzeti kisebbségekre nem akar erőt “pazarolni”. Hírek szerint a fentebb említett bírói testület tagjai is olyan országokból származnak, amelyeknek kételyeik vannak a területükön élő nemzeti kisebbségek iránt. Egyelőre ne is reménykedjünk tehát, hogy EU-s védőszárnyak alatt esetleg valamilyen többletjogot szavatolnak valahol is a nemzeti kisebbségeknek. Üzenik: magad Uram, ügyeskedj, ahogy tudsz, ha már alulmaradtál ott, ahol országhatárokat húztak!