Az Európai Unió és az Egyesült Államok között megszületett a vámmegállapodás, ám a dokumentum inkább vereséget, semmint diplomáciai sikert jelent Brüsszel számára – derül ki a 24.hu elemzéséből. Miközben a cél korábban az volt, hogy adómentes kereskedelmet teremtsenek a két gazdasági tömb között, a most aláírt egyezmény végleg bebetonozza a Trump-adminisztráció vámstruktúráját, és jelentős terhet ró az uniós exportőrökre.

Az új egyezmény értelmében az EU-ból érkező áruk 70 százalékára egységes, 15 százalékos vám vonatkozik. Csupán néhány kivétel akad: a repülőgép-alkatrészek, egyes gyógyszerek és a félvezetők vámmentesek maradnak. Bár ezek stratégiai szempontból fontos termékek, az uniós kivitel döntő többsége nem élvez ilyen kedvezményt.

A mostani megállapodás alig különbözik attól a vámszinttől, amelyet Donald Trump egyoldalúan vezetett be még elnöksége első ciklusában: akkor egységes tízszázalékos minimumvámot állapítottak meg a világ legtöbb országára, amelyhez az EU esetében egy további, 4,8 százalékos pótlóvám is társult. Most ezt az ad hoc rendszert lényegében hivatalossá tették, névlegesen is megállapodás formájába öntve.

A gyengeség megállapodása

Elemzők szerint az uniós fél részéről inkább kényszerű engedményről van szó, semmint kölcsönös előnyökre építő egyezségről. A 24.hu szerint az amerikai tárgyalási stratégia – miszerint előbb fenyegető, majd „engedékeny” ajánlatot tesznek – ismét hatékonynak bizonyult. Az eredetileg elfogadhatatlannak tartott vámokat végül sikernek állították be, pusztán azért, mert elkerülték a még rosszabb forgatókönyvet.

A politikai visszhang is erős: a magyar kormány Ursula von der Leyen bizottsági elnököt „pehelysúlyúnak” nevezte, és úgy fogalmazott, Trump „megette reggelire” az európai főtárgyalót. De nemcsak a magyar fél elégedetlen: több uniós tagállam gazdasági szereplői is éles kritikákkal illették Brüsszelt, amiért nem tudott jobb alkupozíciót kialkudni.

Miért volt ez vereség?

A legfőbb probléma, hogy az EU céljai és az elért eredmények teljesen szembe mennek egymással. Míg a Brexit utáni időszakban Brüsszel arra készült, hogy stratégiai autonómiát és globális gazdasági súlyt építsen, a vámháborúban gyakorlatilag minden fronton hátrányt szenvedett. Az Egyesült Királyság – annak ellenére, hogy nincs egységes uniós háttér mögötte – jobb feltételeket tudott kiharcolni: ugyanúgy tízszázalékos alapvámot kapott, de bizonyos ágazatokban – például autók, acél, alumínium – világos, célzott felárakat határoztak meg.

Ezzel szemben az EU általános, nehezen differenciálható vámstruktúrába ment bele, amely megnehezíti a hosszú távú gazdasági tervezést, különösen a kisebb tagállamok exportőrei számára.

Hosszú távú következmények

A mostani egyezmény precedenst teremthet más kereskedelmi partnerekkel folytatott tárgyalások során is. Ha az EU nem képes az egyik legfontosabb stratégiai partnerével szemben jobb megállapodást kötni, kérdéses, hogyan fog tárgyalni Kínával, Indiával vagy Latin-Amerikával. A brüsszeli döntéshozatal belső megosztottságai, az érdekellentétek és a lassú reakcióképesség újra gyengeségként jelentkeztek a globális színtéren.

A vámmegállapodás tehát nemcsak gazdasági hátrányokat, hanem politikai üzenetet is hordoz: az Egyesült Államok – bármennyire is vitatott módszerekkel – érvényesítette érdekeit, míg Európa egyre inkább alkalmazkodni kényszerül, nem pedig alakítani a globális szabályokat.