Egy és ugyanazon módszer két alternatívájának a próbája zajlik Magyarországon és Szerbiában. Az aktuális hatalomdöntés egyik lehetséges eszköze nevesítve, Magyar Péterhez, a Tisza párt elnökéhez kötve jelenik meg Magyarországon, míg Szerbiában ugyanaz névtelenül, az „egyetemisták” neve alatt testesedik meg. Ugyanaz, névvel és név nélkül. Gazdag fantáziával, fantasztikus ötletekkel a hatalom leváltásáért!

Elvben mindkét országban demokrácia van, ennek velejárója az átlátható négyévenkénti helyhatósági és parlamenti választás. Magyarországon egy év múlva, 2026 húsvétja táján esedékes, rendes körülmények között Szerbiában is jövőre lenne, ám a 2023-as belgrádi iskolai és Mladenovac és Smederevo környéki gyilkos lövöldözésekre való reakcióként a Szerbia az erőszak ellen mottóval szervezett tömeges tüntetések nyomására a hatalom rendkívüli választásokat írt ki, amit 2023 december 17-én meg is tartottak – tehát a négy évi rendes választás itt csak 2027-ben lenne esedékes. A választási megmérettetés veszteseinek általában azonban túl sok a négy évi várakozás. Különösen, hogy a hatalom számlára szerte a világban bőven akad felróni való. Magyarországon 2024 februárjában éppen a pedofil-takargatónak adott államfői kegyelem, ami Novák Katalin államfő lemondásához, és lényegében Magyar Péter megjelenéséhez vezetett. Így utólag elfogadható a magyarázat, hogy a csalódott Fidesz-káder valójában csak miniszteri korrupciós hálózatot akart leleplezni (a Schadl-végrehajtói ügy kapcsán), ám az események úgy hozták, hogy igazi leleplezés nem lett, ám egy egész ellenzéki mozgalom igen. A háttértitkokra éhes – egyébként is sok minden miatt elégedetlen – emberek odacsődültek Magyar Péter köré, megjelentek az utcára bejelentett „sajtótájékoztatókon”, az ad hoc meghirdetett tüntetéseken, országjáró körútján körülvették a teherautót, amelyre felállva a beszédeit tartotta. Na és a Facebook! Lehetett ott szerveződni, rendszerváltó cédulákra befizetni, kommentelni, pozitívan reagálni, Orbánt szidni és okosakat mondani. Egyszerre nagyon sokan úgy érezték, hogy valaminek az alkotójává válnak, az élménypolitizálással Valakivé lesznek. Így jöttek létre Magyar Péter körül az élményeket alakító aktív csoportosulások, a napi politika részévé válva.

Itt az élménypolitizálás.

Ugyanígy Szerbiában. Ki akarja kivárni Vučić hatalmának megdöntését egészen 2027-ig, amikor idő előtti választások is lehetnek, mint sokszor a közelmúltban? A szerb ellenzék számára az idő előtti hatalom-buktatást szolgáló demonstrációkra itt is adódtak okok (például a lítium-bányászat, vagy az RTS ezzel kapcsolatos tudósításai), de egy ellenzéki politikus sem akadt, aki mögé az elégedetlenek tömegesen odaálltak volna. Az újvidéki vasútállomáson történt tragédia a hatalmi struktúrában történt visszaélések és felelőtlenség döbbenetes következményeivel szembesítette a szerb társadalmat, és ez a momentum volt az, ami a magyarországi Magyar-jelenséghez hasonlóan a tömegek hihetetlenül széleskörű aktivizmusához vezetett, ám itt az élen a névtelen „egyetemisták” diktálták a tempót. Magyarországon egy addig névtelen párt, a Tisza élére álló ismert arcra tekintettek az emberek, aki „one-man-show” módszerrel (és háttérsegítséggel) mozgósított. Szerbiában a performanszok szervezői a közvélemény előtt ismeretlenek. A névtelen egyetemisták jelennek meg a kormányzat leváltását célzó erők fő mozgatójaként, akik képesek gyalogos menetek, kerékpáros manifesztációk, tömegtüntetések, egyetemi karok blokádjainak, fennkölt utcai gyűlések megszervezésére, és eközben következetesek a névtelen plénumok határozatainak a propagálásában is. Körülöttük is megvan a politikai aktivizmus élménye: velük gyalogolni és lengetni a nemzeti zászlót, kólózni egy nagyot a téren, vagy szállást adni a vándoroknak, süteménnyel kínálni őket, amikor eldugott falvakon keresztük haladnak, Facebook-csoportból üzeneteket küldeni a hatalomnak a mielőbbi új választások, és a hatalomváltás célzatával.

Budapesten nemrég ért véget egy interaktív – divatos szóval immerzív - kiállítás Claude Monet képeiről. Egy olyan rendezvény volt, amely a látogató számára lehetővé tette, hogy ő maga is belemerüljön az alkotómunkába, elkészítse a nagy művész-ihlette saját műalkotásait, és (a technika csodáinak hála), azok meg is jelenjenek a kiállítás falain. A részvétel élménye állítólag így a maradandó.

A politikai aktivizmusban is az immerzív élményekre alapuló szavazótábor alakításának vagyunk a tanúi. Magyarországban egy politikus nevéhez kötve kezdett kiszélesedni, Szerbiában a névtelen egyetemistákhoz.