Vajdaság
Vučević: Legalább 30 millió eurót fordítunk Újvidék rendbetételére
Betűméret:             

Mivel Újvidék lesz Európa egyik kulturális fővárosa 2021-ben, ez nagy lehetőséget jelent a város és Szerbia számára is, ezért legalább 30 millió eurót fektetünk majd be Újvidékbe, jelentette ki Miloš Vučević polgármester.

Az elsők között hozzák majd rendbe a város központjában és a péterváradi vár alatti városrészben a homlokzatokat.

„A péterváradi városrész Újvidék felőli oldalát évtizedek óta nem újították fel, ez a terület a vár elválaszthatatlan része, hiszen több ezer turista halad itt át, a felújítással pedig észrevehető lesz majd az, hogy megkezdődtek az előkészületek‟, nyilatkozta Vučević az RTS-nek, aki szerint ezzel újjászületne ez a városrész.

A polgármester büszke arra, hogy Újvidék, amit egyébként szerb Athénként is emlegetnek, Európa kulturális fővárosa lett. Most a beruházások következnek az infrastruktúrába, a kulturális intézményekbe, és az ehhez a programhoz kötődő projektekbe.

„Legkevesebb 30 millió eurót fogunk befektetni, de ez az összeg elérheti a 100 millió eurót is, hiszen komoly támogatásra számítunk a szerb kormánytól, a tartományi kormánytól. Újvidék városáé a projekt, de a köztársasági és a tartományi kormány nélkül nem lesz teljes a siker‟, mondta Vučević, és hozzátette, hogy az Exit fesztivál sokkal jobb színben tünteti fel Szerbiát és Újvidéket, 2021-ben pedig rengeteg fesztivált terveznek, és az Exit lesz a fesztiválok ékköve. Addig viszont Újvidékre öt év munka vár, írja az RTV.

„Ez nem egy kampány, hanem egy folyamat, amely más szerbiai városokra és községekre is ösztönzőleg kell, hogy kihasson. Öt évről van szó, de azt hiszem, nem kell megállnunk 2021-ben, hanem folytatnunk kell a megkezdett utat, amelyen szemmel láthatóan jó eredményeket értünk el‟, mondta Vučević. (Tanjug, RTS)

Robin Hood a Tarcal-hegyen - illusztráció
2025. JÚNIUS 16.
[ 16:55 ]
Megrázó tragédia történt vasárnap délután a csantavéri tónál: életét vesztette Csécsei Arnold, a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskola 19 éves diákja – számolt be róla a Subotica.com. A portál értesülései szerint a fiatal testét vasárnap 17 óra körül találták meg a tóban helyi lakosok, akik azonnal megkezdték az...
2025. JÚNIUS 16.
[ 12:34 ]
A bűncselekmény tegnap este, a hódsági községhez tartozó Szilberek határában történt, feltehetően lőfegyverrel. A 62 éves Ž.T. meggyilkolta a 66 éves Z.B.-t a falu határában, majd öngyilkosságot követett el – értesült a Blic. A lap információ szerint a gyilkosság késő este történt, az elkövető pedig másnap...
2025. JÚNIUS 16.
[ 11:16 ]
A tartománnyal kötött két szerződés alapján Szabadka összesen 153,5 millió dinár támogatásban részesült, ebből 150 millió dinár a közutak kiépítésére, míg a fennmaradó 3,5 millió dinárt a Városi Könyvtár modernizálására különítették el. Szabadka városa újabb forrásokat kapott a közlekedési és...
2025. JÚNIUS 14.
[ 20:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó