Vajdaság
Újvidéki megemlékezés: Épüljön emlékműve az ártatlan magyar áldozatoknak
Betűméret:             

Az 1944/45-ös események áldozataira emlékeztek vasárnap Újvidéken a Futaki úti temetőben. A helyszínen 1990 óta tartanak hasonló rendezvényeket.

Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak Újvidéken. A 44-45-ös események ártatlan áldozatai előtt hajtottak fejet és üdvösségükért mondtak imát az egybegyűltek. Matuska Márton publicista szerint a magyar áldozatok tiszteletére Újvidék város mindmáig nem emelt méltó emlékművet.

"Újvidék lakói a második világháború során, majd közvetlenül utána a 20. század mindkét szörnyű téveszméjének, a fasizmusnak és a kommunizmusnak a bűneit megtapasztalhatták: ártatlan áldozatok ezrei váltak az ideológiai fanatizmusok és a nemzeti gyűlölködés áldozatává. (...) Tudjuk, kollektív bűnössé tenni népeket, népcsoportokat, etnikai és vallási közösségeket nem lehet. A második világháború egyik nagy tanulsága éppen ez, noha nem mondhatjuk, hogy az akkori tapasztalatokból túlságosan sokat tanult volna az emberiség. Olyannyira nem, hogy a nácizmust legyőző hatalmak Kelet-Európában, a háború még be sem fejeződött, az embertelen elvet és embertelen gyakorlatot azonnal megismételték. Ezt példázza a Vajdaságban Titóék által létrehozott hat haláltábor és a munkatáborok sokasága, az internált németek és magyarok (közöttük újvidékiek) egy részének halállal végződő szenvedéstörténete is. (...) Mészáros Sándor történészünk becslése szerint az 1944-45-ben kivégzett magyarok száma elérheti akár az 1500-at is. Pontos ismerteket a történészek máig nem szerezhettek, mert az újvidéki kommunista terrorra vonatkozó legfontosabb dokumentumokat mindmáig nem ismerjük. Nem ismerjük, annak ellenére sem, Szerbia az utóbbi években valóban tagadhatatlanul nagy lépéseket tett a történelmi tények kiderítésének megkönnyítése, és a kegyeleti jogok biztosítása terén. Törvények születtek a rehabilitációról és a restitúcióról is, ezek azonban jelenlegi formájukban félmegoldásoknak bizonyultak. Más területeken is sok az elkezdett, de be nem fejezett, vagy csak formálisan elvégzett munka. Noha már több mint egy évvel ezelőtt bejelentették a magyar és a szerb akadémia nevével fémjelzett történelmi kutatások befejezését, az eredményeket még senki sem látta. Van, aki azt mondja, elégedjünk meg ennyivel, Szerbiától ezt is nehezen lehetett kicsikarni. Én azonban ezt másként látom. A történelmi igazság kiderítése és kimondása hosszú távon legalább annyira fontos a szerbeknek, mint a magyaroknak, ez nem politikai kalkulációk és alkuk kérdése ugyanis, hanem elsőrendű társadalometikai probléma, és úgy szól: lehet-e tisztességes, tiszta, átlátható és demokratikus közéletet teremteni, ugyanakkor tovább dédelgetni évtizedekig elhallgatott történelmi bűnöket? - emelte ki beszédében Csorba Béla, a VMDP elnöke, hozzátéve, nem ért egyet azokkal, akik folyamatos mea culpázást, hamuszórást várnak el a másik féltől. "Mi, magyarok, pontosan tudjuk, hogy ez mennyire kártékony, lélekromboló, hiszen velünk hosszú évtizedekig gyakoroltatták. Nem bűntudatra van szükség, hiszen dőreség és igazságtalanság volna a mai nemzedékeken számon kérni korábbi korok gyilkosainak gaztetteit. Viszont a jelennel és a jövővel szembeni felelősségtudat már igen is számon kérhető, és ebben az összefüggésben egyáltalán nem mellékes, hogyan viszonyulunk a történelemhez, hiszen továbbra is érvényes az intelem, hogy aki a múltat akarja meghamisítani, annak a jelenben van titkolni valója."

"Itt, Újvidéken például nem képezheti tabu tárgyát, különösen most nem, amikor a város Európa kulturális fővárosa lesz, hogy 1944-45-ben ártatlan magyarok százait végezték ki. Ennek a ténynek meg kell jelenni nem csak a megemlékezések tartalmában, de egy méltó, egyértelműen a magyar áldozatokat idéző emlékhely kialakításában is. A kérdést nem lehet feloldani valamiféle általános mártíriumságra való emlékeztetésben, mert akkor ismét önmagunkat és egymást vezetjük félre, és azoknak a szélsőségeseknek teszünk tán jó szándékú, de meg nem gondolt engedményt, akiket Újvidéken eddig is zavart a magyarok jelenléte. A VMDP, miközben tiszteletben tart minden más elképzelést, továbbra is kitart a hárompárti programban lefektetett elvek mellett, vagyis hogy a már több mint másfél évtizede kész tervek szellemében épüljön emlékműve az ártatlan magyar áldozatoknak", mutatott rá Csorba Béla.

Az egyházi szertartást Halász Béla református püspök és Erhard Róbert katolikus esperes tartotta.

Fremond Árpád, a VMSZ alelnöke kifejtette, hogy ezek a napok az emlékezés napjai és minden családnak létezik saját története, amit ki kell mondani.

Az Újvidéki megemlékezésen többek között koszorúzott Snežana Sedlar és Aleksandra Đanković, a Tartományi Képviselőház két alelnöke is, tudósított a Pannon RTV.

Robin Hood a Tarcal-hegyen - illusztráció
2025. JÚNIUS 16.
[ 16:55 ]
Megrázó tragédia történt vasárnap délután a csantavéri tónál: életét vesztette Csécsei Arnold, a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskola 19 éves diákja – számolt be róla a Subotica.com. A portál értesülései szerint a fiatal testét vasárnap 17 óra körül találták meg a tóban helyi lakosok, akik azonnal megkezdték az...
2025. JÚNIUS 16.
[ 12:34 ]
A bűncselekmény tegnap este, a hódsági községhez tartozó Szilberek határában történt, feltehetően lőfegyverrel. A 62 éves Ž.T. meggyilkolta a 66 éves Z.B.-t a falu határában, majd öngyilkosságot követett el – értesült a Blic. A lap információ szerint a gyilkosság késő este történt, az elkövető pedig másnap...
2025. JÚNIUS 16.
[ 11:16 ]
A tartománnyal kötött két szerződés alapján Szabadka összesen 153,5 millió dinár támogatásban részesült, ebből 150 millió dinár a közutak kiépítésére, míg a fennmaradó 3,5 millió dinárt a Városi Könyvtár modernizálására különítették el. Szabadka városa újabb forrásokat kapott a közlekedési és...
2025. JÚNIUS 14.
[ 20:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó