Vajdaság
Köveket találtak a gyerekek ebédjében egy szabadkai óvodában
Betűméret:             

A szabadkai Naša Radost Iskoláskor Előtti Intézményben a gyerekeknek ebédre a bab mellé köveket is felszolgáltak. Jašo Šimić, az intézmény igazgatója a Blicnek azt nyilatkozta, a kövek véletlenül kerültek a tányérra múlt héten.

„Igen, voltak kövek a babban. Az öt közül az egyik zsákban kövek is voltak. Évtizedek óta minden héten egyszer bab van ebédre, s eddig nem volt semmilyen probléma. Érthető a szülők aggodalma, de vigyázunk a gyerekekre, és megtettünk minden szükséges intézkedést” – mondta Šimić.

A szülők akkor tudták meg, hogy a gyerekek ebédjében kövek is voltak, amikor az egyik óvónő Viberen keresztül fényképet küldött. A szülők azt mondják, a gyerekeknél eddig nem tapasztaltak egészségi problémákat a súlyos mulasztás miatt, de többségük elégedetlen az óvodában uralkodó higiéniai körülményekkel.

Az intézményben azonban azt állítják, a probléma a közszférában végbemenő racionalizáció miatt keletkezett, s a higiéniai körülmények jók.

„A racionalizáció nem a mi problémánk, számomra az a legfontosabb, hogy amikor valakire rábízom a gyerekem, biztos legyek benne, hogy biztonságban és tiszta környezetben van. A lányom már két alkalommal is megfertőződött gyomorvírussal” – mondta a szabadkai M. A. (Blic)

Robin Hood a Tarcal-hegyen - illusztráció
2025. JÚNIUS 16.
[ 16:55 ]
Megrázó tragédia történt vasárnap délután a csantavéri tónál: életét vesztette Csécsei Arnold, a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskola 19 éves diákja – számolt be róla a Subotica.com. A portál értesülései szerint a fiatal testét vasárnap 17 óra körül találták meg a tóban helyi lakosok, akik azonnal megkezdték az...
2025. JÚNIUS 16.
[ 12:34 ]
A bűncselekmény tegnap este, a hódsági községhez tartozó Szilberek határában történt, feltehetően lőfegyverrel. A 62 éves Ž.T. meggyilkolta a 66 éves Z.B.-t a falu határában, majd öngyilkosságot követett el – értesült a Blic. A lap információ szerint a gyilkosság késő este történt, az elkövető pedig másnap...
2025. JÚNIUS 16.
[ 11:16 ]
A tartománnyal kötött két szerződés alapján Szabadka összesen 153,5 millió dinár támogatásban részesült, ebből 150 millió dinár a közutak kiépítésére, míg a fennmaradó 3,5 millió dinárt a Városi Könyvtár modernizálására különítették el. Szabadka városa újabb forrásokat kapott a közlekedési és...
2025. JÚNIUS 14.
[ 20:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó